Balatoni József – Jocó bácsi világa

Balatoni József - Jocó bácsi

Balatoni József – Jocó bácsi világa

Balatoni József vagyok, 33 éves, nős, egy örökbefogadott kutya boldog tulajdonosa.

Valahogy így kezdődik egy klasszikus bemutatkozás, nem? Persze, én egyáltalán nem tartom magam klasszikusnak, klisésnek. Így a bemutatkozás sem lesz az. Emellett történelemtanár, író, a Jocó bácsi világa Facebook oldal tulajdonosa, előadó, tréner, szakértő, brandépítő, a Wikipédia szerint pedig magyar médiaszemélyiség is vagyok, jelentsen ez bármit. Évek óta azon dolgozom, hogy megmutassam és bebizonyítsam az embereknek, hogy iskolába járni és tanulni igenis jó dolog, lehet igazán élmény a tanulás, valamint azt is, hogy tanárnak lenni szuper és menő dolog. Nincs könnyű dolgom, hisz az emberek fejében nagyon mélyen gyökereznek azok az előítéletek, negatív szemlélet, amik az oktatással kapcsolatosak. Igyekszem ezeket tompítani, kicsit más színben megvilágítani mindezt, hisz szerencsére azért ma már nagyon sok esetben ez nincs így.

 

A Felelős Szülők Iskolája csapatát immáron négy éve erősítem. Számtalan projekten dolgoztunk már együtt: nevettettünk és elgondolkodtattunk embereket a Momentán Társulattal közös előadásunkon, több ezer gyermekkel ismertettük meg a múzeumok izgalmas világát a Mozaik Múzeumtúrák keretében, határon innen és túl tartottunk foglalkozásokat gyerekeknek, sok szakmai konferenciát szerveztünk együtt. És most itt az új projektünk, a #hovatovább, amit az élet és 2020 hívott életre. Szakmai házigazdaként célom az, hogy minél több diáknak, szülőnek, pedagógusnak segítsünk a továbbtanulás szövevényes hálójában eligazodni, minél több iskolának biztosítsunk bemutatkozási, megjelenési lehetőséget. Teszem mindezt cikkekkel, videóinterjúkkal, kerekasztal beszélgetésekkel is. Hisz a nagy kérdés továbbra is az: hova tovább?

Megjelent könyveim (Jaffa Kiadó): Kamaszharc (2017); Tanulj szabadon, taníts szabadon! (2018); Osztályharc (2018), Önharckép (2019).

Oldalaim:

https://www.facebook.com/jocobacsivilaga

https://www.instagram.com/joco_bacsi_vilaga/?hl=hu

 

Felelős Szülők Iskolája
  • Felelős Szülők Iskolája

Felelős Szülők Iskolája

A Felelős Szülők Iskolája 2010 óta működő aktív szakmai és civil közösség, mely keretén belül az ideális gyermeknevelésre, az „elég jól” működő családra és a felelős szülői attitűdre keressük a válaszokat.

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.