#agyermekkornemapplikáció – RAJTAD IS MÚLIK?!! – Mennyire fontos a tanári mintaadás? – 8 pontban a tanár felelőssége, szerepe a digitális nevelésben

#agyermekkornemapplikáció – RAJTAD IS MÚLIK?!! – Mennyire fontos a tanári mintaadás? – 8 pontban a tanár felelőssége, szerepe a digitális nevelésben

#agyermekkornemapplikáció a gyerek pedig nem csak úgy felnő. Régen lehet, hogy működött úgy is, de abban a világban, ahol nem stabil értékrend működik, ahol megborulni látszik a rend és nincs szilárd viszonyítási alapja senkinek, ott nem úgy vállalunk gyereket, hogy majd lesz valami. Mert a majd lesz valamiből felnő egy generáció, akik boldogtalanok, szoronganak és jövő nélküliek. Ezzel a veszéllyel nézünk most farkasszemet. Olyan korban neveljük a gyerekeinket, ahol elképesztően felgyorsult a világ fejlődése technológiai szempontból. A lelkünk pedig nem tudja követni. Sokkal több munkával, odafigyeléssel jár ma minden szempontból egészséges gyereket nevelni.

 

A világ duplikálódni látszik. Már nem csak a valós életünkben kell jól boldogulni, hanem egy ezzel párhuzamosan létező virtuális valóságban is jelen vagyunk. Ott is van egy profilunk, létezési formánk, ha tetszik, ha nem. Ma már nem kérdés, hogy a világháló is az otthonunk. Az viszont ijesztő, hogy az erre vonatkozó szabályok még nem kiforrottak, nem egyértelműek és az sem, hogy ezt ki tanítja meg az utánunk jövőknek. Sőt, felnőttként mi betartjuk-e.

 

 

Kinek a felelőssége a digitális tér megismertetése, az ott érvényes szabályok megtanítása? Nem kérdés, hogy a felnőttek, a szülő és a tanár dolga. Egyet kell értenünk az alapokban és be kell tartanunk/tartatnunk sok mindent. Ezen a ponton viszont el is buktuk a történetet. Túl nagy a csábítás, amit kínálnak az okoseszközök. Az állandó impulzusok sakkban tartják az agyunkat, így nem sok esélyünk van jelenleg az egyébként roppant hasznos eszközök optimális használatára. Ha beleállunk a dologba, nagyon sok konfliktust vállalunk magunkra. Én tanárként mégis szívesen felvállalom ezt a harcot az iskola falain belül, mert gyakran a tanár az egyetlen, aki ezt megteszi. Ha tetszik, ha nem, a gyerekeink olyan függésben léteznek az online térben, amely az agyuk működését is komolyan befolyásolja. Álszent dolog azt várni, hogy egy gyerek önmérsékletet gyakoroljon és ne vegye elő a szünetben a telefonját és folytassa a játékot, amelybe éppen minden idegsejtjével benne van. Aztán ahogy meglát engem, amint belépek a terembe széles mosollyal elkezdje velem az irodalom órát és képes legyen figyelni. Ideges lesz, feszült, mert játszana tovább. Azt, hogy miért tartom jónak, ha nem lógnak a neten a szünetben, mindez hogy hat rájuk, el is mesélem nekik. Elmagyarázom, miért tartom jónak, ha a dobozban van a telefonjuk. Ezzel egyébként megkímélem magunkat egy sor olyan helyzettől, amikor zombiként bambulva azt sem veszik észre, hogy elkezdődött az óra. A legnagyobb hiba, amikor nem adok segítséget a szabályok betartásához, de büntetek értük. Vagyis tudom, hogy képtelenek a táskájukban tartani a telefonjukat, de megkövetelem, és ha lebuknak, büntetek. Valljuk be, tanárként, szülőként ránk is férne egy kis digitális detox.

 

 

Éppen ezért:

 

-Tartsunk önvizsgálatot. Én mennyit használom fölöslegesen a telefonomat? Ugye nem bort iszom és vizet prédikálok? Van, hogy a saját tapasztalataimról mesélek, mennyire be tud szippantani engem is.

– Elkötelezett híve vagyok annak, hogy felső tagozatban beszedjük a telefonokat, de rendszeresen elővesszük, ha órán keresnünk kell valamit ahhoz, hogy megoldjuk a feladatot. Meg kelt tanítanunk jól használni a netet. Informatika óra ide-vagy oda, eddig ezt nem sikerült begyakorolniuk.  Ahogy pedig idősebbek a gyerekek, meg lehet próbálni, hogy náluk legyen iskolaidőben is az eszköz. Vajon tudnak-e nemet mondani az állandó Tik-Tok kísértésnek, akkor és úgy használni a netet, ahogy az ideális az adott helyzetben.

-A legfontosabb fegyvertény, ha példát mutatok. Vagyis megpróbálom. Tanítási órán nem nézem a telefonomat, nem nyomkodom. Sőt, gyakran ki sem teszem az asztalra. Ha mégis ránézek, általában jelzem, hogy miért teszem. Nem telefonozok a folyosón, miközben jövök-megyek. Nem mondom, hogy ezt mindig könnyű betartani.

– Gyakran érdeklődöm arról, mivel játszanak, mennyit játszanak, milyen felületeket használnak. Sokat és szívesen tanulok tőlük. Kérem őket, meséljék el, mennyi időt töltenek a neten. Hogy telik egy napjuk. Ott vagyok a legtöbb általuk használt felületen. Bár nagy a kísértés, nem közlöm rögtön a legújabb őrületre, hogy mekkora hülyeség…

-Rendszeresen megosztom a félelmeimet, gondolataimat az online térrel kapcsolatban és kérem a véleményüket, mert teljesen máshogy gondolkodnak erről a témáról is. Ezt pedig nem lehet figyelmen kívül hagyni, mert már most az ő jövőjüket alakítjuk.

-A tanár, szülő a kapocs a való világ és a virtuális tér között. Az a feladatunk, hogy az általános érvényű szabályokat érvényesítsük, betartassuk az online térben is. A mások tisztelete, a felelősségvállalás, a nem ártás szándéka, az, hogy ne ítélkezzünk itt is nagyon fontos. Van, hogy nemet mondok és nincs alku.

-Meg kell tanulnunk és tanítanunk azt is, hogy hogyan tudják megvédeni magukat a virtuális térben zajló bántalmazásoktól. Ehhez persze meg kell erősítenünk bennük az önbizalmat, önelfogadást, hogy ne legyenek kitéve a követők számának, visszajelzéseinek.

-Vállaljuk fel a szülők edukálását is a témában. Sokan nincsenek tisztában azzal, hogy az online függés, a túlzott jelenlét hogyan hat a gyerekükre. Milyen viselkedési zavarokat okozhat, hogyan kell szabályokat hozni és betartatni azért, hogy ne tegye tönkre a család életét, hiszen erre is látunk példát. Sokkal több feladatunk van tehát ebben a folyamatban, mint gondolnánk.

 

képek forrása: pixabay, hvg, mtva