Három tipp arra az esetre, ha magántanárt fogadnál gyermeked mellé

Három tipp arra az esetre, ha magántanárt fogadnál gyermeked mellé

Korrepetálás, fejlesztés, készülés az érettségire, felvételire, különbözeti- vagy, pótvizsgára, ismeretbővítés, önszorgalom, tehetséggondozás… sokféle célja és oka lehet annak, ha magántanárt keresünk gyermekünk számára. Megosztunk néhány szempontot, melyeket érdemes figyelembe vennünk, mielőtt bebetonozunk egy különórát iskolás fiunk-lányunk napirendjébe.

1. Csak mi keresünk magántanárt, vagy ő is?

Fontos, hogy csak akkor fogadjunk magántanárt (bármilyen tantárgyból) gyermekünket segítendő, ha valóban szükség van rá, és ezt a szükséget a gyerek is felismeri, belátja. Szülői szempontból pénzkidobás, a gyerkőc szemszögéből időpazarlás, a családi harmóniát tekintve állandó vita- és nyűg forrása lesz a különóra, ha nincs meg a megfelelő és a gyerek valósnak tartott indok a plusz energiabefektetésre. Az egy dolog, hogy mi szeretnénk, ha gyermekünk ötös lenne kémiából: ha ez nem az ő célja is egyben, a csillagokat is lefizethetjük az égről az ország legjobb pedagógusainak, a különórák nem a várt eredményt hozzák majd. Ha például az érettségi évéről van szó, és az emelt kémiaérettségire nagy szükség lesz a vegyészmérnöki szakra történő felvételi során, akkor más a helyzet: a saját céljaival összhangban lévő – bár nem könnyen leküzdhető – akadályoknak a fiatal is bátrabban nekiveselkedik. Igaz, nagyobb a kihívás, ha olyan célt szolgálna a mostani plusz erőfeszítés, melyet csak a távolabbi jövőben tud kamatoztani a gyerek. Klasszikus példa erre a nyelvtanulás. Hiába magyarázzuk csemeténknek, mennyire fontos, hogy akkor tanuljon nyelvet, amikor még ingyen megteheti, egy tizenévest nem mindig izgat az a perspektíva, amit a munkavállalással kapcsolatosan vázolunk fel neki – cirka 10 évvel azelőtt, hogy valóban kilépne a munkaerőpiacra, vagy látótávolságon belülre kerülne mondjuk a diplomája. A nyelvtanulás ösztönzésére jó eszköz lehet azoknak a lehetőségeknek a hiteles bemutatása, melyeket a nyelvismeret megnyit a fiatalok előtt: ha így teszünk, kedvet csinálhatunk gyermekünknek a magántanár „igénybevételéhez.”

2. A különóra és a sültgalamb esete

Kicsit az egyes ponthoz, de részben ide is tartozik, hogy valóban csak akkor forduljunk segítségért, amikor a gyerek tényleg elérte saját határait: ha idő előtt magántanárhoz küldjük, ahhoz szokhat hozzá, hogy nem is kell kihoznia magából a maximumot, az érkező segítség mindent megold majd helyette. Az, hogy kinek mi a maximum, gyerekenként változik, ezért ennek megállapításához érdemes közösen leülni a gyerekünkkel és iskolai szaktanárával együtt, hogy felmérjük a helyzetet, kitűzzük a célokat és végigmustráljuk a rendelkezésre álló eszközöket. Az is simán előfordulhat, hogy néhány plusz gyakorlófeladattal vagy az iskolai órán történő hatékonyabb munkával már elérhető a kívánt eredmény, és nem kell feltétlenül magántanárhoz fordulni.

Érdemes tudatosítani gyermekünkben, hogy pusztán a magántanárhoz való járástól nem lesz Nobel-díjas: a folyamat legfontosabb eleme az a munka, amit ő beletesz – márpedig a fejünk olyan, mint egy bank. Minél többet teszünk bele, annál többet vehetünk ki belőle később. Félreértés ne essék, nem (csak) a fejünkbe pakolt lexikális tudásanyagra, hanem a befektetett időre, koncentrációra, munkára is gondolok. A „jó munkához idő kell” örökérvényű szólás a pluszmunkára is érvényes: nem szabad azt várni – sem gyerekként, sem szülőként – hogy rögtön az első két-három alkalom után potyognak majd a tézéötösök, vagy radikálisan megszaporodnak a fürdőszobából hallatszó „Heuréka!”-felkiáltások. Türelem!

3. Ki lesz az igazi? Hol keressem? Egyáltalán: ezek a legfontosabb kérdések?

Először is: mi a cél? Gyakorlás? Felzárkózás, „kaparás a kettesért”, megküzdés egy alapkészség (pl. szövegértés, íráskészség, értő figyelem, hatékony tanulásmódszertan) elsajátításáért vagy fejlesztéséért, ötösről csillagos hatosra gyúrni: mi az, ami megkívánja a plusz energiabefektetést? Ha ezt a kérdést őszintén megválaszolja gyermekünk és vele együtt mi is, sokkal könnyebb lesz megtalálni a következő lépést.

Másodszor: milyen személyiség a gyermekem? A magántanár-fogadás műfaja mellett más opcióink is vannak: ha a gyerek jobban érzi magát közösségben, kereshetünk neki fejlesztő csoportot, önképzőkört, felvételi előkészítő tanfolyamot, csoportos korrepetálást. Ha viszont a célok és a gyermek egyénisége, vonásai a személyes figyelmet követelik meg, akkor indulhat a kutakodás.

Hol keressünk magántanárt? A legcélszerűbb egyre bővülő, „koncentrikus körökben” gondolkodni: mérjük fel először gyermekünk közvetlen környezetét. 1. Kérdezzük meg a saját szaktanárát. 2. Az iskolájában más szaktanárokat, vagy érdeklődjünk az osztálytársak ilyen jellegű tapasztalatai felől. 3.Vessük be gyermekünk idősebb testvérét (nem vicc, nagyon hatékony is tud lenni!) 4. Keressünk fel idősebb, az adott tantárgyban nagyon otthonosan mozgó, zsebpénz-szűkében álló diákokat. 5. A lakhelyzet közel eső, oktatáshoz kapcsolódó fórumokon található magántanár-hirdetéseket (könyvtár, művelődési ház, helyi lap stb.) 6. Tájékozódjunk tematikus internetes portálokon. 7. Gyűjtsünk személyes tapasztalatokon nyugvó tippeket, ajánlásokat.

Ne féljünk váltani, ha rögtön az első magántanár nem válik be: merjük komolyan venni gyermekünk és akár a magántanár véleményét, és belátni, ha esetleg nincs meg a közös hullámhossz, vagy gyermekünk céljaihoz, személyiségéhez egy másik tanár jobban passzolna. Igazi logisztikai triplaszaltót kíván a sok szempont egyeztetése: a tanulás helyszíne, a különóra összehangolása a család életével és a gyerek szabadidejével, a magántanár beosztásával, a családi költségvetéssel, az iskolai tananyagban való haladással stb. Viszont – mint fentebb említettük, és most Hosszú Katinkától szó szerint is idézzük – : Hard Work Always Pays Off, vagyis a kemény munka mindig kifizetődik. Ez, ahogy gyermekünk erőfeszítéseire is, a mi szülői logisztikai fáradságainkra is igaz: meghozzák majd gyümölcsüket.