A Budapesti Állatkertben is elkezdődött a tanév – Október 10-én nyílt napot tartanak a pedagógusoknak
Az oktatás, a környezeti nevelés éppen olyan fontos küldetése a Budapesti Állatkertnek, mint a természetvédelem. Éppen ezért az intézmény ebben a tanévben is belépési kedvezményekkel és változatos pedagógiai programkínálattal, tematikus sétákkal, csoportvezetésekkel, foglalkozásokkal, állatkerti Zöldműhellyel várja a tanulmányi csoportokkal érkező óvodásokat, illetve általános iskolás és középiskolás diákokat. A pedagógusok munkáját letölthető segédanyagokkal, konzultációs lehetőséggel, módszertani tréninggel is segítik. A pedagógiai kínálatot október 10-én nyílt napon mutatják be az érdeklődő tanároknak, tanítóknak és óvodapedagógusoknak.
Szeptember elsején nemcsak az iskolákban, hanem a Fővárosi Állat- és Növénykertben is elkezdődött a tanév. Persze nem az elefántok, zsiráfok és kenguruk ülnek be az iskolapadba, hanem a tanulmányi csoportokat, óvodásokat, általános iskolásokat és középiskolásokat várják gazdag zoopedagógiai kínálattal.
Zoopedagógia a Budapest Állatkertben
Az állatkertek jelentősége nemcsak abban áll, hogy természetközeli szabadidős programot kínálnak a nagyközönségnek, és hogy jelentős szerepet vállalnak a természetvédelemben, különösen a veszélyeztetett fajok megőrzésében. Az oktatás, a környezeti nevelés, a környezettudatos szemlélet formálása ugyancsak fontos küldetés az állatkertek számára! A Fővárosi Állat- és Növénykertben ez a célkitűzés már a megnyitás, azaz 1866 óta jelen van, de különösen az elmúlt hetven évben vált igazán kiterjedté, a szervezett zoopedagógiai munka ugyanis az 1950-es évek második felében indult meg az akkori főigazgató, Anghi Csaba kezdeményezésére.
Az állatkerti oktatás az élményalapú ismeretszerzés és az egyedülálló, több érzékszervre is ható szemléltetési lehetőségek miatt különösen hatékony. Ráadásul a Fővárosi Állat- és Növénykert a sok állatos, növényes és építészeti látnivaló miatt számos témakörhöz, tantárgyhoz és műveltségi területhez kapcsolódik, nemcsak a természettudományos tárgyakhoz.
A Budapesti Állatkert a most induló 2026/2027-es tanévre is igen összetett és változatos pedagógiai programkínálatot dolgozott ki. Ennek minden eleme igazodik a Nemzeti alaptantervhez és az Óvodai nevelés országos alapprogramjához, így azok könnyen beépíthetők az óvodák, az általános iskolák és a középiskolák pedagógiai munkájába. A program összeállítása során az Állatkert zoopedagógusai kiemelt figyelmet fordítottak az UNESCO fenntartható fejlődési céljainak közvetítésére is.

Tematikus séták, oktatótermi vizsgálódások, Zöldműhely
A zoopedagógiai kínálat egyik fontos részét képezik a különböző korosztályok igényeihez igazított tematikus séták 23 különféle témakörben. Van például az afrikai, az ázsiai, a dél-amerikai vagy az ausztrál élővilágot, az állatok mozgását, az Állatkert lakóinak napirendjét, az emlősállatok, a madarak, vagy épp a hüllők sokszínű világát, a vizek és vízpartok élőlényeit, a háziállatokat, a természet „találmányait”, az „állati” meseirodalmat, az evolúciós újításokat, a mérges állatokat, az állatok viselkedését, vagy éppen a tengerek élővilágát és ökológiai helyzetét bemutató tematikus séta is.
Az Állatkert kiválóan felszerelt oktatótermeiben érdekes vizsgálódásokra, előadásokra is van lehetőség a tanulmányi csoportok számára, például az állati érzékelés, a mikroszkopikus élőlények, az állatok és járványok vagy éppen a felelős állattartás témakörében. Szerveznek pályaorientációs foglalkozásokat és feladatlapos programokat is.
Az állatkerti Zöldműhelyben tematikus kézműves foglalkozásokat tartanak, amelyek során a gyerekek az alkotás örömét és szabadságát megtapasztalva, változatos technikákat megismerve és azokkal kísérletezve, fantáziájukat és szépérzéküket fejlesztve sajátíthatnak el új ismereteket. Ezeknek a foglalkozásoknak fontos üzenete az újrafelhasználás, az újrahasznosítás is.

Oktatási és ismeretterjesztő rendezvények
Az Állatkert évről évre megünnepli a természetvédelem olyan jeles napjait, mint az állatok világnapja, vagy a Föld napja. Általában nem is egy napos, hanem több napon át tartó rendezvényekkel készül ilyenkor a városligeti intézmény, amelyekhez hétköznap a tanulmányi csoportoknak, hétvégén pedig a családi körben érkezőknek szánt ismeretterjesztő programok is kapcsolódnak.
A köznevelésben meghirdetett témahetekre, így a Fenntarthatósági Témahétre és az Állatvédelmi Témahétre is külön programokkal készülnek az Állatkert zoopedagógusai.
Állatkerti szakkör és tanulmányi verseny
Tehetséggondozó szakkört is szerveznek az Állatkert zoopedagógógusai 10-12 éves, a természet, és ezen belül elsősorban az állatvilág iránt érdeklődő gyermekeknek. Az érdekes foglalkozásokra kéthetente kerül sor, kezdő és haladó csoportban.
A most kezdődő tanévben is megtartják Anghi Csaba Országos Állattani és Természetvédelmi Versenyt, amelyen – különböző korcsoportokban – 4-10. osztályos diákok mérhetik össze tudásukat. A három online fordulóban legjobban teljesítő diákok juthatnak be az Állatkertben megrendezett országos döntőbe, amelyre a tavaszi félévben kerül majd sor. A versenynek különleges aktualitást ad, hogy épp ebben a tanévben, október hónapban lesz Anghi Csaba születésének 125. évfordulója. A szakkört és a versenyt az elkövetkező hetekben hirdetik majd meg az Állatkert hivatalos weboldalán.

Letölthető anyagok, módszertani tréning és bemutató nyílt nap
Az Állatkert pedagógiai kínálatában az intézmény weboldaláról letölthető tanári segédanyagok, oktatási kiadványok és ismeretterjesztő háttéranyagok is szerepelnek. Emellett konzultációra és módszertani tréningekre is lehetőséget biztosítanak.
A 2026/2027-es tanévben elérhető pedagógiai kínálat helyszíni bemutatására október 10-én nyílt napot is tartanak a pedagógusok számára.
Forrás és képek: Fővárosi Állat- és Növénykert





