Fesztelen Felvételi – hogy könnyebben menjen a szóbeli

Fesztelen Felvételi

Fesztelen Felvételi – hogy könnyebben menjen a szóbeli

Az iskolában tartott felvételi előkészítők, az otthoni gyakorlások, beszélgetések mind segítenek felkészülni a felvételire. Kiindulásnak mindez tökéletes, de a kiemelkedő hírű középiskolákba minden évben a kiváló képességű fiatalokat keresik az új évfolyamba.

Ez azt jelenti, hogy a felvételiztető tanárok nemcsak az elméleti, tantárgyi tudást nézik, hanem a szóbelin megfigyelik a viselkedésmintákat, az érzékenységet, a fogalmazási készséget és a hatáskeltést is.

Vagyis csupa olyan apróságot, pluszt, amely könnyebbé tesz egy felelést, előadást, tanulmányi versenyt, később pedig stabilitást ad az egyetemi, munkahelyi kiállásokhoz.

 

Fesztelen Felvételi

 

A Fesztelen Felvételi program a  tantárgyi felkészítést meghagyja a témában kompetens tanároknak és ehhez teszi hozzá az előadói részeket: megtanítja a fiataloknak, hogyan hagyják maguk mögött a gátlásokat, álljanak ki a lámpalázuk ellenére összeszedetten a bizottság elé és milyen szisztéma szerint rendszerezzék a mondanivalójukat.

A programot tartó szakmai csapat 5 éve szervez Retorikai Edzőtáborokat 13-18 éves fiataloknak, nyaranta.

A Fesztelen Felvételi 7-8. osztályosoknak szóló 3 hónapos program, amely megszabadít a szóbeli felvételi görcseitől és stabil önbizalomalapot ad (nemcsak a kamaszkorhoz, hanem a nagybetűs élethez is).

 

Részletek: https://drprezi.hu/fesztelen-felveteli/ 

  • Felelős Szülők Iskolája

Felelős Szülők Iskolája

A Felelős Szülők Iskolája 2010 óta működő aktív szakmai és civil közösség, mely keretén belül az ideális gyermeknevelésre, az „elég jól” működő családra és a felelős szülői attitűdre keressük a válaszokat.

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.