A sportpálya, mint biztonságos játszótér? – Sportszülők Akadémiája

A sportpálya, mint biztonságos játszótér? – Sportszülők Akadémiája

Amikor beiratod a gyerekedet edzésre, különórára, akkor eszedbe jut, hogy utána kellene nézned az edző munkamódszerének, az egyesület működési elveinek, ami a gyerekekkel való bánásmódot illeti? Az iskolai pedagógiai munkát lassan mindenki ellenőrzi, megkérdőjelezi. Kap egy rossz jegyet a gyereked, nem értesz vele egyet, kérdőre vonod a tanárt. Ám amikor ugyanazzal a gyerekkel üvölt az edző a pálya szélén, esetleg megalázza mások előtt egy versenyen, te egyetértesz, mert miért nem akarja jobban az a kölyök.

 

 

Ahogy az iskolában a poroszos nevelést ma már kinőttük, valahogy a sportban még mindig sok helyen működik a régi gyakorlat, és sokkal lassabban állunk át egy gyerekközpontúbb, lelkileg is élhetőbb munkamódszerre. Pedig ennek hiányát, az átalakulás fontosságát egyre többen ismerik fel.

Ki ne látott volna, a sporttól megcsömörlött, kiégett kamaszt, akinek elég volt? Vagy olyan edzőt, aki évek munkájával felépített egy csapatot, dolgozott a fiatal tehetségekkel, akik egy huszárvágással eligazoltak, átmentek egy másik egyesületbe, ezzel évek munkáját téve tönkre. A sport amennyire jó embereket nevelhet, annyira tehet is tönkre sportolót, edzőt egyaránt. Gyakran jut eszünkbe, hogy hova tűnt a sportból a sportszerűség? Ki védi meg őket, a gyereket, az edzőt? Erről is szólt a Sportszülők Akadémiája – A sportpálya a biztonságos játszótér című konferenciája a napokban. A rendezvénysorozat 6. alkalmán a gyermek- és szakembervédelem volt a fókuszban.

 

Gyermekvédelem a sportban

A gyermekvédelem a sportban összetett feladat, s bár a Sporttörvény az edzők részére kötelezővé tette, hogy évente részt vegyenek gyermekvédelmi ismeretek továbbképzésen, de ez mennyire hat a gyakorlatra már most? Egyáltalán milyen bántalmazások érhetik a gyermeket a sportpályán, az edzőteremben az edzésen, a versenyen, vagy az öltözőben? A bántalmazás formáiról a sportban Dóczi-Vámos Gabriella neveléstudományi szakértő beszélt, aki rögtön az elején felhívta a figyelmet arra, hogy a sportolóknak minden életkorban joguk van a biztonságos sportoláshoz, vagyis olyan sportkörnyezethez, amely tiszteletteljes, méltányos és mentes a sportolókkal szembeni nem véletlenszerű erőszak minden formájától.

 

Bántalmazás vagy konfliktus?

A bántalmazás tudatos és szándékos, rendszeresen ismétlődő agresszió valakivel szemben, aminek alapja a hatalmi egyensúlyhiány. A gyerek kiszolgáltatott, meg szeretne felelni az edzőnek, a szülőnek, bármi áron. A bántalmazás nem egyenlő a konfliktussal – hívta fel rá a figyelmet a szakértő, hiszen ez utóbbi alkalomszerű, nem célja a másik bántása. A konfliktusnak van egy kiinduló oka, és van megoldása, ahogy Dr. Bodnár Ilona szociológus is jelezte egy pedagógiai helyzetben történik, aminek van egy előzménye és van megoldása is. Szülőként érdemes megvizsgálni a helyzetet, hogy mi is történt valójában. A tényeket megismerve dönthetünk, hogy mit teszünk az adott helyzetben. Hogy értékeljük a történteket és jelezzük-e, mert úgy véljük bántalmazták a gyerekünket. Ennek viszont az a feltétele, hogy legyen olyan bizalmi kapcsolatunk a saját gyerekünkkel, hogy ha úgy érzi, valami bántó dolog érte, éri folyamatosan, azt elmesélje nekünk.

 

 

Kinek az akarata? A mérvadó nevelési stílus

Beszélgessünk a gyerekünkkel – javasolta legfontosabb tanácsként Kenyeres András coach, mentáltréner, aki a szülői és edzői kommunikáció a Z generációs sportolókkal címmel tartott előadást. Jogos a tanács, amikor a legfrissebb felmérések szerint is a naponta alig pár perc minőségi időt töltünk a gyerekeinkkel a nagy gondoskodás közepette. Érdemes átgondolni, hogy mennyire hagyjuk érvényesülni a sportoló akaratát. A Z generáció tagjai, vagyis az utánpótláskorú sportolók már nem működnek a tekintélyelvű rendszerekben. Ők felteszik a kérdést, hogy miért? A szülői, edzői akaratot ,,csak mert”- válaszokkal nem tudjuk átvinni. Ehelyett alkalmazzuk a mérvadó nevelési stílust – javasolja, ahol meghallgatjuk őket, odafigyelünk rájuk, de vannak határok és elvárások is. Ez lehet egy működőképes modell velük kapcsolatban.

 

Hol marad az öröm a sportban?

Az sem tesz jót a dolognak, hogy a mai világ a teljesítmény és eredmények kényszere alatt él és azt szenvedi el. Teljesíteni kell az iskolában, hozni kell az eredményeket a sportban, hiszen az egyesületek is versenyeznek, a sportolóik eredményei által. Képzeljük el azt a tizenéves fiatalt, akitől elvárjuk a jó jegyeket és azt is, hogy minden nap eddzen, a hétvégén versenyezzen. Ehhez utazzon, korán keljen és mindezt kezdje újra a következő hétfőn. Felnőttként mi bírnánk? Nem lenne elegünk időnként? Mikor jár szünnap, pihenő a fiatal sportolónak?

Igazságosak vagyunk akkor, amikor a szociológus szerint szülőként, és edzőként is az a feladatunk, hogy egy szerető, gondoskodó közeget hozzunk létre, ahol biztosítjuk a gyerek életkorának megfelelő fejlődés feltételeit, de nem engedjük pihenni? Ennek vajon nem része, hogy találkozzon a barátaival, vagy csak úgy feladatok nélkül létezzen egy napot és töltődjön?

 

 

A fiatal sportoló identitásának csak egy része az, hogy sportoló. Ez csak egy szelete (még ha nagyobb szelete is) a személyiségének. Ha fejlődésüket tartjuk szem előtt, akkor többek között az egészségük, oktatásuk, családi és társas kapcsolataik fejlődéséről is beszélünk. Ezt azért nem csak edzőként, de szülőként is nagyon egyszerűen felejtjük el a teljesítménykényszer alatt. Ám jó, ha néha emlékeztetjük egymást, hogy mindenkinek joga van egy harmonikus kiegyensúlyozott élethez, akkor is, ha sportoló.

A Sportszülők Akadémiájának rendezvénye kapcsán rendezett kerekasztal beszélgetésen a megoldandó feladatokon túl mégiscsak elhangzott az, hogy az élet és a gyakorlat is azt bizonyítja, hogy a gyermekek és fiatalok részére a legbiztonságosabb játszótér mégis a sportpálya. A sport rengeteget adhat egy fiatalnak.

 

Az edzők és szülők egyértelmű feladata a rájuk bízott sportolók testi, lelki fejlődésének elősegítése, fizikai és mentális egészségük megőrzése. Az edzők túlnyomó többsége elhívatottan végzi munkáját, és igyekszik megfelelni a kihívásoknak. A változás azért lassú, mert ehhez szembe kell mennünk a saját neveltetésünkkel, ahol a szülő, a tanár, az edző utasított, mi pedig cselekedtünk. Ám közben eltelt 30-40 év. A világ változott, mi viszont a régi minták alapján cselekszünk észrevétlenül is. Nem véletlen, hogy ilyen lassan és nehézkesen zajlik mindez. Ehhez nagyon sok tartalmas ehhez hasonló, alkalom kell. Cikkünk folytatása hamarosan olvasható, ahol a szükséges fizikai kontaktusról írunk majd a sportban, szintén az esemény kapcsán.