Péntek 13! Babonák és igazságok

Péntek 13! Babonák és igazságok

forrás: asztronet.hu, Végh Nóra asztrológus

pentek13Szerencsétlennek tartott nap vár ránk e héten: a péntek 13-a hagyományosan rossz ómen. A negatív hatás alól mentesülhetnek a szerelmesek, a sportolók és a gyerekek. De miért is alakult ki e babona? Lássuk mit mondanak a csillagok!

Tradicionálisan a 12 a tökéletesség, a teljesség jele a számmisztikában (12 hónap van az évben, 12 óra, 12 csillagjegy, 12 apostol), ami ezen túl van, az megbontja a teljességet, tehát a gonosz jegyében fogant.

Így romboló, halált, szerencsétlenséget hozó. Azon a bizonyos utolsó vacsorán is tizenhárman ültek egy asztalnál Jézussal együtt, közülük az egyik maga az áruló Júdás volt. Ezért volt szokás sokáig, hogyha a vacsoravendégek száma éppen 13 főt tett ki, inkább hívtak valakit még pótvendégként, még ha nem is számított igazán az asztaltársasághoz. Amerikában manapság is kihagyják e számot az emeletek számozásából, mivel arrafelé annyira babonásak, hogy senki nem akarna azon a szinten lakni az épületben.

A péntek pedig Krisztus kereszthalálának napjaként vált boldogtalan nappá, a kettő egybeesése ezért okoz különös borzongást a babonásoknak.

A csillagok állását tekintve, ez a péntek 13-a úgy tűnik, szerencsés lesz a szerelmeseknek a Vénusz és a Plútó fényszögének hála. Igaz, kiélezheti a konfliktusokat közelebbi emberi kapcsolatainkban, az érzelmi problémákat most mélyebben élhetjük át, ami vitákra sarkallhat. De a békülés reményével és lehetőségével, melyben nagy szerepe van a vénuszi erőknek. Hogy Babitsot idézzem: „Csak te borulsz rám, asszonyi jóság, mint a letört karóra a rózsák, rémült szemem csókkal eltakarni”.

A Plútónak a Marssal alkotott kvadrátja ugyan túlhajtja bennünk az akaratot, akár az erőszakosságig. A sportolóknak, az aktív fizikai tevékenységet végzőknek azonban kedvező még ez a fényszög is, csak hajlamosak lehetnek túlerőltetni magukat. Egy valakik biztosan jól élik meg ezt a péntek 13-át: a gyerekek. Ez lesz az utolsó nap az iskolában, bármint állnak is a csillagok, s bármit tartanak is a babonások, az biztos, hogy ők élvezni fogják a szabadulás napját.

  • Felelős Szülők Iskolája

Felelős Szülők Iskolája

A Felelős Szülők Iskolája 2010 óta működő aktív szakmai és civil közösség, mely keretén belül az ideális gyermeknevelésre, az „elég jól” működő családra és a felelős szülői attitűdre keressük a válaszokat.

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.