Veszélyes nyári napsugarak – a bőrünk nem felejt

kislány a játszóházban

Veszélyes nyári napsugarak – a bőrünk nem felejt

Felelős szülőként tudomásul kell vennünk, hogy a nyári vakációnak is vannak ésszerű korlátai, még akkor is, ha kicsit több fagyit ehetünk, vagy éjszaka nézhetjük a hulló csillagokat és táncolhatunk az nyári esőben, akkor is vannak olyanok, amivel nem szabad játszani. A déli napsütés ezek közé tartozik, ami ellen még a magas faktorú naptej sem ad teljes védelmet, sőt…

A kisgyermekeknek, de a felnőtteknek is TILOS lenne 11 és 15 óra között huzamosan a napon lenni, mert a bőrünk nem felejt. Az UV sugarak alattomosan károsítanak, minél kisebb gyermek, annál inkább. Az egyetlen helyes opció a fizikai védelem, azaz árnyas terület, hűvös szoba, lenge hosszú ruha, de akár lehet egy jól megválasztott tudatos játszóház is – a Kölyökpark, ahol még UV bérlet néven még kedvező áron is szórakozhat a gyermekünk biztonságban. Cikkünk Dr. Csomai Zita: Baba-elsősegély című könyve alapján foglalja össze a legfőbb nyári bőrproblémákat és azok kezelésének megfelelő módszerét.

Napártalmak, hősérülések kisgyermekkorban

A napsugarak nélkül nem lenne élet a Földön, azonban sajnos az utóbbi évek-évtizedek környezet-szennyezése miatt a napsugárzás sokkal erősebb, károsabb lett. Mindenki számára ismert tény, hogy a túlzásba vitt napozás bőrkárosodást, akár bőrrákot is okozhat. A globális felmelegedés miatt nyáron a hőmérséklet gyakran magasabb, mint 300C, néha még a 400C-ot is elérheti.

Az újszülöttek, a csecsemők és a kisgyermekek fokozottan érzékenyek a napsugárzásra és a hőhatásokra. Ennek az az oka, hogy a testtömegükhöz képest viszonylag nagyobb a testfelületük, így nagyobb felületen éri őket a nap és a hő. Másrészt a kisgyermekek anyagcseréjük során több hőt termelnek, mint a felnőttek, ezért a hőségben könnyebben „túlmelegszenek”. Ehhez hozzájárul még az is, hogy a gyermekek kevésbé képesek izzadni, ezért a feleslegesen termelődött hőt nehezebben tudják leadni. A kicsikre a vízveszteség is sokkal nagyobb veszélyt jelent, mert testüknek nagyobb százaléka víz.

A bababőr vékonyabb, sérülékenyebb, mint a felnőttek bőre, ezért a napon kellő védelem hiányában sokkal könnyebben, gyorsabban leégnek a kicsik.

A napártalmak és hősérülések formái

Napégés:

A baba bőre piros, melegebb, érintésre nagyon érzékeny. Súlyosabb esetben akár kisebb-nagyobb hólyagok is kialakulhatnak, vigyázzunk, hogy a hólyagok ne szakadjanak fel. A felhólyagosodással járó égést másodfokú égésnek nevezzük, ha a gyermeken nagyobb testfelszínen ilyen felhólyagosodott égés keletkezett mindenképpen mutassuk meg a kicsit orvosnak.

Ha a fejet is hosszabb ideig érte a napsugárzás, akkor az égéshez napszúrás is társulhat.

Napszúrás:

Hosszas napon tartózkodás után kialakuló fejfájás, hányinger, hányás jellemzi. Ritkán, akár 1-2 óra alatt is kialakulhat. Általában hőemelkedéssel, lázzal és hidegrázással jár.

Hőgörcs:

Nagy melegben a hőhatás és az elégtelen folyadékbevitel következtében görcsök alakulhatnak ki, elsősorban a has és a végtagok területén. Gyermekeknél ez az állapot nem jár lázzal, mint a felnőttek esetében. Újszülötteknél a kutacs egészen beesett, a csontszélek szabad szemmel is láthatóvá válnak. A vizelet mennyisége lecsökken, észrevehetően kevesebb a „pisis” pelusok száma. A csecsemő nyugtalanná válik.

Hőkimerülés:

Ebben az állapotban az előző tüneteken kívül jellemző a láz, mely lázcsillapító gyógyszerrel sem csillapítható. Hányinger, hányás, szédülés, fejfájás, ájulás, zavartság alakulhat ki. A korábban nyugtalan csecsemő „túl” nyugodttá válik.

Hőguta:

A hősérülések legsúlyosabb, életet veszélyeztető formája. A testhőmérséklet 40ºC felett van. A bőr száraz, meleg, vörös. Zavartság, eszméletvesztés, sokkos állapot jellemzi. Azaz a csecsemő aluszékony, nehezen, vagy egyáltalán nem ébreszthető, a keringés összeomlás jeleit észleljük. A hőguta életveszélyes állapot azonnali orvosi beavatkozást igényel! Ilyen állapot viszonylag rövid idő alatt kialakulhat, ha –helytelenül- a napon, a bezárt gépkocsiban hagyják a gyermeket.

Megelőzés

Ügyeljünk arra, hogy a gyermekek a legmelegebb napszakban ne tartózkodjanak a napon, lehetőleg tényleg csak kora délelőtt és késő délután vigyük őket a szabadba, még árnyékban is ellenőrizzük a hőmérsékletet. Általában elmondható, hogy 11 és 15 óra között ne vigyük a kicsiket a napra, azonban vannak olyan napok, amikor erősebb a napsugárzás, ilyenkor ez az időszak kitolódhat akár 16 óráig is. Szabadtéri program előtt figyeljük az időjárás-jelentést, különösen az UV-sugárzásra vonatkozó információkat.

Felháborított az, hogy a strandon délidőben számtalan kisgyermeket láttam fürdeni, akár órákig is. Nyilván nem az önfeledt szórakozást sajnáltam el tőlük, csupán féltettem őket a magas UV sugárzás miatti visszafordíthatatlan leégéstől, károsodástól. Elgondolkoztam, hogy mivel tudnék hozzájárulni a szülők tudatosabb hozzáálláshoz, hogy megvédjék gyermekeiket, akár a bőrrák, a napszúrás káros következményétől. Így jött létre az UV bérlet, mely az országban működő mind a 10 fejlesztő-, játszó- és mozgásközpontunkban, a KÖLYÖKPARKokban igényelhető. Ennek az a lényege, hogy 11-15 óra között kedvezőbb áron tudják játszóházba hozni gyermekeiket a szülők,mint egyébként. Így fedett, zárt területen, biztonságban játszhatnak – fogalmaz dr. Fekete Éva, a Kölyökpark ügyvezetője.

Folyadékpótlás, ruházat, sapka vagy kalap

Mindig ügyeljünk a megfelelő mennyiségű és minőségű folyadék bevitelére. Anyatejes csecsemők esetében az anyatej általában alkalmazkodik a csecsemő igényéhez, de esetlegesen szükség lehet plusz folyadékra is, mely forralt, visszahűtött víz vagy babatea legyen. Természetesen az elegendő anyatejhez a szoptatós édesanyának is több folyadékot kell fogyasztania nyári hőségben. Nagyobb gyermekek a játék hevében nem biztos, hogy jelezni fogják, ha szomjasak, erre a szülőknek kell figyelni.

A gyerekek ruházata mindig könnyű, jól szellőző legyen. Nyáron legjobb a pamut anyagból készült ruha. Ha a ruha átnedvesedik az izzadtságtól, mindenképp öltöztessük át a gyermeket.

A szem és az arc árnyékolása

A kicsik mindig viseljenek világos, könnyű sapkát vagy kalapot, ami az arcot árnyékolja, így nem süti a nap közvetlenül a fejüket. Egy jól kiválasztott sapka megvédi őket a leégéstől és a napszúrástól.

A szem épségének megóvása érdekében beszerezhetünk baba-napszemüveget is. Napszemüveget kizárólag megbízható helyről vásároljunk, ha megtetszik egy olcsóbb, „piaci” darab, annak UV-szűrő képességét mindenképp vizsgáltassuk be. Az optikai szalonok legtöbbjében be tudjuk méretni a szemüveg UV-szűrőjét. A nem megfelelő védelemmel ellátott napszemüveg komoly problémákat okozhat, ugyanis a sötét üveg pupillatágulatot okoz, ezáltal nagyobb felületen jutnak be a káros sugarak a szemlencsébe, nagyobb mértékben károsítva azt. Tehát soha nem elegendő egy színes, sötét „üveg” UV-szűrő nélkül.

Az arc árnyékolása is fontos, mert kutatások egyértelmű összefüggést találtak bizonyos szembetegségek (szemlencse elváltozás, szürkehályog) és a szemet ért UV-sugárzás között. A kalappal nemcsak a kicsi arcát védhetjük meg a leégéstől, de a szemére is vigyázunk.

Sose hagyjuk a járműben!

Soha ne hagyjuk zárt gépkocsiban felügyelet nélkül gyermekünket, még ha alszik, akkor sem! A napon álló jármű akár 15 perc alatt úgy felmelegedhet, hogy komoly veszélyt jelent a benne hagyott csecsemőre. A gépkocsiba bezárt gyermek menekülni sem tud, sajnos Magyarországon több hasonló haláleset is előfordult az elmúlt években.

Beszállás előtt ellenőrizzük a gyerekülés hőmérsékletét, a túlforrósodott ülés kellemetlen lehet a kicsiknek. Az autóban használjunk ablakra szerelhető árnyékolót.

A vízparton különösen ügyeljünk a visszaverődő fénysugarakra.

Kisgyereknek, amennyiben lehetséges, biztosítsunk játszóvizet (lavórban, kiskádban, kismedencében), de soha ne hagyjuk egyedül ezzel.

A kicsiknek nem jók a felnőtteknek készült fényvédők

Használjunk babáknak, kisgyermekeknek számára készült fényvédő krémet, spray-t. Ne feledkezzünk meg arról, hogy a fényvédők csak bizonyos idő elteltével hatnak, ezért célszerű már indulás előtt bekenni a kicsik bőrét, hiszen a strandon már akkor is éri őket (és bennünket is) a nap, amíg elhelyezkedünk, átöltözik a család, bekenjük a gyerekeket és magunkat, és még ezután 20-30 perc múlva alakul ki a védelem. Az eltelt idő alatt pedig már kialakulhat égés, a bőr károsodása.

Elsősegélynyújtás

Napégés esetén

 Ha észleljük, hogy a baba bőre megégett, azonnal vigyük árnyékos helyre és itassuk rendszeresen a kiszáradás ellen. Amíg a bőrpír el nem múlik teljesen, ne vigyük napra a kicsit, még árnyékban se napoztassuk.

A baba ruházata könnyű pamut legyen, ami a legkevésbé sem irritálja a már érzékeny bőrt.

A már leégett bőrt mindenképpen ápolni kell, hogy csökkentsük a baba kellemetlen érzését. A gyógyszertárakban kaphatók napégésre javasolt spray-k, krémek, kenőcsök.

Azokra a leégésekre, melyek nem járnak hólyagok keletkezésével, eredményesen használhatunk gyógynövényeket is, például aloe vera és kövirózsa készítményeket. Mindkettő beszerezhető kivonat illetve krém formájában is.

Külsőleg

A megégett bőrt jól nyugtatja a napraforgó olaj, magas E-vitamin tartalmának köszönhetően segíti a bőr regenerálódását.

Az égett bőr ápolására kiváló a sárgarépa olaj (carotta olaj), ami magas béta karotin tartalmának köszönhetően gyorsan csökkenti a gyulladást, a fájdalmakat, és emellett egyenletes szép barna színt ad.

Gyermekeknek készíthetünk házilag is gyulladáscsökkentő, bőrtápláló krémet, tegyünk 200ml baba-testápolóba 20ml sárgarépa olajat, ezt naponta használhatjuk, segít a barnaság megőrzésében.

Szemgyulladás

Leégéshez gyakran társul a szem gyulladása is. Az égő, viszkető szem megnyugtatására használhatunk gyógyszertárban beszerezhető szemcseppet. Amennyiben nincs kéznél szemcsepp, hatásosan megszűnteti a szem gyulladását, a kellemetlen tüneteket, ha 1 nyers krumplit lereszelve kis gézbe vagy pamutzsebkendőbe csomagolva használunk borogatásként a kicsi szemére.

Hősérülések

Az első tünetének észlelésekor vigyük a gyermeket árnyékos, hűvös helyre, ruháit lazítsuk meg, a felsőruházatot vegyük le.

Itassunk folyadékot a kis beteggel.

Azonban, ha a kisgyermeket nem tudjuk felébreszteni, akkor ne próbáljuk megitatni, azonnal hívjuk a mentőket!

A hűtés nagyon hatásos módszer a testhőmérséklet csökkentésére:

  • legyezés: ha más nincs kéznél újsággal, törölközővel, pólóval, pléddel,
  • hideg borogatás: vízbe mártott törölközővel a lehető legnagyobb bőrfelületen,
  • hűtőfürdő, zuhany: készítsünk 35ºC körüli fürdővizet, majd fokozatosan hűtsük.

A hősérüléseket mindig komolyan kell venni, a gyermeket meg kell mutatni az orvosnak a további egészségkárosodás megelőzése érdekében.

Ha hőbaleset történik a rákövetkező napokban se engedjük napra a kicsit. Nagyon fontos a kímélő életmód, könnyű ételek és sok folyadék fogyasztása, és sok pihenés.

Forrás: Dr. Csomai Zita: Baba-elsősegély (Perfect-Shape Kiadó, 2009)

  • Felelős Szülők Iskolája

Felelős Szülők Iskolája

A Felelős Szülők Iskolája 2010 óta működő aktív szakmai és civil közösség, mely keretén belül az ideális gyermeknevelésre, az „elég jól” működő családra és a felelős szülői attitűdre keressük a válaszokat.

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.