Óvoda-iskola átmenet
A gyermekek iskolai nevelésre-oktatásra felkészítését, előkészítését az óvoda végzi. Az óvoda hároméves kortól a tankötelezettség kezdetéig nevelő intézmény.
Ebben a fejlődési periódusban központi jelentősége van a játéknak, amely az egyéni tapasztalatok feldolgozásának, az ismeretszerzésnek is fontos forrása. A gyermek a játékhelyzetekben tájékozódik, felméri saját képességeit és lehetőségeit, a másokkal való együttműködés határait és szabadságát. A játék erőfeszítést is jelent, valóságos és fantáziaszintű élmények átrendezését, harmóniát, rendet vagy rendetlenséget, ellentmondásokat. A játék hátterében megismerhetővé válik önmaga, a tárgyi világ és az emberi kapcsolatok bonyolult összefüggései. A játékhoz belső indítékra van szüksége: kíváncsiságra, élményekre, kezdeményezésre és szabadságra.
Olyan külső feltételek kellenek, amelyek biztonságot nyújtanak, mozgásteret adnak az egyénileg eltérő ütemben fejlődő gyermek aktivitásához. Az az óvoda, ahol a nevelési program a gyerek viszonylag egyéni játékszükségletét is szolgálja, és tiszteletben tartja a játszó gyermeket, sokféleképpen segítheti tapasztalatszerzését, a világ megismerését, az emberi együttműködés formáinak megtanulását. Talán az emberi tanulás legfontosabb elemei: az egymásnak átadható tudás, az együttműködés, az együttes cselekvés.
Az óvodáskor-kisgyermekkor elmúlását testi, fiziológiai, pszichés fejlődési törvényszerűségek bekövetkezése jelzi. Megváltoznak a kisgyerekes testarányok, a törzs és a végtagok viszonylag megnyúlnak, eltűnik a pocak és a gömbölyűbb kisgyerekes megformáltság, megszűnik a fej viszonylagos nagysága a testhez képest.
Ezzel körülbelül egyidejűleg megindul és mind intenzívebbé válik a fogváltás. Mindezek közben a központi idegrendszerben is jelentős változások zajlanak le. A kisgyermekkori impulzivitás – az egyik pillanatban sír vagy dühöng, a másikban nevet – szűnik, a gátló folyamatok lépnek előtérbe. Ezzel függ össze az is, hogy míg eddig a figyelem nagy intenzitású volt ugyan, de könnyen elterelhető, addig most a figyelem viszonylag felszínesebbé válik, de akaratlagosan irányíthatóvá lesz.
Ez kettőt jelent:
- a gyerek tud arra figyelni, amire akar, amire szándéka irányul;
- meg tudja tartani figyelmét az adott tárgynál, kisebb-nagyobb elterelő ingerek ellenére.
Természetesen e szándékos, akaratlagos figyelem időbeli terjedelme csak fokozatosan nő. 5-8-10 percről először 20-25 percre, majd még tovább. De ez utóbbi növekedés csak a hét-nyolc éves korforduló után következik be.
Pszichológiai vizsgálatok is megerősítik azt a régi tapasztalatot, hogy négy-öt éves kora körül a gyermek értelmi fejlődése egyfajta kisgyermekkori tetőpontot ér el. A következő „tetőzés” és ezzel minőségi változás a gondolkodásban a nyolc-kilencedik életév között következik be.
A négy-öt év körüli „érettség” nem jelent azonban iskolára való fejlettséget. Vagyis: a gyermek gondolkodásbeli felkészültsége elégséges lehet ugyan, de magatartásbeli érettsége általában még ebben az életkorban sem következett be. A gyerek nem tud – és nem is kell tudnia! – kitartóan monoton munkát végezni. Nincs feladattartása, nincs feladattudata. Az érdeklődése nagy intenzitású, de spontán, a szándékos figyelem még csak kialakulóban van.
Az impulzivitás még erős, a gátlóerő – egy rövid, öt év körüli intermezzo után (Gesell, 1946) – ismét gyengül, hogy aztán hét-nyolc éves korra felerősödjék. A gyermeknek az alakváltás időszaka előtt még kisgyerekesen sok és intenzív mozgásra van szüksége, bár pontosabb, ha úgy fogalmazunk: volna szüksége. A mozgásos játék ugyanis szabad levegőn, naponta 4-5 órát jelentene! Agyának aránylagos oxigénszükséglete (testsúlyához viszonyítva) sokszorosa a felnőttének. Ehhez az oxigénmennyiséghez csak szabad levegőn való intenzív, játékos mozgással tud hozzájutni. Ugyancsak kisgyerekes ekkor még az alvásigény.
Mindent összevéve a valódi változás ezekben a tényezőkben nem annyira a hatodik, mint inkább a hetedik életévre következik be. A hetedik évre nemcsak a finomkoordináció – a finommozgások pontos irányíthatósága – rendeződik, és éri el azt a szintet, ami az írás elsajátításához szükséges, hanem a szándékos figyelem kialakulásával egyidejűleg, mintegy a kortikális (agyi) érlelődés következtében egy sajátos igény mutatkozik: a gyerek meg akar tudni dolgokat a világról. Ezt a tudását természetesen jól kidolgozott kisgyermekkori tevékenységformákon, az utánzásos játékon keresztül kívánja kielégíteni. Iskolai életének kezdetén a gyerek utánozva tanul írni, olvasni, számolni. S ugyanígy, utánozva sajátítja el a magatartásformákat is.
A cikk szerzője: Vargáné Fónagy Erzsébet
Forrás: ovonok.hu