Tényleg fontos már korán elkezdeni egy második nyelvet?

angol tanulás gyerekkorban

Tényleg fontos már korán elkezdeni egy második nyelvet?

angol tanulás gyerekkorbanKérdéseinkre az ELC (Angol Nyelvoktató Központ) oktatási programigazgatója, Susan Ballantyne válaszol, aki több mint 30 éves általános iskolai oktatási tapasztalattal rendelkezik, és a korai nyelvtanulás elméleteinek szakértője.

Manapság egyre többet hallunk a korai nyelvtanulás fontosságáról. Nem csoda, hiszen az elmúlt évek korai nyelvtanulást támogató elméletei sorra igazolják azt az álláspontot, mely szerint a már korai időszakban elkezdett nyelvtanulásnak mindenképpen előnyös hatásai vannak a gyermekek mind nyelvészeti, mind neurológia fejlődésére, ha a nyelvtanulás körülményei és feltételei is megfelelőek. A most következő cikkünkben annak jártunk utána, hogy milyen előnyökkel is jár egy második nyelv korai elsajátításása, valamint hogy szülőként mire kell figyelnünk; mik az eredményes nyelvtanulási folyamat körülményei és feltételei.

– Susan, köszönjük hogy elfogadtad a felkérést. Mint a korai nyelvtanulás mellett érvelő szakértő, miért tartod fontosnak, hogy a gyerekek már korán elkezdjenek tanulni egy második nyelvet?

– Először is azzal mindenki talán egyetért, hogy a nyelvtudás a mai világban egy kincs. Ám felnőttként biztosan megtapasztaltuk már, hogy nem is olyan egyszerű elsajátítani egy idegen nyelvet, és maga a folyamat, sokszor rengeteg erőfeszítést és kitartást igényel. De hogy van ez a gyerekeknél? Biztos hallották már azt a kifejezést, hogy „a gyerekek agya olyan,mint szivacs”. Nos, a kutatások szerint minden gyermek körülbelül hét éves koráig képes bármely nyelv tökéletes fonológiai elsajátítására. Ez után a kor után ez a képesség a felnőtté válás felé egyre hanyatlik. Ezen felül, egy idegen nyelv tanulása hozzájárul az anyanyelv rendszerének átláthatóbb megértéséhez, valamint az idősebb korban az olvasás-íráskészség fejlesztéséhez. Ennek tudatában talán érdemes átgondolnunk, mikor is kezdi gyermekünk egy második nyelv tanulását.

– Mit igazolnak a mai kutatások, mi a leghatékonyabb tanítási tehcnika, mely elengedhetetlen eleme az eredményes nyelvtanulásnak?

– A kutatók egyetértenek abban, hogy az egyik legfontosabb tényező bármiféle tanulási-tanítási folyamatban a kapcsolat fontossága. Talán ez így túl egyszerűnek és általánosnak tűnhet, de a gyakorlati tapasztalatok is azt mutatják, hogyha a pedagógus nem szán elég időt diákjai megismerésére és érzelmi és szociális szükségleteik megértésére, akkor nem lesz képes hatékonyan bevonni őket a tanulási folyamatba. Ezt a gondolatmenetet követve, nem véletlen, hogy a gyermekek egymástól tanulnak a leghatékonyabb módon, ezért a különböző csoportmunkák elengedhetetlen részei kell, hogy legyenek minden tanórának. Sajnos azonban a magyar iskolai rendszer a frontális, vagyis ’a tanár oktat a diák hallgat’ elvét követi, arra hivatkozva, hogy a csoport nagysága nem tesz lehetővé más munkaformát, mert a gyermekek fegyelmezhetetlenné válhatnak. Pedig a csoportmunka során lehetőség nyílik arra, hogy a gyermekek kislétszámú, képességük szerint beosztott csoportban, valamint motivált légkörben dolgozzanak egy feladaton.

– Óriási a választék. A nyelvoktató intézmények a legkülönfélébb módokon versenyeznek a figyelmünkért. Szülőként mire figyeljünk? Mik a legfontosabb feltételek, amik szerint döntsünk?

– Ha egy megfelelő nyelvoktatást folytató intézményt keresünk, a következőkre érdemes figyelnünk. Minden oktatás alappillére a tanár. A legmegfelelőbb, ha gyermekünkkel anyanyelvű, tanári végzettséggel rendelkező, tapasztalt tanár foglalkozik. Egy másik fontos tényező az oktatási program milyensége, és a csoport felépítése. Ha a programnak nincsenek konkrét célkitűzései, és a gyermekünk ’elveszik’ a csoportban a magas létszám miatt, valamint nem kap elegendő egyéni figyelmet, akkor bizony megkérdőjelezhető az oktatás hatékonysága. Reméljük tudtunk segíteni azoknak a szülőknek, akik eddig még nem voltak teljes mértékben meggyőződve arról, hogy milyen előnyökkel is jár egy második nyelv korai tanulása.

További információ:

www.englishschool.hu
susan@englishschool.hu

  • Felelős Szülők Iskolája

Felelős Szülők Iskolája

A Felelős Szülők Iskolája 2010 óta működő aktív szakmai és civil közösség, mely keretén belül az ideális gyermeknevelésre, az „elég jól” működő családra és a felelős szülői attitűdre keressük a válaszokat.

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.