Várótermi hangulatok

Várótermi hangulatok

szerző: dr. Király Balázs, gyermekorvos

Az ideális váróterem üres. Mindenkinek ismerős az az öröm, amit egy kongó váróterem, egy sor nélküli posta, vasúti jegypénztár, vagy akár egy csemegéspult okoz. Na, persze az igazi rutinróka csak akkor mer örülni a fentieknek, ha meggyőződött arról is, hogy van rendelés, nem késte le a vonatot, illetve kapható friss, abált szalonna…  Azonban legtöbbször nem ezt tapasztaljuk, ezért inkább készüljünk fel a várakozásra. Illetve, ha lehet kerüljük el!

Nem könnyű a váróban ülni. Különösen betegen, beteg gyerekkel minden perc gyötrelem. A teli váró persze feszültségeket is szülhet. Ez a feszültség még a jól szigetelt falakon is átvibrál az orvosi rendelőbe. Tehát senkinek sem jó. Mégis, mit tegyünk, hogy könnyebb legyen a várakozás, hogy tudunk erre felkészülni, hogy kerülhetnénk el?

Talán provokatív a kijelentés, de az esetek többségében érdemes újragondolni, hogy ezzel az orr alatt épp csak megcsillanó, vízszerű izével neki merünk-e menni a hétvégének. Mert ha nem, lehet, hogy a várakozás során még nagyobb betegséget tudunk összeszedni, meg hát az ilyen tünettel csak kevés varázsló tud csodát tenni. Gyanítom, e sorok olvasóiban fel sem merülhet, hogy az amúgy is roskatag OEP kasszát ilyen felesleges orvos-beteg találkozásokkal gyengítsék. Ezért marad a kérdés, hogy induljunk a rendelésre. Legegyszerűbb, sajnos gyakran szűk kapacitású lehetőség, hogy kérjünk időpontot. Ha szerencsések vagyunk, már csak azért kell szurkolni, hogy ezt a terminust tartsa is a választott doki. Bármi közbejöhet (tényleg!) és az esetleges csúszás hamar elrontja az “időpontra jöttem, hamar végzünk” érzést. Kamaszként könnyű. Ha van már szerelmed, aggódva elkísér és biztos, hogy bárkit magad elé tudnál engedni és majdnem sértő, ha percek alatt sorra kerülsz. A jó meleg rendelőt-várót el kell hagynod, és a lakásotokba úgysem engedi be a fater a fülbevalós pasidat. Ha nincs még kiválasztott, akkor jön a barát, vagy jönnek a barátok. Gyakran segít, ha kikukkantunk orvosként a váróba. A “beteget” támogató barátok száma, és a “betegség ” súlyossága között általában fordított arányú összefüggés fedezhető fel. Aztán, ha barát sincs, még mindig lehet zenét hallgatni, vagy csak egyszerűen álmodozni. Az eggyel kisebb korosztálynak már nehezebb. Őket sokszor még mama-papa is kíséri (egyébként 14 év alatt ez kötelező is). Nekik néha már-már ciki a szülők jelenléte. Náluk egyértelműen az okostelefon, a játékgép Nintendo, xbox a nyerő. A zenehallgatás itt még nem az igazi.

És mi van az olvasással? Szomorú, de 8 éves házi gyermekorvosi munkám alatt szinte az összes olvasó gyerekre emlékszem, olyan kevesen voltak. Különc gyerekek számít ma, ha valaki olvas. Pedig a legkézenfekvőbb megoldás lenne a sok bosszankodást elkerülve az unalmas, néha fájdalmas perceket olvasással elütni. A legkisebbnek olvasott halk mese sem zavarhat senkit. Vigyünk magunkkal könyvet, újságot és olvassunk! Azt hiszem, holnap rendelés előtt keresek itthon pár megunt könyvet, és elviszem a váróba, hátha. De előtte beugrom egy kis abált szalonnáért…