Ezért engedd a pocsolyában játszani a gyermeked!

Ezért engedd a pocsolyában játszani a gyermeked!

Nemrégiben jókora eső esett felénk és séta közben óriási pocsolyákba botlottunk. Játszótársam, egy 2,5 éves kisfiú elbűvölten álldogált a hatalmas “tenger” előtt. Előrelátó anyukája gumicsizmát, esőkabátot adott rá, így semmi akadálya nem volt annak, hogy a következő másfél órát a vízzel való örömteli játéknak szenteljük. Hiszen pocsolyában játszani jó, ráadásul hasznos is! Olvasd el, mi mindent lehet megtudni egy pocsolyás-játék során – és hogy miért hasznos mindez egy kisgyermeknek!

Az első játékunk a kavicsok vízbe dobálása volt, ami nagyon jó szórakozás 🙂 még felnőtteknek is. Megfigyeltük, hogy a kicsi kavics kicsit csobban, a naaagy kavics viszont jókorát fröccsen, amikor a vízbe ér. Sok-sok apró kavicsot a tócsába szórva pedig pici kis lukacskák keletkeznek a víz felszínén.

Volt olyan nagyobb kő, amelyik elsüllyedt a mély pocsolyában, amelyik azonban a szélére esett, az kilátszott a sekély vízből.

Érdekes játék volt megcélozni és eltalálni egy-egy vízen úszó falevelet, vagy botocskát. Néha túl messzire, néha túl közel dobtuk a követ. Nagyot nevettünk, amikor az óriási lendülettel indított kavics éppen csak a lábunk elé pottyant. Egy kő eldobásának ugyanis sajátos technikája van, ami a szemek, a kar és a lendület egyedi kombinációjából jön létre – nem is olyan könnyű ezt elsőre sikeresen alkalmazni!

Miután meguntuk a kavicsokkal való játékot, mindenféle mást dobáltunk a vízbe: fűszálakat, falevelet, kisebb és nagyobb ágakat, sőt még egy darab papírt is (természetesen utána kihalásztuk és eldobtuk a kukába). A legtöbb ezek közül úszott a víz felszínén, de volt olyan bot, ami elsüllyedt, a papír pedig egyenesen elázott. Kis barátomat teljesen elbűvölték ezek az egyszerű játékok :).

Ha jól figyeltél, észrevetted, mennyi mindent megtapasztalt ez a kisfiú a játék során:

  • Értelmet nyertek számára az olyan fogalmak, mint kicsi-nagy, mély-sekély, közel-messze, elsüllyed-úszik.
  • Tapasztalatot szerzett a víz tulajdonságairól: tükröződés, átlátszóság, sár felkeveredése, esőcsepp-karikák.
  • Ugyanakkor megtapasztalhatta más anyagok tulajdonságait is: fa, kő, papír – és hogy ezek hogyan viszonyulnak a vízhez.
  • Az ugrás, dobás, lépegetés pedig az alapvető nagymozgásait fejlesztette.

A teljes cikk a jatsszunk-egyutt.hu oldalán olvasható, a folytatásért kattints ide.

  • Felelős Szülők Iskolája

Felelős Szülők Iskolája

A Felelős Szülők Iskolája 2010 óta működő aktív szakmai és civil közösség, mely keretén belül az ideális gyermeknevelésre, az „elég jól” működő családra és a felelős szülői attitűdre keressük a válaszokat.

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.