Október 25-én este Halloween az Állatkertben

Halloween az Állatkertben

Október 25-én este Halloween az Állatkertben

Idén is érdekes, izgalmas és borzongató programokkal készül a Budapesti Állatkert

Tűzvarázs, zombitánc, boszorkánykonyha, bátorságpróba, esti állatbemutatók, rémségek ösvénye, banyatanya, kreatív kézműveskedés, LED fényzsonglőr show, élőszobrok, arcfestés, borzongató előadások és még sok más érdekes program és élmény várja a látogatókat október 25-én este 18 órától 23 óráig.

 

Igaz, hogy a tulajdonképpeni mindenszentek előestéje csak néhány nappal későbbre esik, azonban a Budapesti Állatkertben már október 25-én, pénteken este megtartják a halloweent. Napközben az Állatkert az októberi hétköznapokon szokásos nyitvatartási rend szerint lesz nyitva, így 17 órakor bezár, 18 órakor pedig újra kinyit, már az állatkerti halloweenre érkező nagyközönség előtt. A programoknak valamivel 22 óra után lesz végük, a kert területén pedig 23 óráig tartózkodhatnak majd a látogatók.

Már a nyitás előtt is gólyalábasok várják az érkezőket a főbejáratnál, a kaput pedig személyesen Drakula tárja majd szélesre a látogatók előtt. A programok egy része állatos élményprogram lesz, az oroszlánfókák tréningjétől az elefántcsalád bemutatásán és a tevetalálkozón át egészen a merüléses cápaetetésig.

 

 

Az est során három alkalommal tartanak a denevérek világát megismertető élő bemutatót a Varázshegyben. Többféle tüzes produkció, tűzzsonglőr bemutató, LED fényzsonglőr show, sőt zombitánc is lesz, de rémkereső játékkal, halloweeni kézműveskedéssel, élőszobrokkal, mikromágiával, digitális karikatúra készítéssel, logikai asztallal és ördöglakatokkal, banyatanyával, boszorkánykonyhával, bátorságpróbával, ízeltlábú bemutatóval, óriáspókháló szövéssel, boszorkányos arcfestéssel és sok más érdekességgel is készülnek a szervezők. Az est során filmvetítéseket, illetve érdekes ismeretterjesztő előadásokat is tartanak.

Az állatkerti halloween részletes programja az Állatkert hivatalos weboldalán olvasható

 

  • Felelős Szülők Iskolája

Felelős Szülők Iskolája

A Felelős Szülők Iskolája 2010 óta működő aktív szakmai és civil közösség, mely keretén belül az ideális gyermeknevelésre, az „elég jól” működő családra és a felelős szülői attitűdre keressük a válaszokat.

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.