El kell, hogy engedj! – avagy hogyan készüljenek fel a SZÜLŐK az óvódakezdésre?

El kell, hogy engedj! – avagy hogyan készüljenek fel a SZÜLŐK az óvódakezdésre?

Ovikezdés szülői szemmel

Lassan vége a nyárnak, és augusztushoz méltóan a boltokban rohangáló családokat látok. Készülnek az új tanévre, ruhák, cipők, egyéb kiegészítők, hogy minden meglegyen az ovikezdéshez.

A legtöbb nevelési cikk arról ír, mit kell tennie a szülőnek, hogy zökkenőmentesen sikerüljön a beszokás. A szülőt vajon ki segíti? A gyereket mi, szülők segítjük. De nekem ki segít, hogy kevesebbet szorongjak és jobban menjen a beszoktatás?

El kell, hogy engedj…

Szörnyű. El kell engednem a gyereket. Eddig is többször volt már távol tőlem, nagyival, sőt bébiszitterrel, de most ez más. Az ovi már komoly dolog. Ott kell hagyni órákra. Oké, ez eddig is ment, de ha valami eszembe jutott, akkor odatelefonáltam. Ha aggódtam, odamentem. Most az óvoda engem is szabályoz. Nem telefonálgathatok, és nem huzigálhatom a gyereket. Persze rutinos mamák elmondták, hogy bármikor elhozhatom, és felhívhatom az óvodát, de

napirend kell, különben megnehezítem a gyerek dolgát.

Az óvoda engem is tanít. Tanít arra, hogy megtanuljam elengedni a gyerekemet. Nagyon nehéz ez! Nem is biztos, hogy akarom. Szerencsére már a májusi értesítés óta készülök(amikor kiderült, hogy tényleg oviba megyünk). Olyan ez, mint amikor terhes voltam vele, és szinte minden nap elképzeltem, milyen is lesz a nagy nap. Persze teljesen máshogy sikerült, de azért én még jól vagyok. Nekem minden ment. De ez vajon szerencse, vagy tudatos építkezés? Honnan tudom, hogy most is szerencsém lesz és jól sülnek majd el a dolgok? Készülők én, de szeptember 3. előtt nem tudom megélni, csak elképzelni, mi lesz. Ott, akkor kell tökéleteset alkotni.

Megkérdeztük szakértőnket, Héjja Edit nevelési tanácsadót, mi erről a véleménye?

Nagy teher az ovikezdés a szülőknek, de nem lehetetlen. Amit az édesanya említett, hogy elképzeli a helyzetet, nagyon jó megoldás. Nagyon sok terápiában használjuk, hogy bizonytalan helyzeteket elképzeltetünk a kliensekkel, ezzel lélekben közelebb hozva az eseményt, amitől félnek. Ha képzelegnek róla, akkor egy kicsit meg is barátkoznak vele.

Az elszakadás pedig tényleg komoly változás az anya-gyerek kapcsolatban. Most valami minőségileg más következik. A legfontosabb az önbizalom. Minden szülő gondolkodjon el, hogy más problémás helyzetben hogyan viselkedik. Vegyük a mama által említett szülés esetét. Vannak szülők, akik bár nem jósok, de mégis bíznak annyira magukban, hogy elhiszik képesek lesznek jól csinálni. Ez már fél siker. Vannak, akik sokat aggódnak, szinte minden nap újabb felmerülő problémával találják magukat szembe, és kételkednek abban, hogy minden jól fog sikerülni. Nos ez a két véglet, a kettő között sok lehetőség van. Vannak inkább bizalommal teli szülők és vannak aggályoskodóbbak. A lényeg, hogy tudjuk, melyik csoportba tartozunk. Az örök optimistának nincs sok dolga, maximum a későbbi kudarcok feldolgozásában. A pesszimistábbak és aggódó szülőknek kell valami biztos pont. Hogy kinek mi a fogódzó, azt csak ő maga tudja, de meg kell keresni! Én magam az új helyzetekben mindig elképzelem, mi lehet a legrosszabb, mitől félek leginkább. Ezt végiggondolom, és próbálok rá megoldást találni. (Valami ehhez hasonló dolgot kell megtalálni a szülőknek is) Ha tehát valaki attól fél, hogy gyermeke többször is bepisil az oviban, akkor a megoldás, hogy több alsóneműt visz be a gyereknek és megkérdezi az óvónőt, hogy mi történik ilyen esetekben. Mert általában ilyenkor a megítéléstől félünk. Mit fog gondolni rólam az óvónő, ha bepisil a gyerekem? Általában kiderül, hogy ez megszokott jelenség. Az óvónénik fel vannak erre készülve. Ha ezt meghalljuk, mindjárt nem rettegünk ettől,  hiszen nem olyan nagy probléma ez, az óvónő is megérti.

Beilleszkedni a csoportba

Anyai aggodalmak: a másik dolog, amitől tartok, azok a gyerekek. Általában minden rendben, de nagyon félek attól, hogy lesznek olyan gyerekek a csoportban, akik ok nélkül megbántják, vagy olyan helyzetbe sodorják a gyerekemet, hogy nem tudja mit csináljon és esetleg sérül a lelke.

Szakértő: Jogos aggodalom. Az óvoda már maga az élet. A csoportba való beilleszkedés pedig nem egyszerű dolog. Ezt is tanulni kell, ezt hívjuk szociális tanulásnak. A csoportban bizony történhetnek olyan dolgok is, ami nem a kedvünkre való. Viszont ezekkel is meg kell barátkozni, vagy legalábbis elfogadni, mert az élet sem rózsaszínű felhőkből áll. Ha a gyerekkel voltak többször játszótéren, gyerek közösségben, akkor már sok hasznos tudással rendelkezik a csemete. Biztosan előfordult, hogy valaki elvette a lapátját, vagy a kedvenc motorját, vagy ok nélkül fejére szórta a homokot. Ezeket a szituációkat valahogy a szülők megoldották. Ez a megoldás pedig belekerül a gyerek probléma-megoldási repertoárjába. Tehát, ha legközelebb is hasonló dolog fordul elő, pl. az oviban elveszik valamelyik játékát, akkor eszébe jut, hogy anya azt mondta… hogy cseréljek vele, vagy szépen kérjem vissza stb. Természetesen előfordul, sőt ez így normális, hogy a meglévő gyermeki megoldások nem működnek. Azaz hiába kéri szépen, az az undok Feri nem adja vissza. Ezek azok a helyzetek, amit  délután, ovi után hazafelé menet kell megbeszélni. Újabb megoldási kulcsokat adni gyermekek kezébe. Az első ritkán válik be, ezért sok jó ötlet kell. Végül majd a gyerek, személyiségéhez igazítva, fogja megtalálni a legmegfelelőbb megoldást. Ez a sokszori próbálkozás vezeti majd el őt oda, hogy később a hasonlóan nehéz szituációkkal képes lesz mit tenni. Ezáltal növelve saját önbizalmát. Képes vagyok erre, meg tudom oldani. Ezen problémáknak ez a jutalma, a magabiztos gyerek.

S ha nem sikerül egy problémára megoldást találni, vagy valamilyen tünet mégis megjelenik, nyugodtan kérjék ki szakértő tanácsát. Akár az enyémet is. Szívesen válaszolok!