Korai fejlesztés, már óvodás korban

Korai fejlesztés, már óvodás korban

Mit tehet a szülő, ha arra gyanakszik, hogy gyermeke fejlődése nem a megfelelő ütemben halad? Megelőzhetők az általában csak az iskolában diagnosztizált disz-es részképességzavarok? Mik a figyelmeztető jelek? Hova lehet és kell-e egyáltalán fordulni óvodás korban?

Szinte népbetegségnek számítanak napjainkban a különböző disz-es (diszlexia, diszgráfia, diszkalkulia) állapotok, melyeket többnyire az iskola első néhány osztályában állapítanak meg a legtöbb érintett gyereknél. De mit tehet egy szülő, ha felmerül benne a gyanú, hogy a gyereke fejlődésével nincsen minden rendben? A TanTrend cikkéből idézünk.

Beszéljünk az óvónővel

Mielőtt óvodába kerül egy gyerek, addig a szülője sok mindent tud róla. Látja a fejlődési ívét, látja a finommotoros készségek kialakulását, a beszédfejlődést, az egyszerűbb és összetettebb mozgások végrehajtását, a társas, vagy szociális készségek kialakulását, egyáltalán egy konkrét összetett képe van a gyerekéről. Azonban onnantól kezdve, hogy a gyerek bekerül az óvodai környezetbe, az idejének jelentős részét nem otthon, szerencsés esetben védelmező és elfogadó környezetben tölti, hanem meg kell küzdenie az óvoda által felállított szabályokkal, a többi gyerekkel. Kapcsolatokat kell kialakítania, meg kell tanulnia, hogyan alkalmazkodjon a többi emberhez, és mindeközben persze azt is elvárjuk, hogy fejlődjön testileg és értelmileg egyaránt.

A bökkenő ott van, hogy innentől, jobb esetben három éves kortól kezdve (most nem kitérve azokra a gyerekekre, akik például egy éves koruktól kezdve bölcsődébe kell, hogy járjanak) a szülők nehezebben tudják felmérni, hogy mi történik a gyerekükkel. Főleg akkor, ha arra a kérdésre, hogy mi volt az oviban, a válasz az, hogy semmi.

Fogadóóra!

Talán sokan nem tudják, de van lehetőség arra, hogy fogadóórát kérjünk az óvónőktől, akiknek munkaköri leírásukban szerepel, hogy erre biztosítaniuk szükséges a megfelelő időt, és tájékoztatniuk kell a szülőket gyerekük fejlődéséről.

• Kérdezzük meg, hogyan viselkedik gyerekünk a társaival,
• kérdezzük meg, hogyan játszik,
• mennyire tűri a kudarcot,
• mennyire ügyes a finommotoros mozgásokban,
• bevonható-e a közös foglalkozásokba,
• mennyire szófogadó egy idegen környezetben és így tovább.

Minden óvoda kell, hogy rendelkezzen továbbá fejlesztő pedagógussal, pedagógiai asszisztenssel, logopédussal, jobb esetben óvoda pszichológussal is, akik mind a segítségünkre lehetnek, ha az óvónők véleménye, vagy a saját megfigyelésünk alapján úgy gondoljuk, hogy a gyerekünk fejlesztésre szorul.

Miért ilyen korán?

„Miért kellene már ilyen korán efféle dolgokkal foglalkozni?”, „majd az iskola rendbe rakja, amit rendbe kell rakni”, „minek kínozzam a három évesemet tornákkal, gyakorlatokkal?”, „a gyerekem nem hülye, minek vigyem pszichológushoz?”.

Akár ilyen gondolatok is megfordulhatnak sok szülő fejében, ha a korai fejlesztésről van szó. Érdemes azonban belegondolni abba, hogy ha egy babának például megkésett a mozgásfejlődése, vagy kimaradt egy mozgásfejlődési szakasz, netán megkésett beszédfejlődésről is beszélhetünk, akkor nagyobb esélye van arra, hogy ha nem fejlesztjük a képességeit idejekorán, akkor iskoláskorában kaphatunk a fejünkhöz, az érthetetlen, sorozatos tanulási kudarcok után, amikor kimondják az ítéletet fölötte: diszlexiás. Vagy diszgráfiás. Vagy mind a kettő egyszerre.

Sok mindenre mondják: nem lehet elég korán kezdeni – és ez a korai fejlesztésre is igaz. Ha felmerül bennünk a gondolat, hogy „valami nem stimmel gyerekünkkel”, akkor a legjobb, amit tehetünk, hogy elvisszük egy vizsgálatra, állapotfelmérésre a helyi pedagógiai szakszolgálathoz.

A cikk folytatása (miért forduljunk a pedagógiai szakszolgálatokhoz; hogyan lehet legyőzni a szülői elfogultságot stb.) a TanTrend oldalán olvasható.