Fanfárok kíséretében bővül a szarvasi makettpark

Fanfárok kíséretében bővül a szarvasi makettpark

minimao_kicsikAz YBL-emlékév alkalmából a Magyarország épített örökségét bemutató szarvasi Mini Magyarország makettpark július 18-án újabb illusztris épülettel, a Békés megyei szabadkígyósi Wenckheim-kastély makettjével gazdagodik. Az ünnepélyes átadót a Szolnoki Szimfonikus Zenekar fanfárjai kísérik.  Az emlékév kapcsán a Szolnokon sikeresen debütált vándor Ybl-kiállítás Szarvasra érkezik, mely három napon keresztül lesz megtekinthető az Arborétum épületében. A kiállítást megnyitja és a makettet átadja Doncsev András, a Nemzeti Kulturális Alap alelnöke. A július 18-19i hétvégén a Mini Magyarország területén felállított Kultúra.hu pódium programok között közönségtalálkozók, a Felelős Szülők Iskolája szervezésében családi és gyerekprogramok is szerepelnek; részletek a Holle anyó című mesesjátékból, kézműves foglalkoztató és olvasósarok.

A Kutúra.hu pódium program keretében továbbá az NKA könnyűzenei programjáról, a Cseh Tamás programról egyeztethetnek a szakma képviselői, majd a Kulturális Alap tájékoztató előadása következik. Ezt követően délután 15 órakor az Ybl-makettet avatja fel Doncsev András, aki az Ybl-kiállítást is megnyitja. A történelmi Magyarország középpontjában, Szarvason, az ország legnagyobb arborétumában, a Szarvasi Arborétumban található makettpark a 2014. július 18-án ünnepélyes keretek között felavatandó makettel kíván tisztelegni hazánk neves építésze és a Wenckheim család öröksége előtt. Célunk, hogy hazánk egyetlen interaktív makettparkjában 2014 júliusától a tervező, Ybl Miklós és a Wenckheim család történetét, örökségét egyaránt megismerhessék a Mini Magyarország makettpark gyermek és felnőtt látogatói. A Nemzeti Kulturális Alap támogatásával, az Ybl-emlékév alkalmából felavatandó makett a Szarvasi Arborétumban található Mini Magyarország makettpark legújabb eleme, amely tovább gazdagítja a hazánk emblematikus épületeit és járműveit egyedülálló környezetben bemutató szabadtéri kiállítást.

Az Ybl Miklós kulturális öröksége előtt 15,30 órás kezdettel Az Építő Művész c irodalmi összeállítással tisztelegnek a szervezők. A darab a 200 éve született Ybl Miklós életéről és munkásságáról szól, korabeli dokumentumok, irodalmi részletek, valamint képek, zenék felhasználásával. Közreműködnek: Tallián Mariann és Lázár Balázs színművészek

A Szarvasi Vizi Színház júniustól augusztusig nyújt színes színházi programokat, többek között bemutatják A dzsungel könyve musicalt és az Énekes madár című tréfás székely szerelmi népi játékot. A programokon belül a Kultúra.hu július 18-án és 19-én kínál érdekes beszélgetéseket: Csasztvan András, a Cervinus Teátrum igazgatója a Szarvasi Vizi Színházban július 18-án debütáló Csodaszarvas előadásról számol be, Kádár Edit, a Szolnoki Szimfonikus Zenekar marketingvezetője pedig a Szolnoki Szimfonikus Zenekar nyári koncertsorozatáról, a Parti – Túráról. Utóbbi kapcsán szó lesz a 2012-ben hagyományteremtő kezdeményezésként elindított Parti-Túráról, a Szolnoki Szimfonikus Nyár elnevezésű fesztiválról, mely kezdettől fogva óriási közönségsikert arat. A nyáresti koncertek magas nézőszáma kétségkívül arról árulkodik, hogy a színvonalas komolyzenei hangversenyek napjainkban is tömegeket tudnak megmozgatni.  A koncertsorozat augusztus 2-án indul és a grandiózus, sokakat vonzó Regionális Katonazenekari Fesztivállal 29-én int búcsút a nyárnak. A nézők öt estén át élvezhetik a nyáresti muzsika örömeit, és kétségkívül rendkívül gazdag palettáról válogathatnak, hiszen a filmzene, az opera és Ravel Boleroja között helyet kapnak a könnyedebb műfajok is, természetesen szimfonikus zenekari hangzásban. A programsorozatban olyan neves művészek vendégeskednek, mint Palya Bea, St. Martin és a karmester Izaki Maszahiro.

A kulturális beszélgetéseket és a kiállítás megnyitót július 19-én szombaton családi nap követi a Kultúra.hu sátrában, egész nap a Felelős Szülők Iskolája és a Kultúra.hu közös gyermekprogramjaira hozhatják el a szülők gyermekeiket. A Móra-olvasósarok mellett Kisvakonddal fotózkodhatnak az apróbbak, miközben a Piatnik játéksarkában különleges kirakókat, ügyességi játékokat próbálhatnak ki. A családi programok között 11 órától Bukovinszky Bélával, a Mini Magyarország vezetőjével beszélget a Kultúra.hu szerkesztősége, 11:30-tól pedig a Cervinus Teátrum színészei adnak ízelítőt a gyermekirodalom remekeiből és a  Holle anyó című mesejátékból Dósa Zsuzsa és Belinszki Zoltán író  közreműködésével.

  • Felelős Szülők Iskolája

Felelős Szülők Iskolája

A Felelős Szülők Iskolája 2010 óta működő aktív szakmai és civil közösség, mely keretén belül az ideális gyermeknevelésre, az „elég jól” működő családra és a felelős szülői attitűdre keressük a válaszokat.

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.