Tarr Bence László: Spirituális Gyereknevelés – 4. rész: A táplálás és táplálkozás spirituális gyakorlata

Tarr Bence László: Spirituális Gyereknevelés – 4. rész: A táplálás és táplálkozás spirituális gyakorlata

Mikor egy gyermek világra jön, a legtöbb szülő elgondolkodik azon milyen “szellemben” fogja nevelni gyermekét. Ha tudatosan áll a gyermeknevelés kérdéséhez, olyan kérdések foglalkoztatják, vajon árt vagy használ ha több nyelven beszélünk a gyerekhez, serkenti-e az értelmi képességeket ha komolyzenét hallgattatunk vele, hogyan fejleszti mozgáskoordinációját a tücsök-zene, kell-e és ha igen mikor csecsemőúszásra vinni, stb. És míg ezek valóban nagyon fontos kérdések lehetnek, gyakran a legfontosabb alappal, a táplálással nem foglalkoznak megfelelő módon a szülők. Pedig minden kérdésnél fontosabb kérdés ez. És bármilyen furcsa a spirituális gyermeknevelés sem ott kezdődik, hogy mantrázni vagy meditálni tanítom a gyermekeimet, hanem itt: a táplálásnál.

Talán köztudott, hogy minden ember lelki és értelmi fejlődését soha nem látott mértékben határozza meg az első három év, amely világrajövetelét követi. Ebben a három évben dől el, hogy a gyermek mennyire lesz nyitott az újdonságok felfedezésére, mennyire lesz kockázatkerülő, mennyit lesz képes később “felnőttként” befogadni a Világból. Ezért szó szerint kritikus, hogy a szülők milyen szemlélettel segítik gyermeküket a Világ felfedezésében, hiszen valóban itt fektetődnek le a gyermek világképének alapjai, amelyek sorsdöntő módon határozzák majd meg felnőttként is a Valóságról alkotott képét.
Eric Berne, drámai kifejezéssel élve, egyszerűen sorskönyvnek nevezi azt a hatás-együttest, amelyet egy gyermek élete első korszakában elszenved, utalva arra, hogy az itt szerzett lelki benyomások valóban egy egész élet útját, az ember sorsát is meghatározzák. A szülői minták sorsdöntő módon írják meg, hogy a gyermek később hogyan épít kapcsolatokat, milyen helyzetekben érzi biztonságban magát, és hogy általában milyen attitűddel közelít a világ dolgaihoz. Korántsem túlzás, hogy az emberi viselkedés alapjai ebben a kritikus korban dőlnek el. És ami talán még drámaibb tény: a valódi alapokat nem a szavak fektetik le, nem a verbális kommunikáció, hanem ami a szavak világa előtt keletkezik. A szavak többnyire csak megerősítik és végleg rögzítik azokat a primér benyomásokat amik a lehető legkorábbi szakaszban lefektetésre kerültek.

A szavak előtti világ: a táplálék világa

Nincs is egyetemesebb jelképe a szeretet legmagasabb fokának, mint a gyermekét szoptató anyaistennő. Ez, az úgynevezett “galaktotropusza” ábrázolás, a legelterjedtebb jelképe az isteni gondoskodásnak, az égi tápláléknak, átvittebb értelemben az isteni adománynak. Nem is véletlen, hogy a hét szabad művészet közül, a filozófia jelképe is ez. A feltétlen önátadó szeretet ilyen nagyon gyakorlatias megnyilvánulása miatt válik a szoptató fiatal nő, a keresztény Egyházat és a felebaráti szeretetet jelképező ‘Caritas Romana’ elnevezésű ábrázolás főszereplőjévé is. A szoptatás, az anyai gondoskodás és védelem legkézzelfoghatóbb megnyilvánulása, és azon felül amit a biztonságos kötődésről szóló elméletek vallanak róla, – hogy az anya és gyermeke közötti tartós és mély kapcsolat elengedhetetlen feltétele – százszorta mélyebb értelmet is hordoz.

A csecsemőkor, a szavak előtti kommunikáció színtere. Soha jobban nem tapasztalható és ragadható meg, a szavakon túli párbeszéd teljesen kézzelfogható ténye, mint ebben az időszakban; mikor anya és gyermeke között olyan erős a lelki összhang, hogy egyetlen pillantásból, lélegzetvételből az anya tudja, gyermeke mit érez és mit ‘gondol’. A csecsemő táplálása, legyen az anyatejjel vagy bármi mással, ezért nem lehet technikai feladat; nem anyagcsere-folyamatokról szól, hanem az egymásért levés boldogságáról. A csecsemő ezen az úton indulhat el békés boldogságban az emberi világ felfedezése felé. Szavak nélkül, és ezáltal az értelem és fogalmi gondolkodás igája nélkül, pusztán a ‘táplálék’ útján válik számára valósággá a világ. „Brahman legmagasztosabb formája a táplálék” – állítja a védikus tanítás, és talán így nyer értelmet ez a kijelentés is. Ezért roppant felelősség, minden anya számára, hogy hogyan táplálja gyermekét. Azzal együtt, hogy ez sokszor nyilvánvalóan fáradságos, sohasem szabad, hogy terhes legyen. Az a gyermek, akinek táplálása anyja számára teher, a későbbiekben maga is teherré válhat; hajlamosabb lehet viselkedési problémákra, figyelemzavarra. Mert a legelső szavakon inneni üzenet, amit a táplálékkal magához vett, a gond és teher volt. Ezért gyermekünk születését követően, szó szerint figyelmünket, szenteljünk a csecsemők táplálására, mert szavak híján, ezen a csatornákon kapják az első evilági benyomásokat.

Idegen helyzetek és a biztonságos kötődés

Minden gyermek természetes hajlammal születik, amely arra ösztönzi őt, hogy a világot felfedezze. Egy újszülött számára a világ csupa ismeretlen, csupa úgynevezett “idegen helyzet”, amelynek felfedezése egyszerre lehet a végtelen öröm és izgalom, vagy végtelen szorongás és félelem, annak megfelelően milyen felfedezővágy alakul ki a gyermekben. Az “explorációs” hajlamot drámai módon erősítheti, vagy gyengítheti a korai anya-gyermek kapcsolat. Amennyiben az édesanya és gyermeke között nem alakul ki biztonságos kötődés, például mert az anya, idő előtt elválasztja magától gyermekét és például nem szoptatja, vagy gondozza elegendő ideig, a gyermek félénk és ‘anyás’ lesz korai korszakában, a világot csak “anyja szoknyája mellől” lesz kész felfedezni. Hogy mennyi ez az elegendő idő, az erősen gyermek-függő, és minden újszülöttnél más és más. Van aki már három-négy hónaposan kész leválni anyjáról, van akinek ehhez akár 1-2 év is kell.

Ebben a kérdésben kritikus, hogy az anya ne saját igényire és (gyakran vélt) félelmeire hallgasson, hanem figyelje, gyermeke mikor kész például az ízek felfedezésére. Általában a pusztán anyatejjel táplálkozó gyermekek úgy fél éves korukban kezdik igényelni a vegyes táplálást, az ízek világának felfedezését, míg a tápszeres babák általában egy-két hónappal korábban. Az ízek, az ind fogalommal jelölt “raszák” nyitják meg a világ felfedezésének kapuját egy gyermek előtt. Bármilyen furcsa, a gyermek szájon át ismeri meg a világot, és akár közel 4 éves korig mindent hajlamos a szájába venni és megízlelni, hogy arról pontos ismeretet szerezzen. Ebben a korai szakaszban lehet érdekes, hogy az ízek milyen világával ismerkedik meg a gyermek, és a későbbi széleskörű világlátás szempontjából ebben megint kritikus lehet, hogy a szülő igyekszik-e a lehető legtöbbféle ízzel megismertetni gyermekét. Nincs válogatós gyermek – csak válogatós szülő. A gyermek valóban mindenevő, és kész mindent kritika és előítélet nélkül befogadni megkóstolni, magáévá tenni. “Az vagy amit megeszel.” – mondja egy régi indiai tanítás. Ez arra is utal, hogy a táplálék, amit egy gyermek magához vesz egyben ‘információ’ is, ami a világ egy meghatározott rezgésszámát hordozza. Ez a kód vésődik bele az újszülött szervezetébe, hogy meghatározott módon hangolja majd rá a bizonyos típusú tapasztalatok befogadására.

Ebben megint fontos szerepe lehet annak a spirituális alaptételnek, hogy a szülő van a gyermekért, és nem fordítva. Egy húsfogyasztó szülőpárnak könnyen születhet olyan gyermeke, aki nem kívánja a hús-alapú táplálékot, és már kisgyermekkorban ösztönösen a vegetáriánus táplálkozást választja. De adódhat ez pontosan fordítva is. Sem az első, sem a második esetben nincs joga egy szülőpárnak a gyermeke helyett dönteni. Ugyanis a gyermek mindig pontosan azt kívánja, amire szüksége van szervezetének, és amelyre energetikai szempontból is rá van hangolódva.

Ezért ha a lehető legjobbat akarjuk tenni gyermekünkkel, szenteljünk időt és figyelmet arra milyen módon és mivel tápláljuk gyermekünket. Nincs annál metafizikai értelembe véve halottabb dolog, mint amikor evés közben a gyermek tévét néz, vagy figyelme a táplálkozásról külső ingerek hatására kényszerű módon másra terelődik. Figyeljünk arra, hogy gyermekeink evés közben az ételre és annak ízeire figyeljenek. Befogadják annak “aromáját”, ízvilágát, és ezáltal energiáját. A kisgyermekkorban a gyermekek ösztönösen is a táplálék energiáját fogyasztják el a puszta kalóriák helyett, és ebben körülbelül két-három éves korban olyan mesterekké válnak, hogy akár egy bögre kakaóval készek eltelni egy napra. A legtöbb szülő ilyenkor kétségbe esik, hogy gyermeke nem eszik “eleget”. Pedig mennyiségileg rendkívül kevés is rengeteg lehet, ha megtanuljuk azt a maga teljességével elfogyasztani. Ezért ne aggódjunk, ha gyermekünk keveset eszik, táplálékát így is magáévá teszi, mert az ételt a maga teljességében fogyassza el – ha hagyjuk… hagyjuk hát!

A cikk szerzője előadónk, Tarr Bence László

Illusztráció: Alex Grey