Helyzetjelentés a tanáriból – Amikor a háború réme fenyeget

helyzetjelentés a tanáriból

Helyzetjelentés a tanáriból – Amikor a háború réme fenyeget

Amikor azt hiszed, hogy túl vagyunk a nehezén, újabb kihívás jön és csak evickélsz az élet aktuális fordulatai között, amelyek egyébként inkább lent, mint fent tartanak. Amikor eltűntek a maszkok és a gyér napsütésben alábbhagyott a pandémia félelme, belépett a háború kegyetlen valósága.

Úgy egy hónapja kezdtem el foglalkozni a reformkori irodalommal. Ilyenkor mindig elmondom, hogy nyilván a szabadság és hazaszeretet kicsit kiüresedett, a mai életünktől legtöbbször bőven távol eső fogalmak, mert számunkra már adottak, így nem szembesülünk a hiányukkal. Éppen ezért nehéz közel hozni a romantikus stílusban íródott alkotásokat, bennük a nagy ügyeket a fiatalokhoz, de elődeink iránt érzett tiszteletből bánjunk méltón velük. Ápoljuk hagyományainkat, tiszteljük a múltunkat és legyünk hálásak a 19. század reformereinek. De amikor egy nap úgy mész be irodalom órára, hogy megelevenedik a múlt és háborút hoz, hogy alig valamivel odébb ezek a kérdések aktuálissá válnak, akkor döbbent csenddel indul a nap a tanáriban. Mert a történelem tanár is csak annyit mond szemben veled, hogy háború van a szomszédban.

Hát hogy lehet ép ésszel és megfelelő higgadtsággal ezt kommentálni, magyarázni a riadt gyerekeknek?!

 

Ne merje bárki azt kérdezni, miért nehéz tanárnak lenni!!! Hát ezért. Mert engem kérdez, tőlem várja joggal, – hiszen napi 8 órában én tanítom -, erre is a válaszomat. Hogyan legyek őszinte, megnyugtató, ha a könnyeimet nyeltem még a becsöngetéskor? Mit válaszoljak arra, hogy lesz-e világháború? Hogy jónak tartom-e, ha az orosz sportolókat, művészeket, művészetet most mindenhol diszkriminálják? A fejünk fölött politikusok döntenek a világ sorsáról, emberek sorsáról, az iskolában ülő gyerekek sorsáról. Hát hogy legyek higgadt?

 

Állandósulni látszik hát a válsághelyzet a tanárikban. Ha nem vírus, akkor háború, és sztrájk. Amihez van jogunk, nincs jogunk?! Kiállunk, nem állunk?! Magunkért, a gyerekekért. Az ő jövőjükért. Hogy legyen tanár, aki tanítja őket. Aki ott lesz, amikor tananyagról van szó, de akkor is, amikor félnek, rettegnek, vagy éppen a posztcovid miatt pánikroham tör rájuk a felelés alatt. Mert még csak most jön a feketeleves. Egy erősen traumatizált generációt tanítunk, de lassan azt mondanám, nevelünk. Olyan ez lassan, mint egy mese, ahol csak jönnek a próbatételek, amiből általában 3 szokott lenni, szóval remélem, az utolsónál tartunk és lassan vége lesz a megpróbáltatásoknak. Amikor pedig nőnap alkalmából a fiúk hozzák az egy szál virágot, akkor érzem, hogy nagyon sokat tud jelenteni ez a gesztus. Békés tradíciót, egy percnyi odafigyelést és elrugaszkodást a kegyetlen valóságból. Ez ma 2022 márciusában az iskola legfontosabb feladata.

 

Ilyen és hasonló gondolatokról, problémákról és azok lehetséges megoldásáról fogunk beszélgetni a Felelős Szülők Iskolája Tanár Klub, Pedagógus Power eseményén, március 22-én 19 órakor online.

Elsősorban tanárokat, gyerekekkel foglalkozó szakembereket várunk a zárt csoportos beszélgetésre.

A program ingyenes, de regisztrációhoz kötött, információk alább.

 


Felelős Szülők Iskolája Tanár Klub – Pedagógus Power online esemény

2022. március 22., kedd, 19:00 – 20:30

Hogyan beszéljek a gyerekkel a háborúról? A menekültekről? Hogy legyek jó tanár a mostani helyzetben?

 

Szakmai vendégek:

Balatoni József, alias Jocó bácsi, történelemtanár, influencer, író

Fülöp Bea, magyartanár, újságíró, a Felelős Szülők iskolája Tanár Klub vezetője

 

Moderál: Tibenszky Moni Lisa, újságíró, a Felelős Szülők Iskolája alapító-ügyvezetője

 

Az esemény zárt Zoom beszélgetésben zajlik, ingyenes, de a részvétel előzetes regisztrációhoz kötött itt:

 

  • magyar tanár, újságíró, sportszülő

Fülöp Bea

Újságíró, magyartanár és két sportoló gyerek anyukája. Sokévnyi rádiós riporteri munka után fiam születésével elindult egy olyan változás, amely sok újdonságot, fejlődést hozott.

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.