„Iskolába menet fáj a hasa, feje, hazafele nem fáj semmi.”

„Iskolába menet fáj a hasa, feje, hazafele nem fáj semmi.”

Vasárnap este gyakran előfordul, hogy a gyermekük lebetegszik? Esetleg Hétfőn megfájdul valamelyik testrésze? Vagy kedden már migrén gyötri? Netalán szerdán olyan térdfájdalomra ébred, amely miatt nem tud lábra állni? Csütörtökön rossz a közérzete? De Pénteken………………..hát elmúlik minden. Talán erről ír Juhos-Kiss János, amikor azzal kezdi a versét, hogy „Iskolába fáj a lába, hazafelé nem fáj semmi!” Ezek szerint régen is így volt, de ma sokasodik az esetek száma. Nézzünk egy kicsit a dolgok mögé kedves olvasó!

A gyerekekben a felnövekedés időszakában nagyon sok belső folyamat és érzelmi átalakulás történik, aminek esetleg nem jelennek meg látható, külső jelei. A serdülő hormonrobbanásai is legtöbbször a viselkedés szabálytalanságaiban torkollik és nem feltétlen a pattanásokban. Életünk első 20 évében oly mértékű a belső lelki tartalmú, érzelmi hálózatú átalakulás, amely az életünk folyamán soha nem lesz többé ennyire intenzív. Ez okozza azt is, hogy az érzelemszabályozás fejlődési területein megjelennek: az ellenállás, az indokolatlan sírás, a szélsőséges érzelmi megnyilvánulás, túlzott ragaszkodás, a „szeretem-gyűlölöm” életérzések, a vélt-vagy valós intenzív félelmek.  Nos ezek a környezet számára ijesztőek lehetnek, joggal érezheti bárki, hogy esetleg valami baj van vagy „vaj van” a gyerek füle mögött. De mi van akkor, amikor nem egy normál fejlődési problémáról beszélünk, hanem a megjelent pszichoszomatikus tünetek mögött találunk forráspontokat és belobbanó „fekete lyukakat”? Mik is ezek:

1. FORRÁSPONTOK: a „forrás” szó mindig valaminek a kezdetét jelenti, amely ha nem apad el, akkor „patakká”, „folyammá”, folyóvá duzzad. Vagyis jellemző tulajdonsága, hogy növekszik, változik, terjed, mennyiségi tartalma egyre nagyobb. Hogy is nézhet ez ki az iskolában és a családban? Ha van egy otthoni rendszeres szülő-gyerek konfliktus vagy megoldatlan probléma, ami nem képes családon belül nyugalmi szintet találni, akkor azt a gyermek hordozza magában és forrásponttá válik az iskolában. Vagyis: nevezzük a gyermeket Jancsikának: otthon rendszeresen tapasztalja a háttérből hallva, hogy a szülei feszültek és egymást szidják, kiabálnak, becsapódik az ajtó, esetleg valamelyik szülő sír. Jancsikában nő a feszültség érzése és elkezd aggódni, hogy valami olyan történik, ami félelmet kelt benne. Ha ez időnként előfordul, akkor ez megerősödik a pszichében és forrásponttá válik. Márpedig ha a félelem és a frusztráció szintje növekszik, az figyelem problémától kezdve a tanulási motiválatlanságig sok gondot okozhat. Nehezebben figyel a tanulásra és az iskolatáskával együtt beviszi az iskolába a „terheket”! Az iskolatáska szimbolikus terheit pedig már nem lenne szabad növelnünk, mert képes lelki gerincferdülést okozni, ami után érkeznek a testnek a visszajelző tünetei. Ha organikus okokat nem találunk, megnyugszunk és minden megy a régi kerékvágásban! Vagyis miért fontos a pszichoszomatikus tünet? Azért, mert az csak akkor csillapítható, amennyiben a psziché olyan megoldásokat kap, amelyben elindulnak az érzelmi problémamegoldások. Ilyenkor gyakran keressük külső személyekben vagy rendszerekben a probléma okát, de ez egy elhárító mechanizmus, hogy ne kelljen a valós problémákkal foglalkoznunk. Nos soha nem szégyen segítő szakember segítségét kérni, különben notorikusan visszatér a pszichoszomatikus tünet és megjelenik más testi tünetben, más fájdalomban. Hosszabb távon az érzelmi elakadások sok testi betegséget képesek belobbantani, de az már a „fekete lyuk” kategóriába tartozik.

Javaslat:

• érdemes az időt egy kicsit ilyenkor megállítani és félre tenni a kötelességeket
• elbeszélgetni a gyermekkel arról, hogy hogy érzi magát a világban, az iskolában, otthon
• tervezni egy szabadnapot, ahol nem kell semmit komolyan venni, csak a sok humort és nevetést szabad beengedni a lélekben
• fantáziálni arról, hogy ha ő egy varázsütésre megváltoztathatná a világot, akkor ott mi lenne, meséljen erről
• ha a szülő és gyerek között heti szinten történik egy naplóbejegyzés, idősebbeknél családi viber üzenet, akkor több mindent megtudhatunk a folyamatokról. Ha a gyermeknek a hasa fáj, akkor egyáltalán nem biztos, hogy a fájdalom onnan érkezik!!
• ha a gyermeknek az iskolai teher nagy, akkor két dologra kel figyelni:

a, Milyen a gyermekem terhelhetősége, mert az iskolát aszerint kell választani

b, Milyen az iskola elvárás- és követelményrendszere, metodikája, problémamegoldásai és motiváló rendszere? Hiszen ha az nem találkozik az én gyermekem „rendszerével”, akkor rengeteg  probléma – „forrás” lesz, amely az iskolából is érkezhet.

Nem célom hibást keresni a rendszerben, de szeretném azt kérni mindenkinek, hogy mérlegeljen és képes legyen megtalálni azt, ami a gyermekéhez mérten egy optimálisabb megoldás.

2. BELOBBANÓ „FEKETE LYUKAK”:

Előre szeretném tisztázni mindenkivel, hogy én elkötelezett híve vagyok annak, hogy fantasztikus magyar pedagógusaink vannak, akik kiválóan végzik a pedagógiai munkáikat, heti szinten találkozok velük ma Magyarországon. Magam azért alkottam meg a Pedagógusok Mentálhigiénéjét Segítő Hivatásgondozási Módszerét, hogy tréningezési módon tudjak nekik segíteni és őket támogatni, mert velük sokszor főleg akkor foglalkoznak, ha gond van a gyerekkel.  Bár mi szívesen tartanánk nekik több segítői tréninget bárhol az országban, de ehhez az kell, hogy bejelentkezzenek hozzánk. A következő soraim nem róluk szólnak, ezért ezt „az inget” kérem, ne vegyék magukra.

Az oktatási rendszer, ami 30 éve még kiválóan tudott alkalmazkodni az akkor felnövekvő generációhoz, ma úgy tűnik, ezzel gondok vannak. Volt olyan idő, hogy presztízs kérdése volt az, ha valakinek a társa pedagógus és oktatásban dolgozik. Ez olyan érték volt társadalmi szinten, hogy ügyvédek, orvosok így választottak a párválasztásban társat maguknak. De akkor az oktatás és a pedagógia a társadalmi fejlődésekkel azonos nyomvonalon járt és vele megfelelő ritmusban fejlődött. Ma akcelerált módon minden megváltozott a társadalomban, emiatt olyan fontos dolgoknak kéne bekerülnie az oktatásba, ami az életre neveli és nem leneveli róla a gyerekeket.

Valahogy azt érzem, hogy a szülők szinte néha kényszert éreznek arra, hogy:

„Az én gyerekem a legelitebb iskolába járjon, rengeteg versenyen elinduljon, első legyen mindenben és sikeres és a legjobb és a legszebb és a legkiválóbb és” istenőriz” érzéssel ne találkozzon a veszteségekkel. „ Vajon miért fontos ez ennyire? mert hiszünk abban, hogy csak az lehet boldog és sikeres az életben, aki egy versenyképes iskolában tanul? Annak lehet gyorsan autója, háza, jó fizetése, ideális társa, aki a hasonló iskolákban végez? Kollektív gondolkodásra invitálom a kedves olvasót, mert ez ma társadalmi probléma és ebből sok gyereknek származik szorongása. Nem azokról a zsenialitással rendelkező diákokról beszélek, akik simán színtiszta ötössel végigjárnak bármilyen erősebb iskolát, hiszen az alulterhelése egy diáknak nem a fejlődését szolgálja. De ennek látható jelei vannak, mert jól bírja, a terhelhetősége nagy. De nekik más lesz az életben a dolguk: meg kell feleljenek a kutatási részlegen, a felfedezésekben. De ne akarjunk minden gyermekből zsenit alkotni, mert oly mértékben képes kialakítani az oktatásban megjelent akceleráció és versenyszféra pszichés tartós állapotokat és testi betegségeket, amely egyik századra sem volt jellemző a történelem folyamán. Ez közügy, így hiszem azt, hogy mindenkit érint. Nem az a lényeg, hogy szidjunk valakit vagy valamit, hanem szeretettel, logikus gondolkodással kerüljük el azokat a belobbanó „fekete lyukakat” generáló élethelyzeteket, ami árt a gyermekünknek. Nincs ideális hely vagy iskola vagy pedagógus, mert ha ebbe kapaszkodik a szülő, akkor az elvárásai miatt csalódni fog. De van a gyermekemhez való iskola, pedagógus és rendszer, amit bár keresni kel, de nem képtelenség megtalálni. Jó hírem az, hogy egyre több iskolai rendszer fedezi fel a „gócpontokat és a fekete lyukakat”, a változás már elindult, de ehhez személyiségfejlesztés, problémamegoldókészség és bátorság is kell, hogy a komfortzónából kimozduljunk és tartsuk meg a játékos, élménypedagógiás módszereket! Hiszen az iskola alapvetően egy kaland, amely az életfelkészüléshez hozzájárul, de a valós felkészítés fészke a családnak, a szülőknek kellene lennie!

Ne segítsük a gyermekeinket az akcelerációban, hanem adjunk mindenre időt. Segítsük őket abban, hogy optimálisan fejlődjenek, lépésről lépésre, mert attól még egyetlen „térd, has, fej, szív” sem fájdult meg, ha lassítunk a lépteinken!

Írta: Polus Enikő, mentálhigiénés szakember

Kapcsolódó esemény: MÁS, mint a többi!  – gyerek, iskola, tanulás MÁS szemszögből – november 19.