
Állatszeretet Ünnep és Nevelőszülők Napja az Állatkertben
Az alapító igazgató, Xántus János születésének 200. évfordulójáról is megemlékeznek
Pénteken, szombaton és vasárnap is sokféle programmal várja a nagyközönséget a Budapesti Állatkert, részben az állatok világnapjához, részben az intézmény alapító igazgatója, Xántus János születésének 200. évfordulója alkalmából. Pénteken és szombaton az Állatszeretet Ünnep eseményei miatt lesz érdemes ellátogatni az Állatkertbe, vasárnap pedig az Állatkerti Nevelőszülők Találkozóját rendezi meg az Állatkerti Alapítvány. Szombaton emellett az Állatkert alapításának korát és Xántus János munkásságát felidéző tematikus vezetéseket is tartanak.
Az állatok világnapját minden évben október 4-én ünnepli a világ: vagyis Assisi Szent Ferenc napján, akit hagyományosan az állatok védőszentjének tartanak. A jeles napról természetesen a Fővárosi Állat- és Növénykertben is megemlékeznek az október 3-tól 4-ig, azaz péntektől szombatig tartó Állatszeretet Fesztivállal, illetve az október 5-i, azaz vasárnapi Állatkerti Nevelőszülők Találkozójával.
Állatszeretet Ünnep (október 3-4.)
Az Állatkertben látható sok állat és növény, illetve a bemutatásukhoz kapcsolódó programok mellett az Állatszeretet Ünnep mindkét napján extra programokkal várják a közönséget a kert tíz különböző pontján. Lesz például fenntarthatósági játszóház a Magyar Környezeti Nevelési Egyesület jóvoltából, lesz méhészeti bemutató, élménypedagógiai állomás, és bemutatják az Állatkert vadállatmentő tevékenyégét is. A Herman Ottó Intézet állomásánál az év emlősével, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület standjánál pedig az év madarával és az év hüllőjével ismerkedhetnek az érdeklődők.
A „Rovardában” – a Magyar Rovartani Társaság és az Állatkert rovarászainak közös állomáshelyén – az ízeltlábúak világát lehet megismerni, a Magyar Természetjáró Szövetség standjánál pedig a természetjárásról lehet mindent megtudni. Szolnoki Ágnes illusztrátor a természetes illusztrációk világával ismerteti meg a közönséget, a Magyar Biológiai Társaság állomáshelyén pedig a talajlakó élőlények sokszínűségére lehet rácsodálkozni.
A fenti programok mellett szombaton kézműves állomás is lesz az állatkerti Zöldműhely munkatársaival, a Birdo Természetvédelmi Egyesület természetfotós standdal készül, és lesz denevéres állomás is a Bakonyi Denevérvédelmi Alapítvány szakembereivel. Ugyancsak a szombati napon négy ismeretterjesztő előadásra is sor kerül a Varázshegy Csillagterében: dr. Sós Endre, az Állatkert főigazgatója a vadállatmentésről, dr. Farkas Anna, a Herman Ottó Intézet természetvédelmi igazgatóhelyettese a magyar szöcskeegérről, Mirtse Áron, az Állatkert Ismeretterjesztő és Oktatási Osztályának munkatársa az őshonos állatfajtákról, Benyó András, a Varázshegy gyűjteményi vezetője pedig az ízeltlábúakról tart érdekes előadást.
A Xántus-megemlékezés közönségprogramjai (október 4.)
Kétszáz éve született Xántus János utazó, etnográfus, zoológus és állatkertész, aki egyúttal a Budapesti Állatkert alapítási eszméjének úttörője, és a kert megnyitáskori igazgatója is volt. A tulajdonképpeni évforduló vasárnapra esne, de a hivatalos megemlékezéseket már pénteken megtartják. A központi megemlékezés 11 órakor a Fiumei úti sírkertben, Xántus János síremlékénél lesz, 13 órakor pedig az Állatkertben álló szobrát is megkoszorúzzák.
A jeles évfordulóhoz kapcsolódóan két közönségprogramra is sor kerül: október 4-én, szombaton 11 órától a Fiumei úti sírkertben tart az Állatkert vezetett sétát a Nemzeti Örökség Intézetével közös szervezésben, melynek során az Állatkert szóvivője kalauzolja végig a résztvevőket az Állatkert alapításának történetén, bemutatva a Fiumei úti sírkertben nyugvó „alapító atyákat”, az épületek és a területbeosztás megtervezőit, valamint az első kertészeti tervek készítőjét. Ugyancsak szombaton, délután 2 órakor pedig magában az Állatkertben lesz tematikus séta, amelyen az intézmény alapításának korát és Xántus állatkerti tevékenységét idézik fel.
Állatkerti Nevelőszülők Találkozója (október 5.)
Vasárnap 9:30-kor az állatkerti Főkapu téren kezdődik az Állatkerti Nevelőszülők Találkozója, amelyet évente kétszer hirdetnek meg azok számára, akik a kert valamelyik lakóját jelképesen örökbe fogadták. Az őszi találkozó hagyományos időpontja az állatok világnapja, vagy ahhoz közel eső hétvégi nap szokott lenni.
Az állatkerti nevelőszülőket dr. Sós Endre, az Állatkert főigazgatója, illetve Montskó Éva, az Állatkerti Alapítvány elnöke köszönti. Az esemény díszvendége Solti Ádám színművész, Bendedúz, a vörös panda egyik örökbefogadója lesz. A találkozó résztvevőit tombolával és állomásjátékkal is várják, a legizgalmasabb programnak azonban a szülői értekezlet ígérkezik: az állatgondozók ilyenkor számolnak be a nevelőszülőknek a jelképesen örökbe fogadott állatok mindennapi életéről és esetleges csínytevéseiről is.
Forrás és képek: Fővárosi Állat- és Növénykert