Tarr Bence László: Spirituális Gyereknevelés – 1. rész

Tarr Bence László: Spirituális Gyereknevelés – 1. rész

Meditáljon-e a gyerekem? Végezzen-e lelki-gyakorlatot, imádkozzon-e Istenhez? Mondjuk-e, hogy van mennyország és pokol, jó és rossz, túlvilági jutalom és büntetés? Beszéljünk-e neki szellemekről, ufókról, ördögökről és angyalokról, manókról és tündérekről, Mikulásról és Jézuskáról? Próbáljunk-e vele telepatikus, prekognitív, pszichokinetikus játékokat? Ismertessük-e meg egyáltalán bármilyen alternatív világképpel, vagy hagyjuk, hogy a hivatalos természettudományos világkép hírnökei, nevelőnők, tanítók, tanárok, beleneveljék a hétköznapi világlátásba gyermekünk? És ha hagyjuk, milyen mértékben, és milyen előnyökkel és hátrányokkal jár mindez?

Lélektársammal és feleségemmel, Modi-val, aki klinikai gyermek-szakpszichológus, három gyermeket nevelünk: két fiút, Norbit (7) és Bálintot (4) és egy kislányt, Csillát (3). Induló cikksorozatunkkal azt tervezzük, hogy saját hitbéli meggyőződésünket és gyermeknevelési tapasztalatainkat osztjuk meg egy szélesebb olvasóközönséggel, hogy mit tehet és mit nem egy szülőpár, amikor gyermekeit spirituális szellemben kívánja felnevelni. Azaz igyekszik a hétköznapinak mondható, anyagi világ értékein túl, egy mélyebb, szellemi értékeket rejtő világ képét felmutatni gyermekeinek, hogy ha azok fogékonynak mutatkoznak rá, saját akaratukból lehetőséget kapjanak ezen értékek bensővé tételére.

Cikksorozatunk egy éven át tárja fel a lélek fejlődését, utazását a születés előtti kortól, a kora- és későgyermekkoron át az öregkorig és meghalásig, számba véve mindazokat a kényes témákat, amelyeket a legtöbb gyakorló szülő, tudatlanságában inkább elkerül, vagy elrejt gyermekei elől, mert maga sem ismeri vagy tudja a választ ezekre: honnan jövünk, miért vagyunk itt, mi lesz azzal aki meghal? Sok szülőnek jelent komoly gondot, hogy ilyenkor mit mondhat. Ezen válaszok keresése késztet bennünket is tapasztalataink megosztására. Egyáltalán nem állítjuk, hogy minden gyermeknevelési kérdésre tudjuk a választ, de azt igen, hogy tudásunk legjavát közzé téve dolgozzuk fel a felvetett témákat.

1. Fogantatás, várandóság, születés

Az új élet, nem a születéssel, hanem a vággyal keletkezik. Azzal a kívánsággal, hogy egy pár gyermeket szeretne. Tudatosan vagy öntudatlanul, határozottan vagy határozatlanul, de a vágyik rá. A lélek vágya, hogy a másikban kiteljesedve, azt teljesen magáévá téve, befogadva létrehozzon valamit, ami a rész helyett egész, a hiány helyett a teljesség. Ami nagyobb önmagánál. Ahogy a számisztika tanítja: az egy meg egy valójában három, mert nemcsak a kettő összege, hanem a kettő eredőjéből születő új egy is. Amikor egy pár úgy dönt, hogy gyermeket szeretne, fontos hogy lélekben elfogadja a gondolatot: nem önmagát teremti újra, nem önmaga mását készíti el! Hanem egy új embert kelt életre, aki nem ő. Mégis milyen érdekes, hogy az emberek többsége már a szülőszobán önmaga képmását keresi az újszülöttben. Dacos akarattal bizonygatja, mennyire apja, nagyapja, anyja vagy nagyanyja az újszülött. És persze mondhatjuk, hogy ez egy öntudatlan benső etológiai program, amely az utódlás és a saját genetikai állomány továbbörökítésének állati kényszeréből fakad, valójában az akaratos egoista modern ember tulajdonlási vágyából fakad. Abból, hogy a gyermeket saját tulajdonnak látja és akarja, a születés első pillanatától fogva.

A cikk szerzője, előadónk: Tarr Bence László, filozófus, kulturális antropológus