Szabadtéri játékok – Csukás Istvántól

két kislány nevetve megöleli egymást

Szabadtéri játékok – Csukás Istvántól

Csukás István elsősorban Süsü vagy Pom Pom, vagy éppenséggel a Nagy Ho-ho-ho-horgász megálmodójaként ismerős. Holott 1980-ban játékgyűjteményt is megjelentetett Az én játékoskönyvem címmel.

Csukás István játékoskönyvéből szemezgetve, elsősorban eszközt nem igénylő, szabadtéri játékok közül válogatott a moderniskola.hu.

Ostorcsapó

Csapónak az ostorszíj végére kötött kóc-, rafia- vagy szőrcsomót hívjuk, ezzel lehet nagyokat durrogtatni, csapni, hegyeset csettinteni. Ezt utánozza a játék is. Sokan játsszuk és lehetőleg füvön, gyepen. Kiolvassuk azokat a gyerekeket, akik az ostor nyele és a csapó lesznek. A többi a szíj. A nyél és a csapó a sor két végére áll. Az ostor nyele elindul az egymás kezét fogó sorral, körbe fut, kanyarog, tekereg, majd hirtelen visszafordul, az a célja, hogy a csapó a sor végéről leessen, kivágódjék. Ha mégsem szakad le a csapó, akkor helyet cserélnek a következő futásra: egyszerűen megfordulnak, most a csapó húz, s a nyél csapódik. Ha a csapó leszakad, a következő játékos lesz a csapó. (Vagy a harmadik, vagy ahányat az ostor nyele mond vagy kiszámol!)

Bakugrás

kisfiú játszik az avarbanBemelegítő játék, jól megmozgatja az izmokat. Annyian játszhatjuk, ahányan vagyunk, csak legyen elég helyünk az ugráshoz. Az első játékos bakot áll, vagyis derékban lehajol, az egyik lábát rugózva előreteszi, s két kezével rátámaszkodik. Így jó erős lesz a bak! A következő játékos átugorja, mégpedig úgy, hogy ugrás közben két tenyérrel a bak hátára támaszkodik. Amikor átugorta, ő is rögtön bakot áll, lehetőleg egy kicsit távolabb, hogy legyen helyük a többieknek. S ugranak sorban, eggyel mindig több bakot, mert ugrás után mindenki bakot áll. Ha elfogyott az ugró, az utolsó bak feláll, és végigugrálja a sort. Így ugrálnak, ha van hely, egyenesen, vagy ha kevesebb hely van, körbe – míg el nem fáradnak.

Sótörés

Izmokat bemelegítő játék, jól megropogtatja a gerincet. Egymásnak háttal állunk, könyökünket jó erősen összekulcsoljuk. Az egyik játékos előrehajol, s felemeli a hátára a társát. Egy-kétszer lengeti, emelgeti, majd leereszti, és most a másik emel, lenget. Nevezik még harangozásnak is, és ezt szokták közben mondani: „Nézz az égre, mit látsz?” (Akit emelnek, jól nyúljon el, felemelheti a lábát is. De ne nevessen közben, mert sérvet kaphat.)

Még több játék Csukás Istvántól a moderniskola.hu cikkében.

  • Felelős Szülők Iskolája

Felelős Szülők Iskolája

A Felelős Szülők Iskolája 2010 óta működő aktív szakmai és civil közösség, mely keretén belül az ideális gyermeknevelésre, az „elég jól” működő családra és a felelős szülői attitűdre keressük a válaszokat.

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.