Közös magány – Pszinapszis ismét

Közös magány – Pszinapszis ismét

pszinHétfő reggel 7.30. Deák tér, aluljáró, zsivaj. Magunk elé nézve elsietünk egymás mellett. Rohanás, ki az ajtón. Metropolt? Nem, már van, köszönöm. Hölgyem, pár forinttal… – halljuk közben, de ezalatt már fel is értünk a lépcső tetejére.

Mindannyian ismerjük a magányt, de vajon egyedül vagyunk-e vele?

Emberi kapcsolatainkban minduntalan keressük a valahova tartozás érzését, mely kiszabadít minket a Közös Magány rabságából. Ez ihlette meg az idei Pszinapszis – Budapesti Pszichológiai Napok témáját. Mindenkit, aki érdeklődik idei témánk, illetve a pszichológia iránt, nagy szeretettel várunk 2015. április 17. és 19. között az Angyalföldi József Attila Művelődési Központban.

A Pszinapszis egy 3 napos tudományos-kulturális rendezvény, ahol az érdeklődők bepillantást nyerhetnek a pszichológia rejtelmeibe előadóink kalauzolásával. Az ajtókon belépve egy színes, hangulatos, fiataloktól népes világ tárul elénk, ahol kulturális programok kísérik felfedezőutunkat – olykor koncert, máskor tűzzsonglőr bemutató. Az előadások és műhelyek – melyek a már fentebb említett közös magány téma köré szerveződnek – a tudomány biztos bázisára támaszkodnak, céljuk pedig az, hogy szórakoztatva, az ismereteket felejthetetlen élménnyé varázsolva adják a látogatók kezébe a pszichológia vezérfonalát. A pszichológia szellemiségében – gyakran karitatív tevékenységet végző – egyesületek a Pszinapszis Civil utcáján sorakoznak fel, hogy betekintést nyerhessünk munkájukba. Ezek mellett, ha egy kis pihenésre vágynánk, rendelkezésünkre áll számos hely: Teaház, Élménygyűjtő, Relax szoba, masszázs.

A Pszinapszis mintegy 3000 főt vonzó országos, tudományos-kulturális rendezvény, mely 1997 óta meghatározó esemény a pszichológusok és a pszichológia iránt érdeklődő nagyvilág számára. Azáltal, hogy a rendezvényt önkéntes egyetemisták szervezik, a szakmai tapasztalatokon túl remek lehetőség nyílik a kapcsolatok építésére, az ismerkedésre, és fontos szerepet tölt be a pszichológushallgatók életében. A rendezvényt több hónapnyi megfeszített munka előzi meg, az önkéntesek idejüket nem sajnálva biztosítják a megszokott színvonalat. Munkánk legnagyobb elismerése az évről évre magasabb látogatói létszám, amely – bízunk benne – idén is folytatja növekedését.

Megtudhatjuk, miről árulkodik a selfie; értekezést hallhatunk elidegenedésről és hatalmi játszmákról; feltérképezhetjük közös tereink rejtett kapcsolati hálózatát. Magány a párkapcsolatban vagy a családban – avagy érted, mit mond a másik? Szóba kerül a vámpírpszichológia, megjelennek szerethető ideáljaink, és még az élményterápiáról is képet kaphatunk. Előadóink névsora igen színes, a pszichológia nagyjai közül sokan évek óta visszatérnek, hogy látogatóinkat régi és új tapasztalataikkal, felfedezéseikkel kápráztassák el. Néhány név közülük: Mérő László, Hevesi Krisztina, Tari Annamária, Vekerdy Tamás, Pál Ferenc, Bagdy Emőke, Almási Kitti.

  • Felelős Szülők Iskolája

Felelős Szülők Iskolája

A Felelős Szülők Iskolája 2010 óta működő aktív szakmai és civil közösség, mely keretén belül az ideális gyermeknevelésre, az „elég jól” működő családra és a felelős szülői attitűdre keressük a válaszokat.

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.