Gyermeknapra moziba kerül A Játékkészítő

Gyermeknapra moziba kerül A Játékkészítő

jatekkeszito-felelos-szulok-iskolaja

A 2015 karácsonyán nagy sikerrel bemutatott, A Játékkészítő című pop-show-musical felvételeiből készült mesemoziban élednek újra a történet szereplői,  főbb szerepekben Stohl Andrással, Szabó Győzővel, Kamarás Ivánnal, Nagy Feróval, Oroszlán Szonjával és Hajdu Steve-vel.

 

Az elmúlt két évben majd’ százezren látták az első, tisztán magyar „alapanyagból” készült pop-show-musicalt, A Játékkészítőt. A pazar szereposztással, lenyűgöző látványvilággal és a történetben felhangzó, azóta platinalemezzé érett zenei anyaggal készült előadásra –  a hazai siker után – már nemzetközi szinten is nagy az érdeklődés. Bár színpadon itthon egyelőre nem tervezik bemutatni A Játékkészítőt, a 2015-ös megújult változat a mozivásznon újraéled. „Több kamerával vettük fel az összes tavalyi karácsonyi előadást. A mintegy 24 órai forgatott anyagból összevágva igyekeztünk egy olyan „mozit” csinálni, ami teljes értékűen adja vissza az eredeti, színházi élményt” – mondja Illés Gabriella, a TulipánTündér Produkció vezetője, A Játékkészítő producere.

jatekkeszito-2-felelos-szulok-iskolaja

A Játékkészítő a moziban is a Felelős Szülők Iskolája ajánlásával

A Játékkészítő című zenés mesemozi 2016. május 27-től lesz látható a mozikban, a PARLUX Entertainment Magyarország forgalmazásában; egy, idehaza eddig még nem alkalmazott forgalmazási mód, az úgynevezett “platform release” formájában, azaz – a moziélmény fokozása érdekében – exkluzív vetítések formájában, országszerte.

  • Felelős Szülők Iskolája

Felelős Szülők Iskolája

A Felelős Szülők Iskolája 2010 óta működő aktív szakmai és civil közösség, mely keretén belül az ideális gyermeknevelésre, az „elég jól” működő családra és a felelős szülői attitűdre keressük a válaszokat.

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.