Akarod tudni, miért vizsgáztatok?

vizsga

Akarod tudni, miért vizsgáztatok?

Megoszlanak a vélemények az évfolyamvizsgák, átfogóbb számonkérések fontosságáról, szerepéről még a tanárikban is. Nyilván otthon, családi körben aztán minden a tanár, aki ilyet szervez, csak nem egy szeretnivaló figura. Végülis nem szeretni kell engem, szoktam mondani, hanem együttműködni velem. Ez pedig mostanában már nem is olyan egyszerű, hiszen a helikopterszülő igyekszik mindentől óvni gyermekét, megoldani helyette, előkészíteni, odatenni, kiszolgálni. Korunk betegsége ez, hiszen hosszan vitázhatnánk azon, hogy akkor meg miért nem képes az a gyerek 30 körül sem elhagyni a mamahotelt? Talán éppen azért, mert megkíméltük mindentől és nem hagytuk önállósodni akkor, amikor még volt hozzá kedve. 30 körül meg ki a fene szeretne albérletbe költözni, főzni, mosni magára és úgy egyáltalán önállósodni, felelősséget vállalni, hibázni, aztán újra megpróbálni?

 

A vizsga – legyen az bármilyen tantárgyból – arról szól, hogy van egy feladat és azt a lehető legjobb tudásom szerint teljesítem. Felkészülök rá, megoldom. Nem bújok ki alóla, nem akarom megúszni (és ebben sajnos gyakran a szülő is partner egyébként), hanem beleállok a feladatba. Nem szakértem meg, hogy miért kell ez nekem, nem bírálom felül a döntést, hanem vállalom a kihívást. Megnézem, mire vagyok képes, mert akár még meglepetés is érhet jó értelemben.  Kíváncsi vagyok és fejlődőm.

 

Az elmúlt hetekben egy nyolcadik osztály irodalom vizsgájára készültünk. Igen, felvételi után fújtunk egyet, aztán nekiálltunk a 14 tétel kidolgozásának. A 6 hetes időszak alatt számtalan készségük fejlődött és sokat tanultak magukról is. Mire lehet jó egy átfogó vizsga?

 

  • Szintetizálni a tudást és meglátni az összefüggéseket. Fantasztikus élmény, amikor valaki felismeri a korok, alkotók, társadalmi folyamatok közötti párhuzamokat, ellentéteket és megfogalmazza azokat.

 

  • Megtanulnak tételt kidolgozni, lényegest a lényegtelen információtól elkülöníteni. Rátalálnak saját stílusukra, tanulási, felkészülési módszerükre. Kikísérletezik, melyik típusú tétel működik számukra, hosszabb, vagy rövidebb mondatok, ábrák, jelzések. Igen, ez is az alkotás örömét adja!

 

  • Ráéreznek arra, hogy miként osszák be az idejüket. Nem rémülnek meg egy nagyobb számonkéréstől. Csak ami ismeretlen, az okoz félelmet számukra.

 

  • Megnő a magabiztosságuk, hiszen a félelem helyett azt érzik, hogy teljesíthető a kihívás és képesek rá.

 

  • Nő a bizalom a tanár és a diák között, hiszen én a közös munkafolyamatban biztosítom őket arról, hogy arra vagyok kíváncsi, amit tudnak és nem arra, amit nem. Hiszek bennük és tudom, hogy képesek megugrani.

 

  • Megértik, hogy közösen dolgozunk egy célért és most nem csak a tananyag kapcsán bizonyítunk, hanem emberileg is. Ezzel zárjuk a közös munkát és lépünk tovább.

 

  • Megtanulnak kulturáltan kopogni, bejönni egy ajtón, megjelenni és vizsgahelyzetben magabiztosan az erősségeikre hagyatkozni. Egyébként a kopogunk és bejövünk az ajtón, köszönünk- egy külön gyakorló órát szokott igényelni. Zavarba ejtő feladat és akár fölöslegesnek is tűnik, de nagyon sokat tanulnak belőle és hasznát veszik a későbbiekben is az élet számos területén.

 

  • Olyan ez, mint egy versenyfelkészülés. Az elején tisztázzuk, mennyi időnk van rá, beosztjuk az időnket, kitűzzük a célt. Ez van, akinek a közepes, van, akinek az ötös. De ez nem lényeg. Nem halogatunk, elkészítjük a feladatokat óráról órára, felfedezik, mennyi mindent tudnak már, aminek nem is voltak tudatában és hatalmas öröm, amikor kiderül, hogy valamire emlékeznek, fel tudják idézni és beépítik most azt a tételeikbe. Megtanulják irányítani a feleletüket és ezzel hatalmuk van a tudásuk és a saját életük felett is. Nem érzik magukat kiszolgáltatva sem most, sem máskor.

 

 

Jó látni, mennyire büszkék magukra a vizsga után. Aki pedig elhibázta, azzal megbeszéljük, hogy mit és hogyan kell legközelebb tennie.

 

A tanári pálya legszebb pillanata, amikor az a gyerek, akinek nem sikerült jól a felvételije, eddig valahogy mindig csalódott a saját eredményeiben, és éppen arról panaszkodott pár hete, hogy benne már a szülei sem hisznek, hát hogy tudna ő saját magában hinni, most megcsinálja és boldogan hallgatja, és most már tényleg érzi, tudja, amikor gratulálsz neki a szép feleletéhez, hogy ő is képes rá. És ez nem a tételről szól, nem is a tananyagról, hanem arról, hogy megcsinálta. Így indul neki a középiskolának.

Tényleg puszta féltésből, kényelemből elvesszük a bizonyítás és fejlődés lehetőségét tőlük? Valóban fél évig kell kipihenni a felvételit? Egyáltalán biztos, hogy ennyit kellett stresszelni a központi írásbelin? Jobb lett volna azt is fölfogni egyetlen kihívásként, amit a vezetésünkkel teljesítenek és felkészülnek rá mentálisan és lelkileg is. Hisznek a sikerében. Hisznek magukban és a befektetett munkában. Ez a vizsgák és számonkérések üzenete, nem elsősorban a tananyag kikérdezése. Sokkal több kompetenciát fejleszthetnek, ha jól használjuk őket és nem büntetni akarunk velük. Persze javítani, osztálynyi feleletet végighallgatni is lehet büntetés, így érdemes jól csinálni és új motivációkkal, célokkal belevágni a közös munkába.

 

 

  • magyar tanár, újságíró, sportszülő

Fülöp Bea

Újságíró, tanár és két sportoló gyerek anyukája. Sokévnyi rádiós riporteri munka után fiam születésével elindult egy olyan változás, amely sok újdonságot, fejlődést hozott.

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.