Mert a BABA a főnök!

Mert a BABA a főnök!

BabaMamaKlubon jártunk a Honvéd Kórház Koraszülött Osztályán

szerzők: Lőrincz Orsi és Moni Lisa

A Honvéd Kórház Perinatális Intenzív Centrumában (PIC) Bajnok Ildikó konduktor  kezdeményezésére baba-mama csoport indult. A csoport önsegítő jelleggel alakult anyukák, apukák, kórházi dolgozók részvételével, hogy segítséget nyújtsanak azoknak a “koramamáknak”, akik még bent fekszenek koraszülött babájukkal a kórházban. A baba-mama csoporton általában 10-20 fő vesz részt. A beszélgetésbe bekapcsolódik Bajnok Ildi, a mindig mosolygós konduktor, aki a babák mozgásterápiáját végzi és természetesen a Koraszülött Osztály vezetőorvosa, dr. Nádor Csaba, aki elkötelezett híve a családbarát PIC megteremtésének. A szemlélet nem egyedüli, de szinte úttörő jelleggel valósul meg a Honvéd Kórház Koraszülött Osztályán. Az osztályon a lehetőségekhez képest igyekszenek 0-24-ben a mama számára lehetővé tenni, hogy a gyermek mellett lehessen, kenguruzhassanak – egymáshoz bújhassanak, bőr-bőr kontaktusba léphessenek -, elősegítik és maximálisan támogatják az anyatejes táplálást, de talán a legfontosabb, hogy mindent a szülőkkel együtt, velük megbeszélve, elmagyarázva tesznek meg a sokszor 500 grammal született „korababák” érdekében. Az orvos, szakápolók és a  szülő közötti összhang , együttműködés az egyik legfontosabb a baba érdekében, ezért hívták életre a BabaMamaKlubot is, ahol beszélgetnek, kérdeznek, együtt vannak.

Beszámoló a BabaMamaKlubról

A csoport bemutatkozással indult: ki miért van itt, hol tart a gyermeke fejlődése, min mentek eddig keresztül, mi lesz ezután. Az anyukák egy része még bent feküdt a kórházban. Ők arról meséltek, milyen jó közösség alakult ki az anyukák között, akiket összehozott a közös sorsuk. Az egyik anyuka, aki két egészséges gyermekkel vett részt a csoportban, elmesélte, hogy az ő esetében ez a kapcsolat később is megmaradt, barátság szövődött belőle. Azóta mindkét családban született már – rendes időre – egy kistestvér is. Jó volt, hogy megoszthatták egymással a kistestvér érkezésével kapcsolatos félelmeiket. Bár, aki még bent fekszik, egyelőre nem a következő babára gondol, de a félelem, hogy mi lesz, ha a következő is… később gyakran felmerül.

 

Honnan merítsünk erőt?

A késő délutánba nyúló találkozás alatt sok téma felmerült, ami foglalkoztatta a résztvevőket. Az egyik anyuka, akinek a babája azóta már fél éves, arról beszélt, újszülött babája milyen rossz egészségi állapotban volt, agyvérzést kapott. Az orvosok sem tudtak bíztatót mondani, de az anya csak legyintett, hogy “Jó, persze…” És kisfia most egészséges, mozgékony, mosolygós baba – neki lett igaza! A kör közepén, a földre terített polifoamon a kisfiú aktívan tologatta-rázogatta a játékokat, evett, “csajozott” – biztos tudta, hogy róla van szó! A története reményt ad mindenkinek, aki most várja babája állapotának a javulását, hogy a legnehezebb helyzetekből is van kiút.

Bizalom és együttműködés az orvossal, nővérkékkel

A közösség erején kívül minden anyuka megerősítette, hogy milyen sok támogatást kapnak a kórházi személyzettől. A babákat egész emberként, a legnagyobb odafigyeléssel gondozzák, mindig mindenkihez van egy jó szavuk, az anyukák tudják, hogy bármikor bármiben számíthatnak az ápolókra, orvosokra, ami biztonságot nyújt nekik a nem ritkán hónapokban mérhető kórházi tartózkodásuk során. Ez a bizalom és törődés akkor is nagyon lényeges, amikor egy-egy beavatkozás néha nem a legjobban alakul: az egyik anya elmondta, hogy ekkor fel sem merült a harag benne az orvosok iránt, mert tudta, hogy gyermeke a legjobb kezekben van és szakmailag is a lehető legjobbat nyújtják neki. A töretlen, kölcsönös bizalom segített abban, hogy végül is a történet pozitívan záruljon.

A legjobbat a babának!

Nádor doktor, Ildi és Judit arról beszélgettek, milyen mozgásterápiás módszereket alkalmaznak, illetve milyen módszerekkel növelik a családok komfortérzetét. A fészket és a kengurut mindenki nagyon dicsérte. Nádor doktor elmondta, hogy nem céljuk csak egy terápiás módszert használni a sok közül: minden gyermek esetében próbálják megtalálni a legmegfelelőbbet. Ezt megerősítette Ildikó is, aki nem ritkán a szülők részvételével tartja az újszülöttek mozgás-fejlesztését, hogy ők is lássák, mi történik gyermekükkel. Egy-egy fejlesztés az osztályon, például a fészek, amikor az inkubátort letakarják, hogy az anyaméhhez minél inkább hasonlító körülményeket teremtsenek, csak döntés kérdése, mégsem elterjedt más kórházakban. Judit külföldi példákról és jó gyakorlatokról mesélt, arról, hogy az itt fekvő anyukák milyen kivételezett helyzetben vannak.

Apukák szerepe

A csoporton részt vettek apukák is. Nádor doktor kiemelte annak fontosságát, hogy ilyen helyzetben az egész család tartson össze. Céljuk, hogy szervezett keretek között, a babák és mamák nyugalmát férfi jelenlétével nem zavarva, szeretnének minél több olyan alkalmat kialakítani, amikor együtt lehet az egész család. Persze, az apukák néha jobban félnek, mint az anyák, hogy összetörik, leejtik azt a pici csöppséget. Az ő félelmeiken is segíthet a csoport, ha látják, más apukák sem ártottak babájuknak, sőt! Az egyik bent fekvő anya azzal büszkélkedett, hogy az ő babája kenguruban milyen jól érzi magát az apukáján, talán még jobban is, mint őrajta.

Nyíltan, egymás közt

A résztvevők magukról és egymásról nyíltan beszélgettek. Az érintés, mosoly, játék ebben a térben mindennél természetesebb volt. A csoport hasonlóan működött, ahogy egy anya a gyermekével foglalkozik. A közös sors összehozta a résztvevőket, akik támaszt, védelmet jelentenek egymásnak: védelmet a szorongás, depresszió és izoláció ellen, reményt és hitet a gyógyulásban, bizalmat abban, hogy mindig van megoldás, hiszen azt már mások is megtalálták, melyre a legjobb bizonyítékot a résztvevő, egészséges, boldog babák és kisgyerekek jelentették.

Képek az eseményről  >>