Előbb kezdődik az alcsúti hóvirágünnep

kupac hóvirág

Előbb kezdődik az alcsúti hóvirágünnep

A tavasz hamarabb megérkezik, és előbb lehet a hóvirágünnep is: március eleje helyett már február közepétől várják a látogatókat.

Elvileg március elsejétől látogatható az Alcsúti Arborétum, de előbb meg kell majd nyitni a kapukat. A park egykori tulajdonosai szenvedélyes kertészek voltak, ők telepítették be az angolkertet a különböző időpontokban nyíló több fajtájú hóvirággal, lényegében mesterséges ültetvényt hozva létre.

Az utóbbi években felfedezték a természet szerelmesei a kastélykertet, nagyon sokan zarándokolnak el a festői szépségű helyszínre. A Hóvirágünnep az Alcsúti Arborétumban eseményt a Facebookon márciusra hirdették meg, de a kedvező időjárás miatt az arborétum már előbb kinyit. Hétfőtől már várják a látogatókat minden nap 10 és 16 óra között, mert “a hóvirágok kezdenek előbújni. Egybefüggő hóvirágmező ugyan nem látható, de már érdemes ellátogatni hozzánk, hiszen elkezdődik a csodaszép hóvirágok nyílása”.

(infostart.hu)

  • Felelős Szülők Iskolája

Felelős Szülők Iskolája

A Felelős Szülők Iskolája 2010 óta működő aktív szakmai és civil közösség, mely keretén belül az ideális gyermeknevelésre, az „elég jól” működő családra és a felelős szülői attitűdre keressük a válaszokat.

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.