Balatoni József: „Tanítani azzal, hogy kiállunk magunkért, hogy nem hagyjuk magunkat elnyomni”

Balatoni József: „Tanítani azzal, hogy kiállunk magunkért, hogy nem hagyjuk magunkat elnyomni”

A nemzeti ünnepeink, így március 15-e is szerves részét képezi a nemzeti identitásnak, a magyarságtudatnak, a hazaszeretetnek. Ezek a fogalmak, érzések a XXI. században is nagyon fontosak az eredeti értelmükben, mentesen mindenféle ideológiától, párttól és eszmétől. Feladatunk a gyermekek felé ezeket az értékeket közvetíteni, megtanítani nekik azt, hogy mit jelentenek nekünk, mit adnak számunkra 2022-ben, és mit tudunk tanulni ezekből a múltbéli, nemes eseményekből. Balatoni József írása. A cikk a WMN.hu oldalon jelent meg.

 

Ahogy ezeket a mondatokat leírtam, úgy érzem, most zavartam össze végleg az engem „kártékonynak, propagandistának, mocskos libsinek, az oktatás szégyenének” listázókat. Pedig ezeket a mondatokat tényleg szívből írom, és komolyan is gondolom. Én hiszek ezen értékeknek a fontosságában, és abban, hogy ma éppúgy szükség van rájuk, mint bármikor máskor.

 

Az ünnep kényelmetlensége

Biztos ti is emlékeztek rá, hogy gyerekként minden nemzeti ünnepre kötelezően fel kellett venni a fehér inget/blúzt, fekete nadrágot/(szigorúan térd alá érő) szoknyát, makkos/körömcipőt, a fiúknak még a hózentrógert is, aztán pedig ezekben a kényelmetlen holmikban szobroztunk egy hosszú és végtelenül unalmas ünnepségen.

 

Eközben végig csendben kellett lennünk, a felnőttek bezzeg dörgedelmes hangon szóltak ránk, ha pisszenni mertünk.

 

Vajmi keveset értettünk a szónoklatokból, és évről évre ugyanazt a forgatókönyvet hallgattuk végig. Sok esetben a hidegben, vacogva kellett végignéznünk, ahogy a prominens személyek koszorút helyeznek egy emlékműre. Nekünk az ünnep erről szólt: a kötelező viselkedés, a büntetés elkerülése, a kényelmetlen viselet, a letudandó nyűg.

 

Nem is lehetett volna bennünket ennél jobban elidegeníteni attól, hogy átélhessük, mit jelentett valójában a szabadságharc a magyar nemzet számára.

 

Márpedig, ha ezt gyerekként nem élhettük át, felnőttként is nagyon nehéz a nemes gondolatokból bármit magunkévá tenni, így nem csoda, ha egyszerűen munkaszüneti nappá redukálódott a nemzet egyik legfontosabb ünnepe.

 

Tanárként igenis el lehet érni, hogy az ünnepet közel hozzuk a gyerekekhez

Persze nem úgy, hogy beültetjük őket minden évben ugyanarra a műsorra, mert akkor ugyanaz történik velük is, mint régen velünk. Számtalan egyéb módja van annak, hogy kicsit másképp tekinthessünk az ünnepeinkre.

Az egyik nagyon jó eszköz erre a témanap. Ebben a gyerekek tevékenyen részt vesznek, akár játékosként, akár szervezőként, amivel abszolút a magukénak érezhetik az egészet. Ennek is több verziója létezik, megrendezhetjük iskolán belül, de akár iskolán kívül is. Mindkettőben volt már részem, és amellett, hogy nagyon élvezetes, sokkal több információ megy át a gyerekek számára, mint bármilyen műsorból. Az iskolán belüli témanap igényel egy kijelölt osztályt vagy pedagógusokat, akik egy-egy állomásért felelősek. Az állomásokat pedig a többi diáknak végig kell járnia, ahol különböző feladatok végrehajtásán keresztül, játékosan tanulja meg és érzi át az ünnep jelentőségét.

 

Lehet készíteni különböző kvízeket, futhatnak 1848 métert, a 12 pont szétvágott példányának összeillesztése és felolvasása is jó feladat, készíthetnek zászlót, varrhatnak kokárdát, tanulhatnak forradalmi dalokat vagy verseket, a végén pedig mindig nagyon felemelő egy közös flashmob.

 

Bármit csinálhatunk tehát, ami csak eszünkbe jut a szervező osztály diákjainak a segítségével. Mindegyik állomáson kapnak a gyerekek információkat az események menetéről, történelmi hátteréről. Az a tapasztalatom, hogy így a szervezők sokkal jobban a magukénak érzik az ügyet, és éppúgy tevékeny részesei az eseménynek, mint a résztvevők.

 

Mit csináltunk idén a gimisekkel?

Készítettem az osztályfőnök kollégáimmal közösen egy feladatlapot. A diákoknak végig kellett járniuk a forradalom eredeti helyszíneit kisebb csoportokban, mindenütt egy-egy feladat várta őket. A Nemzeti Múzeum lépcsőjén szavaltak, a Landerer nyomda előtt felolvasták a 12 pontot, és még Táncsicsot is „kiszabadították”, sőt fotón is megörökítették ezt az eseményt.

 

Ha pedig láttatok március 11-én diákokat a Kossuth téren, akik magukból kokárdát formáztak, na, azok mi voltunk.

 

Közben pedig egy olyan „tesztet” kellett kitölteniük a telefonjuk segítségével, amelyből olyan információkat tanulhattak meg, amik sok esetben kimaradtak a történelemórából (például hol és hogyan szeretett egymásba Laborfalvi Róza és Jókai Mór), a könyvekben pedig egyáltalán nem szerepelnek. Természetesen ez csak Budapesten kivitelezhető, de közeli településekről is ide lehet utazni. Persze azt is el tudom képzelni, hogy a pedagógusok a saját településükön jelölnek ki öt-hat külső helyszínt, amit végig kell járniuk, és eljátszhatják az eseményeket úgy, mintha az eredeti helyszínek lennének. Ebbe a játékba egyébként a helyi lakosokat is be lehet vonni, így egy nagy közös ünneppá válik az egész.

 

A cikk folytatása a WMN.hu oldalon olvasható.