Matyók, busók, tikverőzők a Skanzen pünkösdi fesztiválján

Matyók, busók, tikverőzők a Skanzen pünkösdi fesztiválján

kalocsai punkosdi kiralylanyMájus 24-25-én soha nem látott pünkösdi forgatag és programkínálat várja a nagyközönséget a Szabadtéri Néprajzi Múzeumban, a Pünkösdi Örökség Fesztiválon. 19 magyar és egy macedón vendégközösség tárja sokszínű hagyományait a látogatók elé, így pünkösdvasárnap és -hétfőn minden portán mozognak, zenélnek, énekelnek, főznek, kézműveskednek a közösségek tagjai és a mesteremberek.

Örökséget őrző közösségek egy helyen

A Skanzen pünkösdi fesztiválja  az olyan ritka alkalmak egyike, amikor a nemzeti szellemi kulturális örökség-listára felkerült magyar közösségek szinte mindegyike egyszerre, egy helyen mutatkozik be, és ad ízelítőt tudása legjavából.

A két nap során megtekinthető a mendeiek szokása, a pünkösdi templomdíszítés zöldággal, virággal, hímzett pillangókkal, a kőszegi „szőlő-jövés” hagyománya borvásárral egybekötve. Ott lesznek többek között a matyók, akik magukkal hozzák színpompás viseletüket, amibe bárki belebújhat, a solymászok vadászmadaraikkal, amiket közelről is meg lehet csodálni, a mezőtúri és magyarszombatfai fazekasok, akikkel együtt lehet korongozni. A busók és a mohai tikverőzők magukra öltik rémisztő farsangi maskarájukat, és az épületek között sétálókat szórakoztatják. A kalocsai asszonyok pingálásra tanítják az érdeklődőket, a halasiaknál és a balatonendrédieknél pedig megtudhatjuk, ki az, aki varrja, és ki az, aki veri a csipkét.

punkosd busok ulnekA borsodnádasdi molnárkalácssütő asszonyoknál megkóstolhatjuk a hajszálvékony ünnepi ostyát, és megcsodálhatjuk a sütővasakat, amik között soha nincs két egyforma. A karcagiaknál rotyog a szabadtűzön a híres birkapörkölt, de az al-dunai hagyományőrző halászok hamisíthatatlan halászléjából is torkoskodhatunk. Ha már a finomságoknál tartunk, ne hagyjuk ki az utánozhatatlan zamatú szatmári szilvalekvárral készült csemegéket sem.

Akik más nemzetek hagyományaira is kíváncsiak, azok keressék fel a díszvendég macedónok portáját, ahol igazi közösségi táncban, virtusos hangulatban lesz részük.   Megismerkedhetnek a csapat hagyományos füttytechnikáival, megkóstolhatják tradicionális tésztaételeiket.

Pünkösdi szokások, hagyományok

A színes kavalkád és a gazdag programkínálat nem mellőzi a pünkösdhöz kapcsolódó hagyományok, szokások bemutatását sem. A középkorig visszanyúló legismertebb ünnepi szokás a pünkösdi királyválasztás. A 17. század végén és a 18. század elején a huszárezredekben ügyességi próbák teljesítésével májuskirályt választottak. A győztes egy évig minden lakodalomba, mulatságra meghívást kapott, minden kocsmában a község vendégeként ingyen fogyasztott, a lovát, marháját pedig társai őrizték. A pünkösdi királyválasztás ügyességi próbáin kiderül, ki nyeri el az idei pünkösdi király címet. A házról házra járó pünkösdi népszokások közül ismeretes pünkösdi királyné-járást mintegy 100 apró táncos mutatja be. Bárki csatlakozhat a menethez, amelyben a nagyobb lányok a legkisebbet közrefogva, fátyollal letakarva kísérik házról-házra, miközben énekelnek és jókívánságokkal, termékenységvarázsló mondókákkal halmozzák el a ház lakóit. A múzeum Szent Anna kápolnájába betérők a Pest megyei Mendén mai napig élő pünkösdi templomdíszítés hagyományának részesei lesznek, segíthetnek nyárfákat állítani a két padsor közé, amelyekre szalagokat, kézzel hímzett és horgolt kendőkből pillangókat helyeznek.

Színpadi programok

Fesztiválszínpad

 

11:30 – 11:50             Kecskemét Táncegyüttes Csutri Csoportja (pünkösdvasárnap)

                                   Bajnóca Táncegyüttes Cserbóka Csoportja (pünkösdhétfő)

11:50 – 12:10             Mohácsi busó táncok
12:10 – 12:30             Csepp-Csepel Táncegyüttes (Budapest) (pünkösdvasárnap)

                                   Kiscsimpolya Gyermektáncegyüttes (Sárospatak) (pünkösdhétfő)

12:30 – 12:50             Matyóföldi táncok
12:50 – 13:10             Kopachkata – közösségi macedón tánc
13:10 – 13:30             Dobogó Gyermektánccsoport (Sátoraljaújhely) (pünkösdvasárnap)

Bem Aprók (Budapest) (pünkösdhétfő)

13:30 – 13:50             Kalocsai táncok
13:50 – 14:10             Versendi Kovács József, a Népművészet Mestere tamburazenekara
14:10 – 14:30             Közös pünkösdölés

14:30 – 14:50             Mohácsi busó táncok
14:50 – 15:10             Parapács zenekar (Fölszállott a Páva-győztes)
15:10 – 15:30             Matyóföldi táncok
15:30 – 15:50             Kopachkata – közösségi macedón tánc
15:50 – 16:10             Dűvő zenekar (pünkösdvasárnap)

Bajnóca Táncegyüttes Boróka Csoportja (pünkösdhétfő)

16:10 – 16:30             Kalocsai táncok
16:30 –                       Össztánc minden résztvevővel (pünkösdhétfő)

Mándi református templom

 

16.00-                         Sebestyén Márta templomi koncertje

(külön belépőjeggyel, mellyel azonban egész nap látogatható a Skanzen Pünkösdi Örökség Fesztivál programja is. Jegy váltható előzetesen online vagy a helyszínen, a Skanzen jegypénztárában.)

A teljes pünkösdi program itt található.

 

  • Felelős Szülők Iskolája

Felelős Szülők Iskolája

A Felelős Szülők Iskolája 2010 óta működő aktív szakmai és civil közösség, mely keretén belül az ideális gyermeknevelésre, az „elég jól” működő családra és a felelős szülői attitűdre keressük a válaszokat.

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.