Önkifejezés a szabadidős tevékenységek által – hogyan növelhető a gyermekek kreativitása és milyen készségekre lesz szükségük a jövőben?

Önkifejezés a szabadidős tevékenységek által – hogyan növelhető a gyermekek kreativitása és milyen készségekre lesz szükségük a jövőben?

Szülőként az könnyen belátható, hogy a folyamatos túlterhelés és állandó különórára járás nem megfelelő út a gyerekek fejlesztése, fejlődése, kreatív kibontakozása szempontjából. Nem feltétlenül szükséges kötelező programokkal elhalmoznunk gyermekünk mindennapjait és táblázatszerűvé tennünk az iskolás éveiket. Hagyjuk meg nekik, hogy gyerekek legyenek. Számtalan lehetőségünk és eszközünk van arra, hogy gyermekünket olyan tevékenységek irányába tereljük, amelyeket saját kedvtelésből, pusztán az aktivitás öröméért végez, közben pedig észrevétlenül mégis fejlődik. Legyen szó akár egy regény elolvasásáról, közös fotózásról a természetben, krétával való aszfaltrajzolásról, zenéről, filmekről, képregényekről és még sorolhatnánk.

Kreatív gyereket akarnak a magyar szülők

Tízből nyolc magyar általános iskolás gyermek jár a tanórák után külön foglalkozásokra – derült ki a REGIO JÁTÉK friss felméréséből. A megkérdezettek 42 százalékánál hetente kétféle, 35 százalékánál mindössze egyféle elfoglaltságot takar a suli utáni kötelezettség, havonta azonban a gyermekek fele több mint 12 órát fordít plusz tevékenységre. „A szülők célja világos: a gyermek mozogjon minél többet, valamint gondozza tehetségét, és fejlessze kreativitását. Utóbbiban azonban a szülő otthon is tud segíteni, például egy, a gyermek korosztályához illő játék kiválasztásával, mellyel szabadon és önfeledten tud foglalatoskodni, szemben például egy különórával”- fogalmazott Gyaraki Dávid, a REGIO JÁTÉK marketingvezetője egy korábbi cikkben.

 

 

A könyvolvasás magabiztossá tesz

Nemrég kutatók bizonyították, hogy azok a gyerekek, akik regényt forgatnak a kezükben, sokkal magabiztosabbak, a legmeredekebb helyzetektől sem riadnak vissza.

A Torontói Egyetem szakemberei, élükön Maja Djikic-szel kutatásuk során érdekes megállapításra jutottak: aki fiktív irodalmi történeteket olvas, az jobban tud gondolkodni, illetve jobban átlát bizonyos helyzeteket. A vizsgálatba száz embert vontak be: rövid történetet olvasó személyeket hasonlítottak össze olyanokkal, akik esszéket bújtak. A fiktív történeteket olvasók kiegyensúlyozottabbnak, nyugodtabbnak bizonyultak válaszadásaik alapján. Az, hogy nem érzik magukat kellemetlenül a bizonytalan helyzetekben, lehetővé teszi számukra a kifinomultabb gondolkodást és a kreativitást is. Erről bővebben itt olvashattok.

 

Öröm nélkül nincs hatékony tanulás

Továbbá ne felejtsük el Vekerdy Tamás örökérvényű mondatát sem, miszerint: „Öröm nélkül nincs hatékony tanulás.“  Európa legjobb iskolája a finn iskola és oktatási rendszer, ahol a legfőbb cél, hogy a gyerekek jól érezzék magukat, boldogok legyenek. A finn diákoknak átlagosan 3-4 tanórája van naponta, hosszabb szünetekkel, amit gyakran a szabadban töltenek el. Jóval kevesebb témát vesznek át egy év alatt, azokban viszont sokkal jobban elmerülnek. Az OECD adatai szerint a finn diákok kapják a legkevesebb házi feladatot a világon, átlagosan kevesebb, mint napi fél órát töltenek vele és tipikusan nem járnak különórákra sem az iskola mellett.

 

A felnövekvő generációnak ezekre a készségekre lesz szüksége

Több felmérés igazolta, hogy a felnövekvő generációnak nem lexikális tudásra, hanem a következő készségekre lesz szüksége az elkövetkező évtizedekben az érvényesüléshez:

  • értő olvasás
  • írás készségszinten
  • elemi számtan
  • felhasználói szintű számítógép használat
  • angol nyelv

 

 

Játékos tanulással a kreativitásért

A játékos tanulás egyik legjobb módja az ismeretterjesztő filmek, sorozatok megtekintése és azokból inspiráló ötletek merítése. Ehhez kínál kiváló lehetőségeket a Da Vinci Learning TV csatorna is. Ebben a hónapban a különböző médiumok és a kommunikáció vannak fókuszban, a csatorna műsorai e témák köré szerveződnek. Ki-ki megtalálja az érdeklődési körének megfelelő programot, információt, ihletet.

Ha a kedvenced a művészet, nézd a Mati, Dada és a művészet c. sorozatot. Ha a zene, a Pofonegyszerűben és a Tudomány nagyban-ban a hanghullámokkal, az Elmemunkákban pedig a hallási illúziókkal ismerkedhetsz. Ha a könyveket szereted, nézd a Jules Verne epizódot a Nagy álmodozók c. sorozatban. A történelmi találmányok Lumiere testvérekről szóló része pedig a filmőrülteknek szól.  Ha a fényképezés a hobbid, a Pillanatképben klassz fotós tippeket kaphatsz. Az Artzookaból pedig megtudhatod, hogyan készíts saját képregényt, ami akár egy modernkori műalkotás is lehet!

Szórakozás és tanulás kéz a kézben a Da Vinci Learningen.

 

Írta: Vargacz Alexandra

  • Felelős Szülők Iskolája
  • ügyvezető

Vargacz Alexandra

sportszervező menedzser, online marketing szakember, a Felelős Szülők Iskolája ügyvezetője

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.