Meddig tanuljunk a gyerekkel?

Meddig tanuljunk a gyerekkel?

Megírtam a háziját, és hármast kaptam! – újságolja az anyuka a boltban. Vicces, de már volt ilyen, és lesz is, attól tartok. Vajon kell-e együtt tanulni a gyerekkel, vagy hagyjuk magára, majdcsak boldogul… De mi van akkor, ha belebukik? És elveszti a kedvét?

Amikor én kislány voltam, akkor sem volt könnyű az iskola. Ugyanúgy, mint a mostani gyerekek, én is azt gondoltam, hogy a felnőtteknek ezerszer könnyebb dolguk van, mint nekem, hiszen nekik nem kell tanulniuk. Aztán jött az „ez minek, az minek” időszak, amikor úgy döntöttem, hogy felesleges dolgokkal akarnak terhelni, amire soha nem lesz szükségem. Hogy ez így lett-e, arról még azért nem tudok érdemben nyilatkozni, mert még nem vagyok elég öreg hozzá. Tudom, hogy bármikor lehet.

Az biztos, hogy vannak dolgok, amikre szeretettel és szívesen emlékszem vissza, például arra is, hogy az én anyukám is leült mellém az első évben, és keményen, következetesen, szeretetteljes szigorral igyekezett a napi rutinszerű feladataimat végrehajtatni. Ellenőrzött, kikérdezett, egyszóval tanított. Tanított a rendszerességre, a kötelességre, a rendre. A különbség annyi volt, hogy én délben, egy órakor már otthon voltam.

Tolerancia és türelem

Dr. Vekerdy Tamás szerint az iskola a gyerek dolga, és ez a mondat magában hordozza azt is, hogy a szülőnek a tűréshatárát nagyon ki kell tolnia. Hiszen előfordulhat, hogy a gyerek először otthon hagyja a tornacuccát, utána másodszor is, aztán harmadszor. Mindannyiszor megkapja a beírását, mert rendetlen volt, de talán negyedszerre megtanulja. És ezzel együtt azt is, hogy mindez az ő felelőssége. A kérdés, hogyha ezt a szülő tolerálja, és mindannyiszor csak rákérdez, attól még az iskola hogy áll ezekhez a dolgokhoz?

Megírtuk a házit, aztán tanultunk

Mostanában azonban valahogy elharapództak a dolgok. Nem egyszer hallom: „megcsináltuk a házit.” »-tuk«?

De megvan a válasz is.

Nézzük, mi történik akkor, ha a gyerekre bízzuk? Akkor nincsen kész a házi feladat. Ennek a hiányosságnak számtalan oka lehet.

1. Túl sok házi feladatot kapott. Hazajön az iskolából, fáradt, pihenni szeretne. Persze anya is hasonlóan érez, de a kötelesség, ugye, az kötelesség.
2. Nem sikerült felkelteni az érdeklődését az adott tananyag iránt, amiből leckét kellene írni. Unja, feleslegesnek érzi. Hm.
3. Múltkor nagyon igyekezett, de rosszul sikerült. A tanára letorkollta, a többiek kinevették. Akkor meg minek?
4. Van más, ami sokkal jobban érdekli. Például az az app, amit múltkor az osztálytársa telefonján látott az egyik szünetben. És ez teljesen rendben is van.

És sorolhatnám. Mindben az a közös, hogy bármi érdekesebb, mint a lecke. A kötelességtudó anyuka – hogy ne kerüljön szorult helyzetbe a gyermeke – odaül a gyerek mellé, vagy egyéb esetben egyszerűen megcsinálja helyette a házit. És heherészik, amikor le is osztályozzák… Félkomoly grimasszal újságolja, hogy a fogalmazására, amit a gyerek helyett ő írt meg, hármast kapott.

A gyerek terhelhető

De nem mindegy, mivel. Ha olyan feladatot kap, amit élvez, akkor szívesen elbíbelődik vele órákig. A szülőnek is szüksége van lazításra és a gyereknek is. Az alsó tagozatban – most már, hogy egész nap iskolában kell lenni – teljesen indokolatlan a házi feladat feladása. Felső tagozatban pedig olyan feladatokat kell adni, amelyet szívesen elvégeznek, megtanulnak. Rendhagyó módon interneten, telefonon, okoskütyükkel elvégezhető leckéket. Olyanokat, amelyeket élveznek, mert akkor biztos, hogy meg fogják csinálni. Balatoni József, az ország kedvelt celeb töritanára arról számolt be, hogy amikor a Facebookon keresztül intézendő feladatokat adott a gyerekeknek, akkor mindenki megcsinálta. Azért ezen érdemes elgondolkodni.

Cél és terv

Ha a tanulásnak van célja – méghozzá értelmes, elérhető cél –, akkor már csak a hozzá vezető utat kell megtervezni. A terv legyen igazán reális, kivitelezhető időterv, és legyen tétje. Használhasson képernyőt hozzá, kutakodhasson a neten. Legyen heti terv, napi terv, ahol rögzítse, mikor milyen elfoglaltságai vannak, és ezek mellett mennyi ideje marad a tanulásra. Ezt az időt kell felhasználni úgy, hogy a lecke elkészüljön, és szabadidő is maradhasson.

A szabadidő kedve szerinti eltöltése elég motiváló erő ahhoz, hogy belehúzzon fittyet hányva az addigi beidegződéseknek, és elinduljon az önállósodás útján. Ha az idő nem elég, akkor más napok rendelkezésre álló tanulási idejéből kell átcsoportosítani. És ha még ez sem megy, és így is túl sok a feladat, akkor már a pedagógussal kell egyeztetni, vagy azt átgondolni, hány szakkörre jár és egyéb iskolán kívüli tevékenységgel foglalkozik a gyerkőc.

Egyvalami egészen biztos: ha kellő bizalommal tud fordulni hozzánk a gyerek, akkor meg fogja érteni azt is, hogy a feladatainak az elvégzése az ő dolga. Most és később is. Egész életében.