42 ezer diák emelte fel a piros lapot – most megmutatják, mit szeretnének megváltoztatni
42 ezer diák emelte fel a piros lapot – November 5-től a PirosLap Programban részt vevő osztályok saját Bántalmazás Elleni Paktumai kerülnek a nyilvánosság elé. A gyerekek megmutatják, milyen közösségben szeretnének élni, és mit vállalnak azért, hogy ezt elérjék.
Október 2-án, az erőszakmentesség világnapján országszerte 42 198 diák, 2079 osztály és 416 iskola 259 település vett részt a PirosLapNapon. A gyerekek közösen emelték fel a piros lapot az iskolai bántalmazás ellen, majd az osztályok saját közösségükben beszélgettek a kapcsolataikról, a konfliktusokról, a kirekesztésről és arról, hogyan szeretnének egymással bánni.
Ezekből a beszélgetésekből születtek meg a Bántalmazás Elleni Paktumok, amelyekben a diákok közösen fogalmazták meg vállalásaikat. November 5-től, az iskolai erőszak és zaklatás elleni nemzetközi naptól kezdve az osztályok saját készítésű videóikban mutatják be paktumaikat. A felvételek folyamatosan jelennek majd meg a Kamaszfesztivál közösségi felületein.
Egy piros lapot felemelni egy pillanat. Az együttműködést megtanulni és egy osztályközösséget megerősíteni hosszú folyamat. A PirosLap Program ezt a folyamatot segíti egész tanéven át tartó, egymásra épülő közösségi kihívásaival.
A közösségfejlesztés folyamatos munkát igényel
A PirosLap Program célja, hogy a gyerekek összetartóbb, biztonságosabb osztályközösségeket alakítsanak ki, és közösen tegyenek az iskolai bántalmazás ellen. A program abból indul ki, hogy az együttműködést, a konfliktusok rendezését, az egymásra figyelést és a közös döntéshozatalt tanulni és gyakorolni kell.
Ennek jelentőségét a PirosLap első kutatási tanulmánya is megmutatta. A 649 osztály közös válaszait, összesen 17 202 diák tapasztalatait és 698 osztályfőnök véleményét feldolgozó vizsgálat szerint az osztályok közel felében (49,6%) a gyerekek erősen kötődnek közösségükhöz, miközben nehézséget jelent számukra a konfliktusok megbeszélése és rendezése, vagy kevés lehetőséget éreznek arra, hogy közösen változtassanak az osztályuk működésén.
A PirosLap a gyerekek saját tapasztalataira épít. Ők ismerik belülről az osztályuk kapcsolatait, a mindennapi feszültségeket, a közösségük íratlan szabályait és azokat a helyzeteket is, amelyekről a felnőttek gyakran csak részben értesülnek. A programban lehetőséget kapnak arra, hogy ezeket megosszák, közösen keressenek megoldásokat, és saját döntéseik alapján cselekedjenek.

A diákoknak van mit megmutatniuk
A diákokat különösen foglalkoztatja, hogyan látják őket a többiek, hol a helyük az osztályban, mennyire számít a véleményük, és mit gondolnak róluk a társaik. Szeretnék, ha észrevennék őket, kíváncsiak lennének a gondolataikra, és fontosnak tartanák, amit létrehoznak.
A PirosLap Program erre a figyelem iránti igényre épít. A gyerekek saját ötleteikkel, döntéseikkel és alkotásaikkal vesznek részt a közös munkában, amelynek során egymást is új oldalról ismerhetik meg. Megtapasztalhatják, milyen érzés, amikor a közösségük kíváncsi rájuk, és milyen hatással lehetnek másokra a saját gondolataikkal és kezdeményezéseikkel.
A program figyelemmel kíséri a gyerekek munkáját, teret ad az alkotásaiknak és bemutatja a kezdeményezéseiket. A paktumok nyilvánosságra hozatalával most azt szeretnénk elérni, hogy minél többen megismerhessék, mit gondolnak maguk a diákok a bántalmazásról és saját közösségük működéséről.
Három kihívás, egy egész tanéves folyamat
A PirosLap Program tanéves munkája az október 2-i országos akció után három egymásra épülő kihívással folytatódik. Az elsőben a gyerekek saját osztályközösségüket erősítik, Bántalmazás Elleni Paktumot alkotnak és osztályeseményt szerveznek, a másodikban iskolájuk más osztályainak készítenek bántalmazásellenes kampányt, a harmadikban pedig más iskolákat és településeket is megszólítanak.
Az első kihívás lezárultával most a paktumok bemutatása következik. November 19-én indul a második kihívás, amelyben a diákok már saját iskolájuk más közösségeit vonják be a munkába. Január végén pedig megkezdődik a harmadik szakasz, amikor az osztályok saját iskolájukon kívül is továbbadják üzeneteiket és tapasztalataikat.
A kihívások során a gyerekek fokozatosan egyre nagyobb önállóságot kapnak a tervezésben, a döntésekben és a megvalósításban. A PirosLap Programhoz 300 évfolyamokra szabott óravázlat, pedagógiai módszertani útmutató és gyakorlati segédanyagok készültek. A teljes tanéves programra regisztrált valamennyi osztályfőnök megkapta a saját évfolyamához tartozó óravázlatokat, valamint a módszertani útmutatót és a segédanyagokat. Ezek a közösségi kapcsolatok, a konfliktuskezelés, a kirekesztés, az online bántalmazás, az egymás iránti felelősség és a közös döntéshozatal feldolgozásához nyújtanak segítséget.
A tanéves munka 2027. március 24-én díjátadó gálával zárul, a részt vevő osztályközösségeket pedig június 4-én a XII. Kamaszfesztivál várja.
A PirosLap Programot a 8K Alapítvány működteti. Pedagógiai szemlélete a 2006-ban indult Kamaszfesztivál közösségfejlesztő munkájából nőtt ki, és arra épít, hogy a gyerekek saját közösségük alakításának aktív résztvevőivé váljanak.
Forrás és további információ: https://kamaszfesztival.hu





