Fejlesztés


Az elmúlt években folyamatosan nőtt a sajátos nevelési igényű (SNI) és beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel élő (BTMN) gyermekek száma –

Sokan már vágjuk a centit, sokan azért, hogy minél többet beletuszkoljanak a nyárba, szinte habzsolják a programokat, amit még nem

SNI SUMMIT 2025 – A nap, ahol a fejlesztés kézzelfoghatóvá válik   Egyetlen nap is elég lehet ahhoz, hogy egy család végre

Nyár van. Szünet, szabadság, szabálytalanság. Végre nem kell időre kelni, iskolatáskát cipelni, leckét írni. De ez nem jelenti azt, hogy

A nyári szünet egy gyerek szemében végtelen kaland, de egy szülő számára néha kreatív kihívás: hogyan töltsük meg a napokat

A társasjátékok kínálata folyamatosan bővül, ami izgalmas, ugyanakkor kihívást is jelenthet a választás során. A játékok témája, mechanikája és ára

Sokszor írunk róla, mert évek óta látjuk, hogy a gyerekek változnak, mint ahogy a minket körülvevő világ is. Az oktatási

Az azonos korú gyerekek között akár tízévnyi különbség is előfordulhat munkamemória terén A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai alapján a tavalyi

A pályaválasztás kritikus döntés a fiatalok életében. Hogyan támogathatjuk őket abban, hogy egy olyan megalapozott döntést hozzanak, amit remélhetőleg nem

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.