Ne felejtsd el beíratni a gyerkőcöt oviba és általános iskolába

beiratkozás

Ne felejtsd el beíratni a gyerkőcöt oviba és általános iskolába

Április 20-án kezdődik és május 20-ig tart az óvodai beiratkozás, az általános iskolákba április 20-21-én lehet jelentkezni. Az óvodakezdés halasztását április 15-éig kérelmezhetik a szülők a területileg illetékes járási hivatalnál. 

 

Minden gyermeknek, aki augusztus 31-ig betölti a 3. életévét, szeptembertől legalább napi négy órában óvodai nevelésben kell részesülnie annak érdekében, hogy időben elkezdődhessen közösségbe szoktatása és felkészítése a majdani iskolakezdésre. A felvételt a szülőnek, gondviselőnek szükséges kérelmeznie.

Az OH levélben hívta fel az érintett szülők, gondviselők figyelmét a határidőkre, tudnivalókra. A kötelező felvételt biztosító köznevelési intézmények listája és a körzethatárok elérhetők a hivatal honlapján. Adott településen a beiratkozás módjáról és pontos idejéről az óvoda, illetve az önkormányzat ad tájékoztatást – ismertették a közleményben.

Hozzátették, az óvodakezdés halasztását április 15-éig kérelmezhetik a szülők a területileg illetékes járási hivatalnál. Ha családi körülményei, sajátos helyzete ezt indokolja, akkor a gyermek egy évig – annak az évnek az augusztus 31-éig, amelyben 4. évét betölti – menthető fel az óvodai foglalkozások alól.

 

beiratkozás

 

A bölcsődék szintén április 15-éig jelzik az OH-nak, ha az óvodaköteles korba lépő gyermek – a jogszabályban meghatározott esetben – további egy évig bölcsődei ellátásban vesz részt. Ekkor nincs szükség óvodai beiratkozásra, de javasolt, hogy a szülők egyeztessenek a bölcsődével. Nem kell beiratkozni akkor sem, ha a gyermek a kötelező óvodai nevelést a területileg illetékes pedagógiai szakszolgálattal jogviszonyban, korai fejlesztés és gondozás keretében teljesíti – jegyezték meg.

A hivatal közölte azt is, hogy minden gyermek, aki augusztus 31-ig betölti a 6. életévét, tankötelessé válik. A tankötelezettség halasztása kizárólag azok esetében lehetséges, akik számára az OH engedélyezte, hogy további egy nevelési évig óvodában maradjanak, vagy akik rendelkeznek az erre vonatkozó, a területileg illetékes pedagógiai szakszolgálat szakértői bizottsága által kiállított szakvéleménnyel. A tanköteles gyermekek iskolai beiratkozására április 20-21-én van lehetőség. A beiratkozással kapcsolatos hasznos tudnivalók a KRÉTA rendszerben olvashatók: https://eugyintezes.e-kreta.hu/kezdolap – írták.

Felhívták a figyelmet arra, hogy ha a gyermek az óvodakötelezettségét vagy tankötelezettségét Magyarország területén kívül teljesíti, akkor azt a szülőnek be kell jelentenie a hivatalnak. A bejelentéshez használható űrlap elérhető az OH honlapján, és elküldhető ügyfélkapus hitelesítéssel elektronikusan vagy postán a következő címre: Oktatási Hivatal, Köznevelési Nyilvántartási Főosztály, 1363 Budapest, Pf. 19.

 

forrás: nyugat.hu 

 

  • Felelős Szülők Iskolája

Felelős Szülők Iskolája

A Felelős Szülők Iskolája 2010 óta működő aktív szakmai és civil közösség, mely keretén belül az ideális gyermeknevelésre, az „elég jól” működő családra és a felelős szülői attitűdre keressük a válaszokat.

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.