További négy játszótér, amiért megéri Budapesten gyereknek lenni

További négy játszótér, amiért megéri Budapesten gyereknek lenni

Az önfeledt játék, az új izgalmak és a barátkozás kiváló “díszlete” lehet egy-egy jó játszótér. A WeLoveBudapest összeszedte a legkreatívabb, legizgalmasabb budapesti játszótereket: az első négy gyerekpark bemutatása után most újabb négy remek játszó mustrája következik. Végigpróbálásuk kötelezően ajánlott!

  1. Cerka-firka mesejátszótér

A Gellért-hegy tetején bújik meg a Cerka-firka mesejátszótér. A Móricz Zsigmond körtértől könnyen megközelíthetjük, csupán a 27-es buszra kell felpattannunk. Itt nem csupán a gyerekek, de a felnőttek is aprónak érezhetik magukat a hatalmas színes ceruzák között, melyek többnyire mászókaként funkcionálnak. Ezeken kívül egy másik kedvenc darab a hegyező, ami valójában egy mókuskerék, valamint a talajba épített trambulin. De vannak még itt forgók, hinták, sőt Hasznos Hulladék út is, amelyet végigjárva megtudhatjuk például, hogyan működik a komposztálás. És ha már erre járunk, érdemes elidőzni a Citadellánál is.

1118 Gellérthegy, Búsuló Juhász (Citadella)

2. Margaréta utcai játszótér

A Margaréta utcai játszótér olyan, mint egy apró falu. Budapest XII. kerületében találjuk bájos faházaival, aprólékos kidolgozású padjaival együtt. Nagyméretű bogarak telepedtek meg itt, margaréták borítják a gumilapos járdát, sőt egy traktor is leparkolt ide a fiúk nagy örömére. Mondani se kell, nem minden az, aminek látszik, a házak és a traktor mászókákat, csúszdákat rejtenek. De van még itt homokozó, gumis kosárlabdapálya és ping-pong asztal is. A helyszínen mosdót is találtok.

1126 Budapest, Margaréta utca 5-21.

 

3. Bóbita irodalmi játszótér

Weöres Sándor születésének 100. évfordulója alkalmából épült meg a Bóbita Irodalmi Játszótér a lipótvárosi RAM Központ kertjében. A kapolcsi Ilona-malom Műhely ide varázsolta a vers szereplőit: békákat, tündért, sáskákat, csigát, szárnyas és szárny nélküli malacot is. A tér közepén pedig egy pitypanglevélen pihen maga Bóbita tündér. A költői hangulatot széthagyott színes ceruzák, ecsetek, tollak erősítik, amik egy kicsit a Cerka-firka mesejátszóteret is megidézik. A gyerekek kötélen, mászókákon, kötélhintákon, sima hintákon, csúszdákon játszhatnak, utóbbiak például olyanok, mintha tintás és festékes üvegcséből folynának ki. Több helyre tettek krétafalakat is, ahova szabadon lehet rajzolni. A játszótér mellett közvetlenül találjátok a Vakvarjú Újlipót családbarát éttermét gyereksarokkal, játékokkal.

1133 Budapest, Kárpát utca 23.

 

4. Holnemvolt Park – Tündér Ilona mesejátszótér

A Fővárosi Állat-és Növénykert egykor Vidámpark lakta területét most egy családi szabadidőpark tölti meg élettel. A Holnemvolt Park egy színes mesevilágot elevenít meg, amelynek nem titkolt szándéka a gyerekek kreativitásra való nevelése is. Felülhetünk a százéves körhintára, roboghatunk a barlangvasúton, tréfás dzsungelvasúton vagy hullámvasúton, ringatózhatunk a mesecsónakban, kóborolhatunk az elvarázsolt kastélyban. A tevék bázisa mellett találjuk a Tündér Ilona mesejátszóteret színes figurákkal; sárkánnyal, banyával és még több játékkal. De papagájparádé és bábszínház is része a repertoárnak.

1146 Budapest, Állatkerti körút 14-16.

 

A cikk és a képek forrása a WeLoveBudapest oldala, kattints IDE.

  • Felelős Szülők Iskolája

Felelős Szülők Iskolája

A Felelős Szülők Iskolája 2010 óta működő aktív szakmai és civil közösség, mely keretén belül az ideális gyermeknevelésre, az „elég jól” működő családra és a felelős szülői attitűdre keressük a válaszokat.

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.