Vizsgaszezon – Számonkérés – Kell vagy nem?

Vizsgaszezon – Számonkérés – Kell vagy nem?

A körülbelül a századik témazárót kijavítva irodalomból, tehát túl a 300 oldalnyi kézírással(!) alkotott remekművön nyilván ismét felmerült bennem a kérdés, hogy kell-e ez nekem?  Most konkrétan a dolgozatok íratására, és úgy teljes egészében a számonkérések, vizsgák létjogosultságára gondolok. Kell-e nekem, nekünk a sok órás esti javítás, a kézírással írt dolgozatok gyötrelme, a vizsgára való felkészítés néha reménytelennek tűnő vergődése, amikor úgy tűnik, én jobban akarom, mint ők? Szenved, szorong a gyerek, mert számon kérjük és – legyünk őszinték – én is el tudnék képzelni izgalmasabb esti programot a javításnál.

 

Viszont elengedhetetlen időről-időre az írásbeli és szóbeli számonkérés is, mert tényleg nem hihetjük, hogy e nélkül önként és dalolva leül egy gyerek tanulni. Ráadásul, ha mindentől próbáljuk megóvni őket és elengedjük a számonkéréseket, nagy bajban lesznek, amikor egyszer tényleg megmérettetés előtt állnak majd. Idegen és félelmetes lesz a helyzet számukra. Sokan szinte pánikot éreznek, holott a feladatok nem megoldhatatlanok számukra. Azok a gyerekek, akik soha nem voltak vizsgahelyzetben, egy fontos felvételin, nyelvvizsgán a számukra ismeretlen szituációban alul teljesítenek. A vizsgahelyzetet is szokni kell.

Egy dolgozat, vagy éppen vizsga sokkal többről szól, mint a tananyag elsajátításának ellenőrzéséről. Szól a felelősségvállalásról, a határidő betartásáról, az önállóságról és számos egyébről is.

Ami biztos viszont, hogy egy dolgozat nem lehet a büntetés eszköze, amivel végső elkeseredésünkben visszavágunk. Fegyelmezésre sem egy hosszútávú megoldás. Akkor tényleg  mire jó ez az egész évvégi kollektív szenvedés?

 

 

 

 

Mire tanít a számonkérés?

-Megtanítjuk a diákokat arra, hogy néha számunkra nem túl kényelmes, kellemes, és fárasztó dolgokat is meg kell tennünk, mert ez a feladatunk. Tanulni, olvasni, gyakorolni nyilván nem olyan szórakoztató, mint a telefont nyomkodni, vagy a gépen játszani, de meg kell tenni. Ebből ne engedjünk.

– Mutassuk meg, hogy a rendszeres felkészülés megkönnyíti a dolgukat. A rendszeresség fontos a sikeres teljesítésben. Adjunk technikákat az időbeosztáshoz, a tananyagok feldolgozásához.

– Felelősségvállalás. Ha beleteszed az energiát, meglesz az eredménye. Ha elmulasztottad, vállald a következményeit. Ne külső körülményekben keresd a hibát, hanem tanulj belőle és szánj rá több időt legközelebb! Ez az egyik legfontosabb üzenet, amit átadhatunk nekik.

-Magadhoz képest a lehető legjobbra törekedj! Nem kell mindenkinek 100%-ot elérnie, de dolgozz egy vállalható eredményért. Évről évre egyre több gyerek közli, írjam be az elégtelent, meg se próbálja. Ez nagyon aggasztó.

-Adj ki minőségi munkát a kezedből, az ugyanis téged minősít.

-El lehet halasztani egy megmérettetést, meg lehet úszni, de mit nyer vele? Néha szembe kell néznünk a nehézségekkel, feladatokkal és nem éri meg halogatni.

-Néha az életben sincs javítási lehetőség. Vannak megismételhetetlen dolgok. Az utóbbi időben a javító dolgozatnak is van javító dolgozata. Mintha elvárnák a diákok és a szülők is. De vajon kinek teszünk jót azzal, ha mindig engedünk? Ha mindig az van, amit és ahogy a diák szeretné?

-Határidők betartása. Nem lehet mindig, mindent módosítani, pótolni. Ha megállapodunk egy dátumban, azt tartsuk be. Indokolt esetben ez módosítható, de nem jó, ha azt tanulják meg, hogy folyamatosan változtatunk. Félrevezető lehet, hiszen az életben sem így történik mindig. A gyerekek évről évre egyre bátrabban próbálják meg átvenni a dolgok irányítását a tanítási órákon is. Éppen úgy, ahogy sok családban is azt szokták meg, hogy minden úgy van, ahogy nekik kellemes és tetszik.

-Motiváljunk. Motiváljunk és örüljünk együtt a sikereknek. Beszéljünk arról is, hogy milyen érzés megélni a sikert, vagy éppen a kudarcot. Ha rosszul sikerül egy feladatlap, felelés, segítsünk abban, hogy feltérképezzük a hiányosságokat és megbeszéljük, mit kell tennie ahhoz, hogy jobb legyen. Bíztassuk abban, hogy sikerülhet.

-Találjunk ki izgalmas és újszerű számonkérési formákat is, bár én egyre többször hívom elő a régi fogalmazás feladatokat is, – amihez az írásképek átlagos romlását figyelembe véve nagy adag mazochizmus kell – mert nem hiszek azokban az előre legyártott feladatlapokban, amelyekben pontosan azokat a feladatokat teszik a tankönyvírók, mint a munkafüzetekbe. Tényleg nem értem a logikát ebben. Ha egyszer megoldotta, jobban fog sikerülni? Megsúgom – egyáltalán nem. Talán így nem kell gondolkodni? Az végzetesen rossz irány. Így maradnak a kreatív számonkérések, írásgyakorlatok, játékos feladatok, projektmunkák és a többi. A lényeg, hogy felkészüljenek azokra a kihívásokra, amelyek rájuk várnak és ne féljenek belevágni a feladatokba, mert bíznak magukban és a saját erejükben.