Az együtt töltött időt nem lehet megvásárolni

Interjú Mérai Katával

Személyesen a március 31-i Mini-suli c. iskolára felkészítő napon találkozhatnak a művésznővel, a Traccs kávézóban 

Mérai Kata 2007 óta családtag nagyon sokunk otthonában. A televízión kívül játszott és játszik színházban, filmen, múlt év decemberében pedig lemeze is megjelent, ahol kedvenc dalait öltöztette dszesszköntösbe. Kisfia, Bálint a vártnál korábban érkezett – a koraszüléssel járó anyai tapasztalatok vezették Katát a Koraszülött Alapítvány és a Felelős Szülők Iskolája Jószolgálati Nagykövetségére.

„ Az együtt töltött időt nem lehet megvásárolni. Ha van pár napom, amit szabaddá tudok tenni akár a hét közepén, akkor Bálint is “szabadságon” van. Ilyenkor egész nap együtt vagyunk, játszunk… és nagyokat beszélgetünk. Szerintem nincs ennél fontosabb.”

Hogyan mutatnád be magad, ki Mérai Kata?

Mérai Kata, aki pillanatnyilag manager és pr-marketinges:) Persze ez csak vicc, de közben tényleg. Állandóan pörgök és folyamatosan azon járnak a gondolataim, hogyan tudok/tudunk továbblépni a HONVÉD ÁEK PIC koraszülött osztályt megsegítő alapítvánnyal.
Mérai Kata – énekesnő, aki igyekszik minden énekórán megjelenni, és közben szövegíró, mivel az énektanárja (túl azon, hogy folyamatosan jelen volt a lemezfelvételeken és szakmailag komoly kontroll számára) felkérte, hogy készülő lemezének szövegeit közösen fésüljék át … amibe időközben belekerült egy-két saját dalszövege is.
Mérai Kata – aki folyamatosan forgat és az élete jelentős része a sorozatról szól, és nem utolsósorban
Mérai Kata – aki ma egy komoly óvodás kisfiú édesanyja, aki igyekszik minden szerelmet, küzdést és óvodai büntetést kellő humorral és odafigyeléssel felfogni. Hát így mutatnám be ma magamat.

Hogyan menedzseled a karrieredet és a családodat egyszerre? Milyen a sztármamák élete?

A sztármamákról nem tudnék nyilatkozni – gondolom, ugyanolyan elfoglalt az ő életük is, mint az enyém. Ugyanakkor hálás vagyok a sorsnak, hogy még így is több időt tudok szánni Bálintra, mint egy átlag anyuka. Ha van pár napom, vagy akár csak egy, amit szabaddá tudok tenni akár a hét közepén, akkor Bálint “szabadságon” van, legalábbis ő ezt mondja az oviban. Ilyenkor egész nap együtt vagyunk, játszunk, bújunk, olvasunk, rajzolunk, mesélünk és nagyokat beszélgetünk. Szerintem nincs is ennél fontosabb.

Milyen szempontok alapján választod/választottad gyermeked számára a bölcsit, ovit?

Az első szempont, ami alapján egyáltalán nekiláttunk a választásnak, hogy közel legyen a lakásunkhoz. Ne azzal kezdjük a napot, hogy órákon át utaztatjuk a még félálomban darvadozó gyerekünket, hogy még időben – gondolok itt a reggelire – beérjen a csoportba. Szerintem ez fontos. A következő, hogy milyen maga az óvoda, van-e saját játszótere, és mennyire forgalmas helyen található. Igaz, hogy a város közepén élünk, de ha lehet, ne feltétlenül a dugóban pöfögő autók füstjét szívja a gyerek, miközben szaladgál a társaival. Aztán jöttek az óvónénik. Fontos volt, hogy Bálintnak szimpatikusak legyenek. Minden óvodalátogatás alkalmával elvittük magunkkal, és pontosan tudta, hogy arra vagyunk kíváncsiak: mit szól a helyhez, a játékokhoz, a csoportszobához – és nem utolsósorban az óvónénikhez.

Mennyire és mikortól szabad terhelni a gyerekeket különórával?

Nem tudom, hogy mikortól lehetne terhelni, vagy hogy egyáltalán mennyire veszi terhelésnek a gyerek a külön foglalkozásokat. Véleményem szerint ha valami nagyon érdekli, akkor úgyis csinálja, ha meg nem, akkor ha a fejed tetejére állsz, akkor sem lesz hajlandó közreműködni. Úgy gondolom,  nyugodtan lehet engedni; főleg, ha mondjuk az óvodai kis barátja is jár valamilyen plusz foglalkozásra. Bálintot, mivel még kicsi, nem igazán érdekli, hogy ki hova megy. Neki egyelőre az óvónénik jelentik a biztonságot, a hetente egy alkalommal megjelenő felnőttek még nem tudják elnyerni a bizalmát. De ha szeretne menni, én engedném.

Jut-e családi programokra idő, ha igen, hol, merre töltitek?

Nemcsak hogy jut, de tudatosan figyelünk is rá: igenis legyenek közös családi programjaink. Fontos nekünk is és Bálintnak is. Sokat kirándulunk, de ha az idő nem engedi, hogy a szabadban legyünk, akkor sokat olvasunk, rajzolunk, gyurmázunk, vagy éppen megnézünk valami jó kis rajzfilmet. Ahhoz már elég nagy, hogy akár egy mozifilmet is képes legyen végignézni. Szoktunk bábszínházba menni, vagy játszóházba is.

A Felelős Szülők Iskolája mottója: Hogyan neveljünk BOLDOG gyerekeket? Te erre mit mondanál, mit tanácsolnál?

A gyereknek mindennél fontosabb a szeretet és az odafigyelés. Ezek talán frázisoknak tűnhetnek, de nem lehet az együtt el nem töltött időt játékokkal megvásárolni. Ne akarjuk elhalmozni a gyerekünket olyan dolgokkal, amikre semmi szüksége. Ne mi magunk kreáljuk gyerekeink vágyait és aztán vásároljuk meg horribilis összegekért – neki bőven elég lenne, ha leülnénk vele játszani. Fűzzünk tésztanyakláncot, ragasszunk terményképeket, vagy készítsünk só-liszt gyurmát. Az együtt töltött időt nem lehet megvásárolni, és soha nem tudjuk visszahozni az elmulasztott éveket.

Mesélj az új kezdeményezésedről: Építsünk szeretetvárost!

Van egy csoport a Facebookon, aminek én azt a nevet adtam, hogy “Összefogás a gyerekekért”. Nem túl fantáziadús, de annál átfogóbb. Pillanatnyilag ennek a csoportnak lenne az egyik kezdeményezése az “Építsünk szeretetvárost”-kampány, de egyelőre még csak a szellemi támogatókat szeretnénk ide meginvitálni. Kis csapatunk nagyon lelkes, és már most sok aktivistája van a csoportnak. Alapozásként szeretnénk minden olyan közösséget és eseményt megtalálni, majd  meghívni erre az oldalra, akik/amelyek gyerekekkel kapcsolatos tevékenységeket kezdeményeznek. Ez lehet rajzpályázat, zenei- vagy írói pályázat, bababörze, lisztérzékeny gyerekeknek recept, vagy épp a Felelős Szülők Iskolájának egy programja. Azt gondolom, kell egy olyan oldal, ami összefogja a lehetőségeket. Fontos szempont, hogy régiós vezetőket, aktivistákat találjak magam mellé, mivel az egész országot nem látom át egyedül. Pillanatnyilag én vagyok az iroda, és van egy barátnőm – szintén édesanya – , aki segít az oldal kezelésében, valamint már van néhány önkéntes segítőm, akik az ország különböző pontjain bevállalták a régiós vezetői szerepet. Hát itt tartunk. Az álmaim hatalmasak, de azt mondják: “merni kell nagyot álmodni”. Hiszem, hogy nekem sikerült.