Mindennapi várakozásaink – a türelem fejlesztése

Mindennapi várakozásaink – a türelem fejlesztése

Életünkben szinte mindenhez türe­lemre van szükség. Nem vagyunk egyformák, vannak közöttünk türelmesebbek és vannak, akiknél ha­marabb elszakad a cérna, de egy biztos: a türelem fejleszthető. Mi, felnőttek már sokat tanultunk erről az erényről, gyakoroljuk is nap mint nap a postai sorbanállásnál, a reggeli csúcsforgalom­ban, a munkahelyi határidős feladatok elvégzése közben.

Nagyon nehéz dolog türelmesnek lenni és nem elveszteni az önuralmunkat, bár­mennyire is igyekszünk. Van, hogy egyes tényezők vagy embertársaink hátráltatnak bennünket tevékenységeinkben, céljaink elérésében, és ezáltal düh ébred bennünk.

Sokszor elhatározzuk, hogy gyermekeink felé is több türelemmel leszünk, de ezt nem mindig sikerül betartani, hiszen minket is rengeteg kellemetlen hatás ér, ezért gyak­ran otthon engedjük ki a napi gőzt. Olyan­kor aztán bűntudat gyötör bennünket, ami az önértékelésünkre sincs jó hatással: úgy érezzük, nem vagyunk elég jó szülők. Pedig az ezen való tépelődés már éppen elég jó szülővé tesz bennünket, és csak egy kevéske önmérséklet hiányzik ahhoz, hogy valóban el tudjunk számolni tízig, mielőtt valamit mondunk vagy teszünk.

A várakozás feszültsége

Minél kisebb egy gyermek, annál kevésbé tudja elfogadni azt, hogy vágyait, szükség­leteit nem érheti el azonnal, a késlelteté­si képesség ugyanis a szocializáció során alakul ki bennük. Noha megfigyelhetjük, hogy gyermekeink gyakran türelmeseb­bek, toleránsabbak velünk, mint mi ővelük (a függésből és a szülői szeretet féltéséből adódóan), bizonyos helyzetekben nagyon hamar elvesztik a türelmüket és nyűgösen, dacosan, agresszívan reagálnak a fruszt­rációra vagy a kudarcra. Mindez teljesen érthető, hiszen életkori sajátosságukból adódóan még nem tanulták meg kezelni az ilyen helyzeteket, nincs eszközük a várako­zás okozta feszültség oldására. Van, amikor úgy kell türelmesnek lenniük, hogy ők ma­guk nem tehetnek semmit, csak az idő az, ami közelebb viszi őket a célhoz – és az ilyen helyzetet a legnehezebb elfogadniuk és ön­uralmat gyakorolniuk.

Hogyan segíthetünk gyermekünknek a mindennapokban, amikor tétlenül kell vá­rakoznia? Az unalmas hajszárítás, a hosszú utazások, a várakozás az orvosnál, forgoló­dás éberen a délutáni csendespihenő alatt mind-mind bosszantóan lassan történő időmúlás számára, amely kényelmetlen­séget, dühöt ébreszt benne és tempera­mentumától függően hangot ad nemtet-szésének. Praktikus ilyen esetekben felada­tokat kitalálni számára, pl. „mire elszámolsz tízig/százig, már ki is kapcsolom a hajszárí­tót”. Ilyenkor a gyermek figyelme elterelő­dik a várakozásról, a kapott feladatra kon­centrál, s még tanul is közben. Ha hosszú gyaloglásra kényszerülünk, mondhatunk verset, mondókát, léphetünk ritmusra és így észrevétlenül, játszva, panasz nélkül megtettünk egy hosszú utat. Nagyobbak­kal játszhatunk barchobát vagy kő-papír-ollót, szóvonatot és számtalan anyanyelvi játékot, amihez semmilyen eszközre nincs szükség. Hasznos, ha az orvosi váróba vi­szünk magunkkal könyvet és mesével mú­latjuk az időt. Miközben a szülő megmossa gyermeke fogát, szintén lehet mondókázni, ritmusra mozgatni a fogkefét, így megle­pően jól fogja tűrni, mivel ránk figyelme és közben szöveget és ritmust tanul, nem utolsó sorban pedig jobban fogja kedvelni a fogmosást. A tevékenységek végén pedig felhívhatjuk a gyermek figyelmét arra, hogy mennyire gyorsan eltelt az idő a játékkal és milyen hasznos, ha kitalálunk valamit a vá­rakozás unalmas perceire.

A gyermek tájékozódása az időben

A gyermekek időfogalma csak 7-8 éves korban alakul ki, ennélfogva az óvodás gyermek szemlélethez vagy cselekvéshez köti az időt, hogy jobban meg tudja érteni, ezért fogalmaz így: „még hármat kell alud­ni” ( ebbe néha beleszámítja a délutáni al­vást is).

 

A teljes cikk a Lurkóvilág oldalán olvasható, a folytatásért kattints IDE.