Libro Paradiso, egy vándorkönyves délről

Libro Paradiso, egy vándorkönyves délről

forrás: olaszforum.blog.hu

A könyveket, az olvasást rengeteg szempontból lehet szeretni, például: anyagi érdekből és nem anyagi érdekből. Antonio La Cava nyugdíjas tanárról nehezen állítható, hogy a pénz miatt foglalkozna a könyvekkel.

A jövőre 70 éves bácsi minikönyvtárrá alakított háromkerekű járgányával járja Matera környékét, Basilicata tartományt (a csizma sarkantyújánál van), hogy maga köré, könyvek köré gyűjtse az embereket. És ahogy az egy ilyen emberrel történhet Olaszországban – Dél Olaszországban, tegyük hozzá – sok-sok szép történettel gyarapodott könyves túrái, hétköznapjai alatt.

Cracóban egy sárlavina után sokan a nyomor szélére kerültek, ő pedig akkor rendszeresen járt arra, valamennyi esetben néhány szatyornyi naranccsal, amit úgy helyezett el motorján (Olaszországban ape, vagyis: méh), hogy a kisfiúk el tudják csórni azt. A srácok természetesen el is emelték a gyümölcsöket. A könyves mesélte az Il Fatto Quotidiano újságírójának, hogy pár évre rá az egyik kisfiú megköszönve az adományt egy doboznyi tojást vitt neki. Craco egy Materától pár kilométerre lévő, hasonló szépségű, adottságú, ugyanúgy bibliai tájakat idéző kisváros. Lényegében ebben a két városban forgatták Mel Gibson Passióját.

Volt iskolai tanérként állítja, hogy az iskola annál jobb, minél távolabb az iskola épületétől tud tanítani. Egy másik története: egy a világgal haragban lévő kisfiú azt írta falujának egy falára, hogy: Fesso chi legge (Hülye, aki olvas(sa)), de miután egy könyvet kapott ajándékba – ráadásul azt egy kislány vitte oda neki –, a falfirkát átírta: Fesso chi non legge! (Hülye, aki nem olvas).

Jutalmakból, támogatásokból csak egy volt. Mikor a testvérének furgonjába bepakolta a háromkerekű motort és azt mondta magának: Fel Torinóba, a könyvfesztiválra! Ott az aktuális miniszter, még 2003-ban megjutalmazta őt 6700 euróval.

Bácsink órarendjét a materai olvasók betéve tudják: tudják, hogy mikor lesz a piac környékén, a templomnál, satöbbi. Ott pedig megkérdi a srácoktól, hogy mit is szeretnének: egy írott könyvet vagy egy megírandót; ha a válasz a második, akkor egy füzet, amelyik vagy teljesen üres vagy egy megkezdett történet van benne.

Hogy honnan a derék Antonio bácsinak az utazó könyvesbolt és könyvtár ötlete? Maga mesélte, hogy így találkozott első könyvével (Silone: Fontamara) a háború után.

Aztán persze a bácsi nem csak ad, hanem kap is. Az egyik csemetének viccét elmesélte az újságírónak: Egyszer volt egy vidám, mindig viccelődő beszélő labda, aki találkozott egy nem beszélő labdácskával, megkérdezte tőle, hogy: Te ki vagy? A labdácska nem válaszolt.

Szerelmemről, Materáról bővebben itt.