PlayKID Gyermeknap a Millenárison

PlayKID Gyermeknap a Millenárison

apa-figyelj-ramKülönleges programra invitálunk minden kicsit és nagyot. Május 30-31.-én a Millenáris Parkba, immár másodízben kerül megrendezésre a PlayKID Gyermeknap. Idén a Minimax gyermekcsatornával karöltve szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt.

A Gyermeknap célja, hogy színvonalas programot kínáljon a családoknak, több mint száz ingyenes játéklehetőséggel. Ez egy minden ízében igényes, érdekes és szórakoztató rendezvény. Változatos program- és zenei felhozatalával felejthetetlen élményt nyújt, a legkisebbektől a legidősebbekig, hiszen a szülőket is rengeteg hasznos és érdekes programlehetőséggel várjuk.


A rendezvényen a szórakoztatás mellett kiemelt feladatunknak tartjuk, hogy bemutassuk a gyermekeknek az aktuális nyári táborokat, színes program repertoárjuk segítségével. Ez alapján a szülők könnyebben el tudják dönteni, melyik tematikájú tábor a legtesthezállóbb gyermekük számára.

playkidAz egész napos élmény teli kikapcsolódáson kívül, színes és érdekes zenei palettával kedveskedünk a Millenáris Parkba látogatóknak. A PlayKID színpadán fellép többek között Halász Judit, az Alma zenekar, Gryllus Vilmos, Kovácsovics Fruzsina. A remek és hangulatos koncertek mellett a PlayKID színpada a Fabula és az Ametist bábszínháznak is otthont ad majd.

Színpadi beosztás:

Május 30. Szombat

Fabula bábszínház12.00- 13.00

/Vitéz László és az ördögök/

Kovácsovics Fruzsina: 14.00- 14.50

Halász Judit:16.00- 17.00

 

Május 31. Vasárnap

Ametist bábszínház: 13.00- 14.00

/Mazsola és Tádé/

Gryllus Vilmos: 15.00- 16.00

Alma együttes: 16.30- 17.30

 

 

  • Felelős Szülők Iskolája

Felelős Szülők Iskolája

A Felelős Szülők Iskolája 2010 óta működő aktív szakmai és civil közösség, mely keretén belül az ideális gyermeknevelésre, az „elég jól” működő családra és a felelős szülői attitűdre keressük a válaszokat.

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.