Mindennapi várakozásaink – a türelem fejlesztése
Életünkben szinte mindenhez türelemre van szükség. Nem vagyunk egyformák, vannak közöttünk türelmesebbek és vannak, akiknél hamarabb elszakad a cérna, de egy biztos: a türelem fejleszthető. Mi, felnőttek már sokat tanultunk erről az erényről, gyakoroljuk is nap mint nap a postai sorbanállásnál, a reggeli csúcsforgalomban, a munkahelyi határidős feladatok elvégzése közben.
Nagyon nehéz dolog türelmesnek lenni és nem elveszteni az önuralmunkat, bármennyire is igyekszünk. Van, hogy egyes tényezők vagy embertársaink hátráltatnak bennünket tevékenységeinkben, céljaink elérésében, és ezáltal düh ébred bennünk.
Sokszor elhatározzuk, hogy gyermekeink felé is több türelemmel leszünk, de ezt nem mindig sikerül betartani, hiszen minket is rengeteg kellemetlen hatás ér, ezért gyakran otthon engedjük ki a napi gőzt. Olyankor aztán bűntudat gyötör bennünket, ami az önértékelésünkre sincs jó hatással: úgy érezzük, nem vagyunk elég jó szülők. Pedig az ezen való tépelődés már éppen elég jó szülővé tesz bennünket, és csak egy kevéske önmérséklet hiányzik ahhoz, hogy valóban el tudjunk számolni tízig, mielőtt valamit mondunk vagy teszünk.
A várakozás feszültsége
Minél kisebb egy gyermek, annál kevésbé tudja elfogadni azt, hogy vágyait, szükségleteit nem érheti el azonnal, a késleltetési képesség ugyanis a szocializáció során alakul ki bennük. Noha megfigyelhetjük, hogy gyermekeink gyakran türelmesebbek, toleránsabbak velünk, mint mi ővelük (a függésből és a szülői szeretet féltéséből adódóan), bizonyos helyzetekben nagyon hamar elvesztik a türelmüket és nyűgösen, dacosan, agresszívan reagálnak a frusztrációra vagy a kudarcra. Mindez teljesen érthető, hiszen életkori sajátosságukból adódóan még nem tanulták meg kezelni az ilyen helyzeteket, nincs eszközük a várakozás okozta feszültség oldására. Van, amikor úgy kell türelmesnek lenniük, hogy ők maguk nem tehetnek semmit, csak az idő az, ami közelebb viszi őket a célhoz – és az ilyen helyzetet a legnehezebb elfogadniuk és önuralmat gyakorolniuk.
Hogyan segíthetünk gyermekünknek a mindennapokban, amikor tétlenül kell várakoznia? Az unalmas hajszárítás, a hosszú utazások, a várakozás az orvosnál, forgolódás éberen a délutáni csendespihenő alatt mind-mind bosszantóan lassan történő időmúlás számára, amely kényelmetlenséget, dühöt ébreszt benne és temperamentumától függően hangot ad nemtet-szésének. Praktikus ilyen esetekben feladatokat kitalálni számára, pl. „mire elszámolsz tízig/százig, már ki is kapcsolom a hajszárítót”. Ilyenkor a gyermek figyelme elterelődik a várakozásról, a kapott feladatra koncentrál, s még tanul is közben. Ha hosszú gyaloglásra kényszerülünk, mondhatunk verset, mondókát, léphetünk ritmusra és így észrevétlenül, játszva, panasz nélkül megtettünk egy hosszú utat. Nagyobbakkal játszhatunk barchobát vagy kő-papír-ollót, szóvonatot és számtalan anyanyelvi játékot, amihez semmilyen eszközre nincs szükség. Hasznos, ha az orvosi váróba viszünk magunkkal könyvet és mesével múlatjuk az időt. Miközben a szülő megmossa gyermeke fogát, szintén lehet mondókázni, ritmusra mozgatni a fogkefét, így meglepően jól fogja tűrni, mivel ránk figyelme és közben szöveget és ritmust tanul, nem utolsó sorban pedig jobban fogja kedvelni a fogmosást. A tevékenységek végén pedig felhívhatjuk a gyermek figyelmét arra, hogy mennyire gyorsan eltelt az idő a játékkal és milyen hasznos, ha kitalálunk valamit a várakozás unalmas perceire.
A gyermek tájékozódása az időben
A gyermekek időfogalma csak 7-8 éves korban alakul ki, ennélfogva az óvodás gyermek szemlélethez vagy cselekvéshez köti az időt, hogy jobban meg tudja érteni, ezért fogalmaz így: „még hármat kell aludni” ( ebbe néha beleszámítja a délutáni alvást is).
A teljes cikk a Lurkóvilág oldalán olvasható, a folytatásért kattints IDE.