A Dédes-vár romjai és egy sajátos útvonal a Kékestetőre

hóvirág az avarban

A Dédes-vár romjai és egy sajátos útvonal a Kékestetőre

Szép lesz az idő a hétvégén, érdemes elmenni kirándulni. Íme néhány túraajánlat felnőtteknek, vagy családoknak nagyobb gyerekekkel.

A Bükk északi részén Mályinkából, ebből a kedves kis ötszáz lelkes falucskából érdemes elindulni a Dédes-vár irányába. A 13. században épült erődöt 1567-ben Hasszán pasa hadai megostromolták. A védők 15 napon át hősiesen küzdöttek az óriási túlerővel, majd elmenekültek egy titkos alagúton, és a diadalittasan berohanó törökökre rárobbantották a falakat. A vár sosem épült újjá – írta túraajánlatában az InfoRádió szerzője. A romoktól Kisvár felé érdemes továbbmenni a szép kilátás reményében, majd a Bánkúti síház és a Csikorgó következik, végül pedig Látó-kövek és az Odvas-kői barlangszállás érintésével, 18 kilométer megtétele után juthatnak vissza Mályinkára.

A Bükkalján Szomolya és Novaj kőemlékei kínálnak látnivalót. A Mátrában Mátrafüredről indulva felkereshetik a Muzsla-tetőt, a Hanák Kolos-kilátót és a Kecske-bércet, ahonnan elgyalogolhatnak Mátraházra. Ha van még erő a lábukban, akkor a Sombokor – Gabi halála – Rózsaszállás – Markazi-kapu – Sas-kő útvonalon menjenek fel a Kékestetőre. Most bizonyára megütötte a fülüket a Gabi halála elnevezés. Ez egy 772 méter magas csúcs a Kékestető alatt, a kék és a sárga kereszt turistajelzések találkozásánál.

A legenda szerint egy Gábor nevű favágóról kapta a nevét, aki szekerével együtt a szakadékba zuhant itt.

Mindazonáltal a történetnek legalább öt másik változata van, amelyekben Gabi egy 86 éves öregember, egy szerelmi bánatából öngyilkosságba menekülő fiatalember, egy felelőtlen éjszakai síelő, illetve egy óvatlanul játszó gyermek, hovatovább nem is ember, hanem egy favágó Gabi nevű lova, ami ezen a helyen pusztult el.

A Mecsekben Pécsváradról indítható szép körtúra a Zengő érintésével. Ha már arra járnak, menjenek el Szársomlyóra: ott van a magyar kikerics egyetlen hazai lelőhelye. A Budai-hegységben Solymáron érdemes rálépniük az ösvényre – én a festői szépségű Paprikás-patak mentén vezető útvonalat javaslom. A Pilisben a Spartacus-ösvény várja önöket, amit Pilisszentlászlóról lehet felfedezni. Pilisszentkeresztről a Hosszú-hegy – Dobogókő – Öreg-vágás-hegy – Sikárosi-rét – Lom-hegyi-nyereg – Torina-rét – Szentkút útvonalon szervezhető körtúra, a Vértesben pedig Csókakő és Csákberény környékén kirándulhatnak.

(Teljes cikk: infostart.hu)

  • Felelős Szülők Iskolája

Felelős Szülők Iskolája

A Felelős Szülők Iskolája 2010 óta működő aktív szakmai és civil közösség, mely keretén belül az ideális gyermeknevelésre, az „elég jól” működő családra és a felelős szülői attitűdre keressük a válaszokat.

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.