Ha nagyon más a szülő és a gyerek személyisége

Ha nagyon más a szülő és a gyerek személyisége

A családi harmónia nem magától jön létre, meg kell érte dolgozni. Néha könnyebb, néha nehezebb, és attól, hogy egyszer összejött, nem biztos, hogy a jövőben is össze fog jönni. De még ha a gyerekek nem a szülők klónjai, és ha a közös halmaz kicsi is, értő odafigyeléssel megtalálható és megőrizhető a harmónia. Ha nagyon más a szülő és a gyerek személyisége…, akkor is.

Szél Dávid pszichológus írását a HVG oldalán olvastuk.

Családi körforgás: a szülő és a gyerek személyisége

Mi van, ha a szülő és a gyerekek nem illeszkednek egymáshoz? És hát senki se ringassa magát fényes illúziókba, mindez nem csak kisgyerekek mellett merül fel. Kamaszokkal éppúgy előfordulhat, aminek viszont lehetnek előzményei már a kisgyerekkori viszonyulások között is.

Ahhoz, hogy közelebb jussunk a kérdés megválaszolásához, pszichológusok megpróbálták vizsgálni, mik lehetnek az emberi viselkedést befolyásoló örökletes, genetikai tényezők. Nem tudjuk ugyanis, milyen lesz az a vegyület, amely létrejön két vagy több ember, helyzet, reakció találkozásakor – de hátha van valami, amivel lehet számolni.

Az egyik ilyen, az 1950-es évek végén indult vizsgálat (New York Longitudinal Study, NYLS) olyan népszerű lett, hogy központi kifejezése legalább annyira beette magát a köztudatba, mint Freud tudattalanja. Ez a kifejezés a temperamentum, amely a definíciója szerint „időben tartós, különféle helyzetekre adott következetes egyéni válaszmódokat” takar. A kutatás során arra kérték a szülőket, hogy gyerekük születését követően egészen felnőttkorukig előre meghatározott időközönként töltsenek ki a gyerekük viselkedésére vonatkozó kérdőíveket.

Háromféle temperamentum

Az elemzett adatokból három temperamentumkategóriát azonosítottak, melyek már csecsemőkorban tapasztalhatók voltak.

Az eredmények szerint a csecsemők 40 százaléka könnyű temperamentumúnak bizonyult, ők játékosak voltak, készségesen alkalmazkodtak az új helyzetekhez. Tíz százalék nehéz temperamentumú volt, ők ingerlékenyen, új helyzetekre hevesen és negatívan reagáltak; a csecsemők 15 százaléka pedig lassan bemelegedő, visszahúzódó, nehezen alkalmazkodó volt. (A vizsgálat 35 százaléknyi gyereket nem tudott kategorizálni, ami azért némiképp megkérdőjelezi a hitelességet, ezzel együtt Alexander Thomas és Stella Chess amerikai pszichiáter házaspár vizsgálata mind a mai napig relevánsnak számít).

Mintaként működünk

Még ha elfogadjuk is a temperamentum genetikai meghatározottságát, azt nem tudhatjuk előre, hogy a szocializáció, az élet, a környezeti hatások során ezekkel a veleszületett adottságokkal mi történik. Éppen ezért nagyon fontos az illeszkedés jósága (goodness of fit) nemcsak a szülő-gyerek, de később a baráti és párkapcsolatok működőképessé tételében is.

Ha a szülők például érzékenyen kezelik nehéz gyerekük új helyzetekre adott reakcióit (és nem akadnak ki a gyerekük kiakadásán), akkor a nehéz gyerek idővel megtanulhatja kezelni az indulatait. A szülői reakciók ugyanis mintaként funkcionálnak, tehát a gyerek azt fogja legitim válasznak gondolni, amit a szüleitől is lát. Ha pedig tőlük sértődést, haragot lát, akkor ő, ha nem is tudatosan, de okkal fogja fenntartani nehéz temperamentumát.

Milyen az optimális illeszkedés? A teljes cikket a hvg.hu-n ajánljuk elolvasásra.