Adó, bér, adathalászat, öngondoskodás, diákmunka vállalás – Pénzügyi képzést tart a PÉNZMESTEREK a tematikus Pénz7 alkalmával – Jelentkezzetek az osztályotokkal, iskolátokkal az ingyenes interaktív pénzügyi órára!

Pénzmesterek - online pénzügyi óra

Adó, bér, adathalászat, öngondoskodás, diákmunka vállalás – Pénzügyi képzést tart a PÉNZMESTEREK a tematikus Pénz7 alkalmával – Jelentkezzetek az osztályotokkal, iskolátokkal az ingyenes interaktív pénzügyi órára!

Március 7-11. között tartják a Pénz7 elnevezésű tematikus hetet az iskolákban, mely keretében a diákoknak olyan hétköznapi fogalmakról, rendszerekről és összefüggésekről tartanak órát, ami ma már a mindennapi eligazodáshoz is szükséges ismeret. A PÉNZMESTEREK immár negyedik éve sikeresen működő pénzügyi edukációs verseny tananyaga alapján számtalan középiskolában tartanak online pénzügyi tanórát Balatoni József, alias Jocó bácsi közreműködésével a Felelős Szülők Iskolája szervezésében a tematikus Pénz7 apropóján.

 

A tanórák célja, hogy közelebb hozza a gazdasági, pénzügyi fogalmakat a diákokhoz, hiszen a mindennapjaink része a gazdaság, a pénzzel való viszonyunk oly sok mindent befolyásol, ha okosan takarékoskodunk, befektetünk, tervezünk, akkor ez mind hasznunkra válhat.

 

„És, hogy kerül ez az iskolába, a tanórák közé? Hát kérem szépen, valójában szerintem ez a matematika, a logika, az algoritmikus gondolkodás valódi képlete, amit, ha jól elsajátítunk, akkor jól tudjuk használni, akár egy startup elindításakor, akár egy-egy hitelnél, akár egy baráti társaság, család befektetéseinél. A diákoknak, kamaszoknak sajnos sokszor fogalma sincs arról, hogy mi mit ér, mennyibe kerül egy kiló kenyér, de még sajnos arról sem mindig, hogy mennyi egy fesztivál bérlet, azt meg végképp nem tudják – tisztelet a kivételnek – hogy a nyári diákmunkában a bruttó fizetésük és a nettó miként viszonyul egymáshoz? Az online bankolást, és kártyahasználatot viszont elég jól ismerik, gyorsan tudnak neten rendelni… itt inkább az adathalászatra, a digitális visszaélésekre és a virtuális pénz fogalmára kellene felhívnunk a figyelmüket.” – fogalmaz Tibenszky Moni Lisa, újságíró, a Felelős Szülők Iskolája alapító-ügyvezetője, a pénzügyi iskolai program vezetője.

 

„A pénzről beszélni még mindig sok családban tabu, vagy azért, mert anyagi gondokkal küzdenek, vagy épp azért, mert nagyon gazdagok, de sok esetben egy hozott, generációkon átívelő téma tabusítás az oka. Pedig honnan tanulná meg a gyerek, a kamasz a takarékoskodást, az öngondozást, a tudatos pénzügyi tervezést, ha erről otthon nem, vagy csak ritkán beszélnek? Épp ezért tartom fontos és hasznos kezdeményezésnek a PÉNZMESTEREK pénzügyi edukációs lehetőséget, mely ingyenes regisztráció után számtalan fogalommal, összefüggéssel ismerteti meg a diákokat, mint pl. adózás, azok fajtái, a diákmunkával kapcsolatos lehetőségek, kötelezettségek és lehetőségek, az öngondoskodás és nem mellesleg a virtuális világban igen gyakran fellelhető adathalászat.” – fogalmaz Balatoni József, alias Jocó bácsi, történelemtanár, aki saját maga osztályfőnökként, de történelemtanárként is fontosnak tartja, hogy az iskolában is foglalkozzanak a pénz szerepével.

 

 

pénzmesterek vetélkedő - tudástár

 

Jocó bácsi a Felelős Szülők Iskolája és a PÉNZMESTEREK felkérésére csatlakozott a Pénz7 tematikus programjához, mely keretében a jelentkező iskoláknak online tartanak pénzügyi ismereteket bemutató interaktív órákat. Az iskolák az info@felelosszulokiskolaja.hu e-mail címen igényelhetik a tanórákat, melyeket iskolai tanítási időben tartanak a szervezők. A részvétel egyetlen feltétele a www.penzmesterek.hu oldalon való regisztráció.

A PÉNZMESTEREK pénzügyi vetélkedő alapvetően középiskolásoknak készült, ingyenesen lehet rá jelentkezni és a diák idejétől, érdeklődésétől függően töltheti ki kvízeket hétről hétre a témával kapcsolatban. Alapvetően a versenyben 9-11. évfolyamosok vehetnek részt, de a tartalmakat bárki megnézheti, használhatja. Célcsoportban középiskolásoknak készült a PÉNZMESTEREK tudástára.

 

A Pénzmesterek több mint egy online kvízsorozat, hiszen a versenyre a résztvevők egy összetett, és a pénzügyi kultúra számos területére kiterjedő tudástárból készülhetnek fel. Így nemcsak a pénztári alapfogalmakat sajátíthatják el, hanem például megtanulhatják, hogy mire érdemes odafigyelni egy online vásárlás, vagy éppen egy bankszámlanyitás során. Büszkék vagyunk arra, hogy az elmúlt három évben összesen már közel 3 500 középiskolás diák vett részt ebben a vetélkedőben. Célunk, hogy idén ez a szám tovább bővüljön” – emelte ki a verseny kapcsán Kravalik Gábor, a vetélkedőt szervező ÖPOSZ főtitkára.

 

A tudástárban számtalan igen hasznos, még a tanároknak, szülőknek is izgalmas tartalmak várják majd a látogatókat, egészségpénztárról, nyugdíjpénztárról, adózásról, adónemekről, bérekről azok járulékairól, munkaviszonyról, digitális tér adta lehetőségekről és veszélyekről, mit csinál a NAV, MNB, nyugdíjrendszer, stb.

 

Legyél Te is Pénzmester!

Pénzügyi kvízjáték középiskolásoknak a Pénztárszövetség rendezésében!

A Pénzmester verseny célja, hogy a pénzügyi kultúrát élményszerűen, interaktív módon adjuk át. A heti online kvízversenyen szórakozva tanulhat minden diák és a legjobbak értékes nyereményekkel gazdagodhatnak! www.penzmesterek.hu

Kérd pénzügyi tanóránkat: az info@felelosszulokiskolaja.hu e-mail címen, iskolád, osztályod megadásával és egy kapcsolattartó megnevezésével.

 

A tavalyi videó a témában ITT

 

  • Felelős Szülők Iskolája
  • alapító, ügyvezető

Tibenszky Moni Lisa

2 gyermek édesanyja, újságíró, marketing-kommunikációs szakember, sportmentáltréner, life coach, a Felelős Szülők Iskolája alapító ügyvezetője

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.