Saját életmesénk adhatja a legtöbb önbizalmat

Saját életmesénk adhatja a legtöbb önbizalmat

Megjelent Junot Díaz érzékenyítő mesekönyve, a Szigetlakó: egy fantasztikus történet a képzeletről, a kötődésről, a családi összetartozás és a hagyománytisztelet fontosságáról. Arról, hogyan tartanak össze bennünket a közös emlékek, történetek, szokások, és az egymás iránt érzett tisztelet és szeretet.

Idilli kép, amikor a nagyszülők ölébe kucorodva csillogó szemmel és szívvel hallgatják az unokák a múlt meséit. Együtt esszük a karácsonyi halászlevet és előkerülnek a fotóalbumok… Az ünnep közeledtével talán nagyobb hangsúlyt és több időt szentelhetünk ennek a merengésnek, mely fontosabb, mint hinnénk.

Gyermekeink számára a legnagyobb ajándék az érzelmi biztonság és alkalmazkodóképesség, amihez az életmeséjük felfedezésére, közös megírására van szükség. Ehhez adhat nagy segítséget a december elején megjelent Junot Díaz Pulitzer- díjas író érzékenyítő mesekönyve, a Szigetlakó, mely különleges kalandozásra hívja a gyerekeket, felnőtteket egyaránt. A csodálatosan illusztrált életmese egy Dominikán született kislány, Lola történetén keresztül tanít minket a saját életmesénk megismerésére, a másság elfogadására, az emberi kapcsolatok fontosságára.

„Csak mert nem emlékszel egy helyre, nem jelenti azt, hogy nem él ott benned.”

Junot Díaz Szigetlakó című varázslatos könyvében megelevenednek azok a történetek, amelyeket egy kislány távoli, ismeretlen hazájáról hallott. A gyermek – aki ismereteit úgy színesítgeti, hogy faggatja a környezetét a múltról, figyel, érez, illatokat, hangokat raktároz magának a jövőbe – szeretné megismerni a gyökereit. Lola iskolájában mindenki máshonnan jött. Az ő iskolája a távoli helyek iskolája volt. Ezért aztán amikor Lola tanítónője azt kéri a gyerekektől, hogy mindenki rajzolja le, hogy honnan emigrált a családja, minden gyerek izgatottan néz a feladat elé. Kivéve Lolát. Ő nem emlékszik a Szigetre – még nagyon kicsi volt, amikor eljöttek. De a család és a barátok segítségével – és az ő emlékeik révén, melyek között bőven akadt vidám, fantasztikus, szívszorító és ijesztő – Lolát elképesztő utazásra repíti a képzelete, vissza a Szigetre. Nekiindul, kérdezősködik, és minden válasz alapján készít egy rajzot. Amint jobban megismeri a családja valódi történetét, Lola megérti abuelája által mondottak értelmét. „Csak mert nem emlékszel egy helyre, nem jelenti azt, hogy nem él ott benned.”

Önismeret, hagyományok, családi szokások megismerésen, játékosan már gyermekkorban is

„Mit tudnak a gyerekeink rólunk? A gyermekkorukról? Az őseikről? Fontosak-e a gyökerek, és ha igen, miért? Kellenek-e a hagyományok vagy szükségtelenek? Milyen eltérő szokások, kultúrák vannak, ami számunkra távoli, de neki az a természetes? A gyerek az, aki érzi, hogy szükség van rájuk. Talán nem is kell megértenie, csak ismernie. A gyökértelenség szegénnyé teszi, mert sokszor csak akkor érti meg a családját, saját magát, ha tudja ezeket. Meséljünk minél többet a gyerekeknek, nem csak azért mert fejleszti a szókincset és a fogalmazást, hanem mert ebből tudja felépíteni saját magát” – fogalmaz Tihanyi Rita, gyermekagykontroll oktató, magyar tanár.

A karácsony is bennünk él, de mindenkinél más, és amikor ezt a szót kimondjuk, azonnal megjelenik bennünk egy olyan kép, amely emlékeztet bennünket a múlt ünnepeire. Nem feltétlenül a vallási fogalom indít el bennünk egy jó érzést, hanem a hozzá kapcsolódó érzelmek, érzetek. Egy emlék, egy hang, egy helyszín. A bejgli illata, a szaloncukor édessége, a csillagszóró szikrázása, a meleg szoba illata. A szó: szeretet. Vagy éppen Radnóti Miklós elhíresült soráról – „s az iskolába menvén, a járda peremén,/hogy ne feleljek aznap, egy kőre léptem én” – beugrik egy emlékkép mindenkinek. Fontosak ezek, lényegesek a családi szokások, a kimondott és kimondatlan rítusok, hagyományok.

Mese és a lélek, avagy mentálhigiéné a családban és az iskolában

„A mai gyerekek másként működnek, mint régen, ezt nagyon sok esetben tapasztaljuk. A játék, a megfelelő vizuális inger, a mese, avagy a narratíva sokkal hangsúlyosabb, mint valaha. Ugyan sok gyerek a virtuális térben él, játszik, de ennek ellenére vagy épp ezért issza az emberi szót, a mesét, az ölelést, amit a mese, a művészet tud megadni. Miután megérinti egy film, egy mese üzenete, utána lehet kivezetni, mert tud mihez kapcsolódni. A Szigetlakó egy kiváló, értékes könyv, melyre építkezve, azt forgatva a szülők és a tanárok is fellebbenthetik a fátylat a családtörténetekről, a kultúrák közötti különbségekről is. Tág értelemben akár természetismeretet vagy néprajzot is lehet tanítani ezen könyv használatával. Egy azonban biztos: a színjátszó, drámapedagógiai foglalkozások alapeleme lesz. És ehhez csak annyi kell, hogy kezünkbe vegyük a könyvet, bekucorodjunk egy „bunkiba” a gyerkőcökkel, és hagyjuk hogy a mese betelepedjen a lelkünkbe és dolgozzon a mesevilág” – hangzik Tibenszky Moni Lisa, a Felelős Szülők Iskolája alapító-ügyvezetőjének véleménye.

Érzések, félelmek feldolgozása a mesével

„Mosolyt csalni egy gyermek arcára a legnagyobb öröm és kihívás, de néha a szomorúság és a bánat is megjelenik akár egy színpadi előadáson, vagy akár a kórházban, ahol bohócdoktorkodok hosszú évek óta. Nem baj, jöjjön, aminek jönnie kell, az ukulelémmel, a mesékkel, a közvetlen kapcsolattal olyan kapuk nyíltak meg a gyerekek és az én szívemben, amit soha nem gondoltam volna. Együtt éljük meg a betegséget, a félelmet, de a vidámságot is. Kimondjuk, megénekeljük, kinevetjük magunkat. Saját gyerekeim nevelésénél is azt vallom, minél többféle embert ismerjenek meg, találkozzanak más és más szituációkkal, dolgozzák ki a saját megoldási képletüket, én támogatom őket, de az önismeret és az érzelmek kifejezéséhez neki is sokat kell hozzátenni. Fantasztikus könyvnek érzem Díaz Szigetlakóját. A könyvet elsőként december 8-án, – a Cor Leonis Kiadó és a Felelős Szülők Iskolája felkérésére – a sajtó számára mutatunk be drámapedagógiai, játékos formában. Bízom benne, hogy ez az érzékenyítő mesefoglalkozás bejárja majd az ország iskoláit is” – fogalmaz Kárász Eszter, színész, bohócdoktor.

A kötődés, a közös történetek, a tisztelet ereje

A Szigetlakó egy fantasztikus történet a képzeletről, a kötődésről, a családi összetartozás és a hagyománytisztelet fontosságáról. Csodálatos mese arról, hogyan tartanak össze bennünket a közös emlékek, történetek, szokások, és az egymás iránt érzett tisztelet és szeretet. Több, mint egy karácsonyi ajándék, egy életre szóló mese, indíttatás a képzelet hatalmas birodalmának megismerésére, a kötelékek, hagyományok tiszteletére.

A Pulitzer-díjas és New York Times sikerlistás Junot Díaz lírai hangnemben megírt, és Leo Espinosa által gyönyörűen illusztrált könyve a kreativitás, különbözőség, és képzeletünk azon képességének dicsérete hogy összekötnek bennünket – a családunkkal, a múltunkkal, és önmagunkkal.

Információk a könyvről a kiadó oldalán: http://konyvaruhaz.corleonis.hu/