Szivárvány Baptista Szakképző Iskola, Technikum, Általános Iskola, Szakiskola és Gimnázium.

Szivárvány Baptista Szakképző Iskola, Technikum, Általános Iskola, Szakiskola és Gimnázium

Szivárvány Baptista Szakképző Iskola, Technikum, Általános Iskola, Szakiskola és Gimnázium.

Egy iskola a GYEREKEKNEK a Szivárványban!

Az idén 16. születésnapját ünneplő Szivárvány Baptista Szakképző Iskola, Technikum, Általános Iskola, Szakiskola és Gimnáziumot 2004-ben alapította a Nagy- Szivárvány Alapítvány, mely 2012-ben, az oktatáspolitikai változások következményeként, az intézmény fennmaradásának biztosítása érdekében, átadta a fenntartói jogokat a Baptista Szeretetszolgálatnak.

 

Szivárvány Baptista Szakképző Iskola, Technikum, Általános Iskola, Szakiskola és Gimnázium Az iskola Kispesten kezdte meg működését, 2008-ban költözött Pesterzsébetre, a Pöltenberg utcába. Az elmúlt 11 évben jelentős tényezőjévé vált mind a kerület, mind az egész Dél-Pest és a környező települések középfokú oktatási intézményei között, de magas a távolabbról érkező tanulók száma is – számukra kollégiumi elhelyezés is biztosított.

Kisely Zsuzsanna igazgatónő az indulás óta az intézmény vezetője. Vele beszélgettünk az iskoláról.

A Szivárvány Iskola fő profilja hosszú éveken át kizárólag a szakképzés volt. Ezt mára kiegészíti a gimnáziumi oktatás (nappali és – felnőttek részére – esti munkarenddel), valamint a 2018-ban (normál és angolos osztállyal) indult általános iskola.

Cukrász. Szivárvány Baptista Szakképző Iskola Szakács. Szivárvány Baptista Szakképző IskolaAz intézmény képzési kínálatának a kezdetektől része a vendéglátás és a kereskedelem, így a szakács, pincér-vendégtéri szakember, cukrász és kereskedelemi értékesítő (korábban: eladó) szakmák immár 16 éves múltra visszatekintő oktatása, melyekre a következő tanévekben is várják a jelentkezőket. A szakmai oktatásban résztvevő tanulók már a 9. évfolyamtól havi rendszerességgel ösztöndíjban részesülnek.

A másik fő csapásirány a középfokú oktatásban a négy évfolyamos gimnázium, angol és német nyelvoktatással. Természetesen a további tanulási út is biztosított, hiszen lehetőség van a szakképzés után érettségi bizonyítvány, valamint az érettségizettek számára szakmai végzettség megszerzésére.

Emellett, szakiskolai osztályokban, a többi tanulóval együtthaladásra nem képes enyhe értelmi fogyatékos tanulók is esélyt kapnak piacképes részszakmák megszerzésére.

Az általános iskolát azzal a nem titkolt céllal hozták létre, hogy a gyermekekkel megszerettessék az iskolát, a tanulást, felkészítsék őket a középfokú oktatásban való sikeres részvételre, és helyben is tudják biztosítani számukra a teljes tanulási életutat a középfokú tanulmányaik végéig. Ennek érdekében élménypedagógiát, projektmódszereket, a sakkpalotára épülő oktatást is alkalmaznak, valamint rengeteg és változatos iskolai és iskolán kívül programban vehetnek részt a tanulók – ez a középiskolában is így van, kiegészítve szakmai eseményekkel.

Eladó. Szivárvány Baptista Szakképző IskolaAz intézmény nagy előnye a korszerű felszereltség. Tankabinetjeiben (tanétterem, tankonyha, tancukrászat, kereskedelmi kabinet) helyben is tudják biztosítani a gyakorlati oktatást, illetve az adott szakmákban jelentős helyet képviselő cégeknél tudják a tanulók a külső gyakorlatot teljesíteni. Emellett informatikai eszközökkel színesítik az oktatást. Az általános iskola berendezésére, felszerelésére külön gondot fordítottak: családias, gyermekbarát, vidám tantermek, udvari játszótér, rengeteg játék és taneszköz biztosítja a kicsik élményekkel teli iskoláséletét.

Ami azonban a leginkább kiemelkedő, az a pedagógusok által hozzáadott érték. A tanulást gyógypedagógusok, iskolapszichológus, logopédus, fejlesztőpedagógus segítik, a tantestület együttműködése példás, jól felkészült, nagy szakmai tapasztalattal, tudással és széleskörű módszertani ismeretekkel rendelkező, a gyermekeket-tanulókat türelemmel, szeretettel oktató tanári gárda biztosítja a színvonalas és sikeres oktatást.

A gyerekekkel beszélgetve kiderült, hogy szeretik az iskolát, szívesen tanulnak itt tovább, és ajánlják családtagjaiknak, barátaiknak is. Itt minden gyermek- tanuló megtalálja a helyét, aki szeretne egy családias, színvonalas, gyermekközpontú intézményben tudást és élményeket szerezni.

Az oktatás minden tanuló részére ingyenes, emellett a szakmai, kulturális, sport és egyéb élményprogramok is térítésmentesen vagy nagyon minimális tanulói hozzájárulás mellett vehetők igénybe.

Az iskola weboldala: www.szivarvanyszakkepzo.hu

 Bemutatkozó kisfilm:

 

  • Felelős Szülők Iskolája

Felelős Szülők Iskolája

A Felelős Szülők Iskolája 2010 óta működő aktív szakmai és civil közösség, mely keretén belül az ideális gyermeknevelésre, az „elég jól” működő családra és a felelős szülői attitűdre keressük a válaszokat.

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.