A gyermekkor egyszeri és megismételhetetlen – vigyázzunk rá!

UNCIEF Gyermekjogi Konferencia

A gyermekkor egyszeri és megismételhetetlen – vigyázzunk rá!

“Minden gyerekről” – ezt a címet adta az UNICEF annak az ingyenes konferenciának, amelyet november 16-án rendeztek meg az Akvárium Klubban 17, a gyerekeket érintő témáról 40 ismert szakember bevonásával. Elképesztő érdeklődés övezte a rendezvényt, ahol közel 2000 érdeklődő jelent meg és vett részt az eseményen. Égető szükség van arra, hogy reálisan lássuk a jelenlegi helyzetet és foglalkozzunk a gyerekeket érintő fő kihívásokkal. Ezzel a  témájú beszélgetéssel indult a program, ahol D. Tóth Kriszta beszélgetett Jocó bácsival, Péterfy Borival, dr. Kőnig Róbert gyermeksebésszel és Szlankó Violával, az UNICEF gyermekvédelmi igazgatójával.

 

A gyerekeink nincsenek jól. Már a COVID előtt is volt mit tenni és a helyzet azóta nem lett jobb. Az utolsó, – még pandémia előtti – nemzetközi UNICEF felmérés szerint már évekkel ezelőtt minden 7. gyerek diagnosztizált mentális problémával küzdött. A világjárvány óta ugyan nem született ilyen átfogó vizsgálat, de az biztos, hogy a világ újabb kihívásokat produkál, amelyek csak rontanak a helyzeten. Napjainkban egészen közeli élmény lett a háború, ami a szomszédunkban zajlik, az online tér veszélyeire továbbra sincs megnyugtató válaszunk, jó megoldásunk, mindemellett egy általános társadalmi értékválság teszi nehézzé a gyerekek mindennapjait. Nem tudjuk féken tartani a gyermekközösségeken belüli zaklatásokat, pedig az erőszakmentes, boldog gyermekkor mindenkinek jár. A gyerekkor egyszeri és megismételhetetlen, ezért sürgősen hatékony megoldásokat kellene találnunk a kihívásainkra. Az UNICEF eseménye egyértelművé tette, hogy a szakemberek keresik, kutatják a módszereket, mert érzik, hogy nagy a baj. Az ellátórendszer túlterheltsége, az iskolapszichológusok, szociális- és fejlesztő szakemberek hiánya, az oktatási rendszer problémái nem javítanak a helyzeten. Olyannyira nem, hogy 2023-ban még mindig megtörténik az, hogy egy gyerek véget vet az életének, amelynek hátterében valószínűleg iskolai zaklatás áll. Ám ilyenkor mindig felmerül az is, hogy a zaklató maga is áldozat, aki nem kapott idejében segítséget, mint ahogy az áldozat is elveszett a rendszerben, és akit nem védtünk meg.

 

UNICEF Gyermekjogi Konferencia

 

Már a nyitó előadáson elhangzott, hogy az a világ, amiben a gyerekeink elszenvedik a sérelmeket, egy olyan világ, amit mi felnőttek teremtünk, amely minket tükröz vissza. Ha a szülőknek lenne idejük szülőnek lenni, mert nem az egzisztenciális harcban forgácsolódnának szét, akkor a gyerekeink jobban lennének. Megdöbbentő, de a gyermektraumatológián kezelt kis betegek sérüléseinek 40%-a lakáson belül keletkezik. Ugyanez a szám a pandémia összezártságában szinte nullára csökkent, mert a szülők oda tudtak figyelni a gyerekeikre – mesélte dr. Kőnig Róbert gyermeksebész. Fontos, hogy a szülőknek legyen idejük szülőnek lenni! Ez önmagában sokat jelentene. Jó lenne egy igazán támogató társadalom, amely megtartó erővel bír.

 

Az oktatási rendszer sem követi az aktuális kihívásokat. Ha eltekinthetnénk a tanárhiánytól, akkor is ki kellene mondanunk, hogy sok évtizednyi lemaradásban vagyunk. A poroszos iskolarendszerben csak a gyerekek vesznek el. A világ és a gyerekek változtak, az iskolarendszer viszont nem. Szinte levált a gyerekekről. A hagyományos módszereket, oktatási formákat, a tekintélyelvű oktatást már régen fel kellett volna váltania egy újragondolt, a 21. század kihívásaira választ adó iskolának, ahol a közösségépítéssel elejét vehetnénk az elharapódzó zaklatási ügyeknek. A fiatalok 66%-a ugyanis rendszeresen elszenvedi a kortársai zaklatását. Mindez sunyi módon a felnőttek orra előtt, ám nagyrészt láthatatlanul az online térben zajlik szinte észrevétlenül.  Ha ki is derül, nincsenek jól alkalmazható, hatékony technikáink rá. Szinte tétlenül nézzük. Mondjuk ki, hogy mi, a gyermekekkel dolgozó szakemberek általában nem vagyunk felkészülve, kiképezve ilyen helyzetekre.

 

UNICEF Gyermekjogi Konferencia

 

Ráadásul kompetenciák fejlesztése, önismeret helyett hatalmas lexikális tudást tömünk a gyerekek fejébe, amelyek egyáltalán nem szolgálnak egy  harmonikusabb és boldogabb életet. Nem tanítunk egészségtant, nincs szexuális felvilágosítás, nem készítjük fel őket az online tér veszélyeire, hiszen mi magunk sem boldogulunk itt. Még mindig tabuként kezelünk fontos témákat, miközben az információ rendkívül gyorsan, nagy mennyiségben és túl korán éri őket. Persze, ahogyan azt korábbi kampányaink során hangsúlyoztuk, semelyik gyerek nem úgy születik, hogy okostelefon van a kezében. Ezt mi, önként adjuk oda nekik, legtöbbször minden szabály, korlát nélkül.

 

Nem kérdés, hogy ha a rendezvény közel 2000 résztvevője ugyanazt látja és érzékeli a gyerekekkel kapcsolatban, akkor itt az idő, hogy a már meglévő, jól bevált, kidolgozott módszereket bevetve tegyünk egy boldogabb, erőszakmentes gyerekkorért.

 

UNICEF Gyermekjogi Konferencia

 

https://unicef.hu/letoltheto-tudasanyagaink    

https://kek-vonal.hu/

https://korhazsuli.hu/

 

  • magyar tanár, újságíró, sportszülő

Fülöp Bea

Újságíró, magyartanár és két sportoló gyerek anyukája. Sokévnyi rádiós riporteri munka után fiam születésével elindult egy olyan változás, amely sok újdonságot, fejlődést hozott.

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.