Vélemények a tehetség fejlesztésének idejéről

Vélemények a tehetség fejlesztésének idejéről

Írta: Szécsi Zsuzsanna  |  Forrás: www.ovonok.hu

A korai felismerést a pozitív énkép kialakítása miatt is fontosnak tartja a szakirodalom, de bármely területen is nyilvánul meg a tehetség, óvodáskorban intenzív fejlesztésnek alávetni a gyereket egyenesen káros. Csupán iskoláskorban éri el a személyiség azt a fejlettséget ami megmutatja a tehetség irányultságát és fejleszthetővé válik.
Más kutatók szerint minél korábban kezdődik a személyre szabott fejlesztés, annál jobb az a gyerek számára. Ezt a véleményt igazolni látszik a három sakkozó Polgár lány világraszóló sikere, édesapjuk korai fejlesztésének köszönhetően. A kiemelkedő képességre utaló jegyek igen korán, már sokszor az első életév vége felé felismerhetők, gondoljunk a már három évesen koncertező Mozartra.

A három éves kor után már késő című, sikerre nevelés japán módszerét ismertető könyv véleménye szerint: „Ha a kezdetektől nem szilárd alapra építkezünk, akkor hiába szeretnénk szilárd épületet felhúzni, még ha kívülről szép is lesz, egy erős széltől vagy egy földrengéstől darabjaira hullik. A korai fejlesztés például ilyen alap.”

Alice Miller szerint viszont, „az emlékiratait író művészek túlnyomó többsége a kamaszkorában kezdi élete elbeszélését”, utalva a kora gyermekkori élmények a lényegtelen voltára. Más életrajzi regényekből kiderül, hogy milyen óriási hatással voltak a tehetséges emberek természetére a befolyásoló szikrák, alkalmas kihívások.

Pablo Picassóhoz, aki kisfokú agykárosodás miatt még 8 éves korában sem tudott írni, olvasni, a képzőművész apa olyan tanítót vett fel, aki a betűket, mint rajzelemeket tanította meg, amibe jónak, sőt rendkívülinek mutatkozott a kisfiú és az apa ezt az adottságot fejlesztette. Ha az alapfokú iskola akkor kötelező lett volna Spanyolországban, Picasso bizonyosan képtelen lett volna arra, hogy elvégezze, a világ pedig szegényebb lett volna a világhírű festővel.

Melyik gyerek tehetséges?

Gyakorló óvónőként pályafutásom során találkoztam az „átlagtól” eltérő képességekkel rendelkező gyerekekkel. Zongoratanárnő mama kitűnően zongorázó kislányával, orosz származású mama „balett művész” kislányával – igazolva az édesanyák meghatározó szerepét a korai fejlesztésben -, három nyelven értő, beszélő gyerekekkel, KRESZ-szabályokat kívülről fújó kisfiúval, az őslények birodalmát kitűnően ismerő gyerekekkel, számítógépet minden nehézség nélkül használó négyéves gyerekkel, a szereplési vágytól égő gyerekig, színes a skála.

Melyikből lesz – lett tehetség?

Mielőtt bármit is mondanánk a tehetséges gyerekekről, hangsúlyozni kell – még ha közös bennük a kiemelkedő teljesítmény, vagy annak lehetősége – semmi esetre sem képeznek egységes homogén csoportot. A tehetséges gyerekek legalább annyira különböznek egymástól, mint az „átlagosnak” mondott gyerek csoport tagjai.

Tehetségük igen sokféle területen megmutatkozhat és személyiségük is éppoly sokféle, sokszínű lehet. A tehetséges gyerek nem feltétlenül álmaink gyereke, sőt néha nagyon nehéz elviselni őket, okosságukon túl, sokszor részképességek kiesésével küzdenek, makacs, az élet gyakorlati dolgaiban lemaradást mutatnak társaikhoz képest.

Gyermekkorban nagyon sok képesség még nem realizálódik mérhető teljesítményekben, ezért szerte a világon a leginkább elterjedt módszer a gyerek viselkedésének alapján történő megfigyelés.

További gondot jelent az, hogy a képességet önmagában nem lehet mérni. Mindig valamilyen teljesítményhez kötötten mutatkozik meg valakinek a képessége.

Leglátványosabban talán a sport területén mérhető. Jól emlékszem körülbelül 15 évvel ezelőtti édesanyára, aki alapvetően fontosnak tartotta, hogy kislányai karatézni tanuljanak, a két lány országos serdülő bajnok lett. Más esetben helyesen látták meg a Szülők, hogy a sport segít az agresszivitás levezetésében is, iker fiaikat 5 évesen úszni járatták, ma tehetséges vizilabdajátékos egyikük, a másik fiú ifjúsági úszóbajnok.