Minden a tízóraival kezdődik… – Hogyan gondoskodunk jól?

Minden a tízóraival kezdődik… – Hogyan gondoskodunk jól?

Változik a világ, változunk szülőként, pedagógusként is. A változás pedig egy ideje már nem évtizedes távlatokban látszik, hanem néhány év alatt is feltűnő. De azért vannak dolgok, amelyek biztosan állandók. A gyerek felnő, a szülő neveli és gondoskodik róla, a pedagógus pedig támogatja ezt a folyamatot azzal, hogy a gyereket tanítja. Így az a variáció nem játszik, hogy a gyerek gondoskodik a szülőről, vagy a tanár tanítás helyett neveli a gyereket, esetleg a szülő tanítja a pedagógust. Pedig mindegyikre látunk példát és egyre gyakrabban.

 

 

Amikor a szülő jobban tudja, majd ő megmondja, elintézi. Van úgy (túl gyakran), hogy a gyerek rogyadozó családi fészekben éldegél és legyint, amikor arról kérdezem délben, evett-e ma már és miért nincs tízóraija. Vagy amikor arról győzködjük egymást a szülővel, hogy üljünk le és beszéljük át a dolgot, mert szerintem a gyerekének tanulási nehézségei vannak, esetleg éppen az ellenkezőjét állítom, hogy pusztán néhány otthoni szabály, határozott NEM és némi házimunka támogatná az iskolai teljesítményt is. Akkor nem azon izmoznánk a magyar órán fél évig a 12 évessel, hogy melyikünk a főnök.

És ez a ,,tízórainál” kezdődik. Amikor elengedi valaki a gyerekét úgy iskolába, hogy nem csomagol neki egy kis harapnivalót, az a legtöbb esetben a gondoskodás hiánya. Nem arról beszélek, amikor teljes rohanásban vagyunk szülőként és zűrös nap jön, hogy akkor ne adjunk a gyerek kezébe pénzt, hogy vegyen magának reggelit. NÉHA, ha úgy alakul. Vannak reggelek, amikor egyetlen zokninak nincs párja és lekésed a buszt, és nem indul az autód.

 

 

Néhány éve nem volt olyan, hogy egy ötödikes, hatodikos osztály nagy része nem evett délután két óráig, mert nem hozott reggelit. A gyerekek nagy része be volt fizetve az iskolai étkezére. Ma viszont sokan azzal a lehetőséggel sem élnek. Így nem sok értelme van tudományos magyarázatot keresni a figyelemzavar, fejfájás és egyre gyakoribb agresszió mögött. Csak csomagolj egy szendvicset, egy kis doboz ételt, egy kis gyümölcsöt. Hogy nem eszi meg? De igen, ha nem adsz mellé pénzt, hogy abból energiaitalt, cukros üdítőt és chipset vegyen. Mert azt fog venni, éppen úgy, mint abból a pénzből, amit reggelire adsz.

A tízórai a gondoskodásról szól és számtalan esetben többet ad, mint a különóra, a nyaralás, a menő cipők, vagy amikor jó szülő akarsz lenni és cinkosan támogatod a hiányzását egy témazárónál. De erről ne a gyereket kérdezd, mert neki a cipő és a lógás lesz fontos most. Amikor korgó gyomorral ül órán és nem tud figyelni, mert nem kapott táplálékot a teste, akkor erről te nem gondoskodtál. Persze, ahogy nagyobbak lesznek, meg tudják csinálni maguknak is, elég ha otthon vannak a hozzávalók. A felnőtté válás tökéletes folyamata ez is. Ahogy egyre többször gondoskodik magáról és te hagyod. Hagyod, hogy egyre önállóbb legyen, azzal a biztos tudattal, hogy mindig ott vagy a háttérben.

 

 

Ha a rohanó világra, és a felgyorsult életre fogod a dolgot és nincs tízórai, azt a láthatatlan, támogató érzést sem kapja meg tőled, amit egy elcsomagolt szendvics adni tud. Hogy itt vagyok neked, biztos háttér vagyok, gondoskodom rólad, mert fontos vagy nekem. Te csak tedd a dolgodat, de azt tényleg tedd meg. Tízórai és szeretet akkor is lesz, ha hibázol, nem teljesítesz jól. De legalább megpróbáltad és nem futamodsz meg félelemből, lustaságból és gyártasz kifogásokat. Ma a kifogások világát éljük az iskolákban. Miért nem tudta megtanulni, elhozni, bepakolni. De csodálkozunk, ha mi szülők se rakjuk össze este azt a tízórait?  Nem követjük a Krétát, nem megyünk szülői értekezletre, nem veszünk részt az iskolai életben, nem ellenőrizzük a tolltartót, táskát legalább néhány hetente. Mert nekünk is mindig van egy kifogásunk, ami mögé tökéletesen el lehet bújni. A minta pedig tökéletesen beépül a gyerekeinknél is. Így lesz a tízórai fontosabb, mint azt valaha sejtettük.