Büntetés? Jutalmazás? EGYIK SEM!

Büntetés? Jutalmazás? EGYIK SEM!

De akkor hogyan „fegyelmezzünk”? Bárki, aki próbált már büntetésekkel rávenni egy gyereket valamire, megtapasztalhatta, hogy a büntetés nem működik. Lehet, hogy a gyerek ott és akkor a kényszer hatására, félelemből, megteszi, azt, amit kérünk, de hosszútávon egyre rosszabb lesz a helyzet, és a kapcsolatunk tönkremegy. Plusz millió kutatás mutatja, mennyire káros hatással van a büntetés az egészségtől kezdve a tanulási képességeken át a személyiség fejlődésig kb. mindenre.

És bárki, aki próbálta már jutalmakkal megvásárolni a gyereke együttműködését belefutott már abba, hogy a kezdeti sikerek után visszakerül a startkőre, vagy épp már toronyórát lánccal kell, hogy beígérjen ahhoz, hogy a jutalmazás meghozza az elvárt eredményt. Plusz, mint azt a kutatások mutatják, a jutalmazás az egyik leggyorsabb útja annak, hogy kiöljük a gyerekünkből azt a késztetést, hogy saját jószántából, belső motivációból akarjon együttműködni. Pedig ez lenne a gyereknevelés egyik célja, nem?

De mégis, akkor mit csináljunk? Hogyan vegyük rá a gyerekünket a nem-szeretem fogmosásra? Hogyan vessünk véget a testvérek közötti csapkodásoknak? Hogyan érjük el, hogy leüljön az asztalhoz enni?

1. NÉZZÜNK A VISELKEDÉS MÖGÉ!

A büntetéssel és a jutalmazással is az a baj, hogy nem azzal foglalkozik, ahol a dolog elakadt. Leragadunk a fogmosás tényénél, a csapkodásnál, és nem tesszük fel a kérdést: MIÉRT VISELKEDIK ÍGY A GYEREK?

A gyerekeink jók, jóban akarnak velünk lenni, és együtt akarnak velünk működni.

Bármikor, amikor nem ezzel összhangban viselkednek, akkor valami épp nyomja a lelküket. Tele rossz érzéssel pedig nem tudnak gondolkodni, és vakvágányra fut a viselkedésük. Hiába büntetjük meg őket a viselkedésükért („nem nézhetsz mesét, ha nem mosod meg azonnal a fogad!”), vagy ígérünk valamit („nézhetsz még egy mesét, ha most fogat mosol”) a rossz érzéseik ott maradnak a lelkükben, és újra és újra bajba sodorják őket. Lehet, hogy a fogmosáson túljutunk, de harc kerekedik a pizsamába bújásból. A büntetéssel-jutalmazással úgy tűnhet, hogy átugrottuk az akadályt, de igazából csak magunk előtt görgetjük a rossz érzések egyre nagyobbra növő hógolyóját.

Összegezve: ha a gyerekünk nem „viselkedik jól”, az azért van, mert rosszul érzi magát. Nem büntetésre vagy jutalomra, hanem a segítségünkre van szüksége.

2. SEGÍTSÜNK KIERESZTENI A GŐZT!

A gyerekünknek az jelenti ilyenkor a legnagyobb segítséget, ha segítünk neki kiereszteni a gőzt. Azért viselkedik „rosszul”, mert rosszul érzi magát. Akkor fog tudni „jól” viselkedni, ha megszabadulhat ezektől a rossz érzésektől.

Ezt a „gőz kieresztést”, feszültségoldást pedig velünk születetten mindannyian a nevetéssel és a sírással, hisztivel tesszük meg. Neki is épp erre van szüksége.

A gyerekünk ezekben a hétköznapi, értelmes elvárást jelentő helyzetekben – mint a fogmosás, a pizsama, a mára-nincs-több-csoki – nem azért ellenkezik, mert ki akar minket készíteni. Arra van szüksége, hogy sírhasson-hisztizhessen, vagy nevethessen.

Arra van szüksége, hogy 3 perc vidám kergetőzésbe fogjunk vele: „Na gyere csak ide, te fürdőszoba szökevény! Megsikálom én a fogkefével a kobakod!” És amíg mi téblábolva próbáljuk őt utolérni, ő kineveti magából azt a feszültséget, ahol a fogmosás-projekt elakadt. Ha pedig ezután sem tud még eleget tenni a kérésünknek, akkor …

Arra van szüksége, hogy mi a tekintetét keresve kedvesen és határozottan azt mondjuk neki: NEM. Ő pedig ezen elkeseredhessen, és egy nagy sírással, hisztivel, tisztába tehesse a lelkét, kiereszthesse a fölös feszültségét.

3. NE FÉLJÜNK AZ ÉRZELMEKTŐL!

Mindegy, miről van szó – csapkodás, pizsama, nasi, kütyüzés, dobálás. A gyógyír ugyanaz:

1. Menjünk közel! – a gyerekünknek épp lekapcsolt az agya, meg se hallja, amit mondunk
2. Ajánljunk kapcsolódást, törődést, figyelmet! – rossz érzések dúlnak benne, és ennek legjobb ellenszere a mi szeretetünk
3. Szabjunk fizikailag határt! (pl. tegyük magunkat a verekedő gyerekeink közé); – ha a gyerekünk olyan állapotban lenne, hogy képes leállni a „rosszasággal”, akkor már megtette volna. Ha még mindig „rossz”, az azért van, mert egyedül nem tud leállni. Szüksége van a mi fizikailag megszabott határunkra, hogy ez megtörténhessen. Ha majd elszállt a fejéből a gőz, újra „normális” lesz
4. Adjunk időt az érzéseknek! Adjunk időt a nevetésnek, a sírásnak, a hisztinek, a felháborodásnak! – ezek feszültségoldó folyamatok, amikkel kieresztjük a gőzt, és utána újra tudunk gondolkodni

Mindez eleinte nehéz lehet, hiszen valószínűleg azt tanultuk a környezetünktől, hogy a sírás, hiszti, háborgás mind rossz, és szülőként az a feladatunk, hogy minél előbb leállítsuk. Ám ha annak vesszük ezeket a viselkedéseket, amik – gyógyító folyamatoknak, amikkel megszabadulunk a lelki terheinktől – akkor máris megengedhetjük őket, és időt adhatunk nekik, hogy maguktól abbamaradjanak. Nekünk közben annyi a dolgunk, hogy meghallgassuk ezeket a nagy érzéseket, és hogy mindenki biztonságáról gondoskodjunk.

4. HOSSZÚTÁVON JÓTÉKONY

Ezzel a módszerrel a problémát a gyökerénél orvosoljuk. A „rossz” viselkedést kiváltó feszültségtől segítünk megszabadulni a gyerekünknek.

Hiszen hiába ígérünk jutalmakat a fellépéstől félő 10 évesünknek, ha hajlandó a vizsgán kiállni hegedülni. Ha meg is teszi, a félelme benne marad, és jövőre újrakezdjük az egyezkedést. Ha azonban a fellépés előtti estén, amikor kiakad, hogy ő nem megy el a vizsgára, mi szeretettel meghallgatjuk, -miközben néha odabiggyesztünk egy halk „tudom-hogy-képes-vagy-rá” mondatot, és vele maradunk mindvégig, míg őt elárasztják a félelmei, – akkor ő a félelmeitől megkönnyebbülve remekül fog hegedülni, és legközelebb már minden sokkal könnyebb lesz.

E szemlélet, és az említett módszerek gyakorlati alkalmazásáról, a kapcsolódó nevelés szelíd eszközeiről bővebben is tanulhatunk a Kapcsolódó nevelés alapjai című tanfolyamon. Bővebb infó a képzés Facebook-oldalán.

Szerző: Egry Zsuzsi, a Kapcsolódó Nevelés Egyesület alapítója, oktatója, a Felelős Szülők Iskolája szakértője.